Irán hosszabbításban esett öngóllal 1-0-ra legyőzte pénteken az Afrika-bajnok Marokkót a B csoport első, szentpétervári mérkőzésén az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

Hatalmas lendülettel kezdte a mérkőzést Marokkó, amely már az első tíz percben két nagy helyzetet hagyott ki. Később sem változott a játék képe, az Afrika-bajnok tulajdonképpen egykapuzott, úgy tűnt, csak az a kérdés, mikor veszi be az irániak kapuját, de ez még néhány méterről sem sikerült a csapat legnagyobb sztárjának, Benatiának, aki ziccerben az előtte álló védőbe lőtt.

Hiába játszott nagy mezőnyfölényben Marokkó, a szünetig nem tudta gólra váltani, sőt egy gyors ellentámadásból az ázsiaiaknak is volt lehetőségük.

A folytatásban már meddővé vált a észak-afrikaiak mezőnyfölénye, bár továbbra is ők birtokolták többet a labdát, ugyanakkor már korántsem jelentettek komoly veszélyt az ellenfél kapujára. A második félidőben sok volt az apró szabálytalanság, a játék fizikai elemei kerültek előtérbe, sokat kellett ápolni a futballistákat, emiatt a játékvezető hatperces hosszabbítást jelzett. Ennek a végén teljesen váratlanul egy öngóllal megszerezte a győztes találatot Irán, amely így a vb első meglepetését okozta.

Az egész mérkőzésen nagy fölényben futballozó észak-afrikai csapatnak 19 találkozón át tartó veretlenségi sorozata zárult le a mostani kudarccal.

A közel-keleti együttesnek ez volt a 13. vb-találkozója, s mindössze második sikerét aratta, legutóbb húsz éve tudott nyerni.

Eredmény:
B csoport, 1. forduló:
Irán-Marokkó 1-0 (0-0)
Szentpétervár, 62 548 néző, v.: Cuneyt Cakir (török)
gólszerző: Buhadduz (95., öngól)
sárga lap: Sodzsaei (10.), Dzsahanbakhsh (47.), Anszarifard (92.), illetve el-Ahmadi (34.)

Irán: Ali Beiranvand – Ramin Rezaeian, Rouzbeh Chesmi, Morteza Pouraligandzsi – Karim Anszarifard, Omid Ebrahimi (Pedzsman Montazeri, 79.), Ehszan Hadzsszafi, Maszoud Sodzsaei (Mehdi Taremi, 68.) – Alireza Dzsahanbakhsh (Szaman Goddosz, 84.), Szardar Azmoun, Vahid Amiri
Marokkó: Munir el-Kadzsui – Acsraf Hakimi, Mehdi Benatia, Romain Szaissz – M’bark Busszufa, Hakim Zijecs, Karim el-Ahmadi, Amine Harit (Manuel Da Costa, 82.) – Nureddine Amrabat (Szofjan Amrabat, 76.), Ajub el-Kabi (Aziz Buhadduz, 76.), Junesz Belhanda

A csoport állása:
1. Irán 1 1 – – 1-0 3 pont
2. Portugália – – – – 0-0 0
Spanyolország – – – – 0-0 0
4. Marokkó 1 – – 1 0-1 0

A csoport további programja:
1. forduló:
június 15., péntek: Portugália-Spanyolország, Szocsi 20.00
2. forduló:
június 20., szerda: Portugália-Marokkó, Moszkva (Luzsnyiki Stadion) 14.00
június 20., szerda: Irán-Spanyolország, Kazany 20.00
3. forduló:
június 25., hétfő: Spanyolország-Marokkó, Kalinyingrád 20.00
június 25., hétfő: Irán-Portugália, Szaranszk 20.00

M4sport.hu