Fotó: mind1.ma

A Magyar Polgári Párt (MPP) szeptember 9-től tiltakozást szervez az erdélyi autópályáért – jelentette be pénteken Csomortányi István, az MPP Bihar megyei szervezetének elnöke.

"Tiltakozunk, mert az észak-erdélyi autópálya munkálatait ismét felfüggesztették, most azért, mert áthalad egy Natura 2000-es területen Almásfegyvernek (Fegernic) közelében. Az ügynek az ad aktualitást, hogy a magyar fél éppen ezen a héten jelentette be, hogy elkezdték a Berettyóújfalut a határral összekötő autópálya építését, tehát a pálya 2020-ban gyakorlatilag itt lesz Nagyvárad bejáratánál" – nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek az MPP vezető.

Csomortányi szerint a felelősség az RMDSZ-t terheli, mert az almásfegyverneki tájék 2009-ben lett Natura 2000-es védett terület, amíg a környezetvédelmi tárcát Borbély László vezette.

Az MPP egy kerékpártúrával akar tiltakozni a pályaépítés szüneteltetése ellen.

"Elégedetlenek vagyunk azzal, ahogyan a bukaresti kormányok kezelték az erdélyi beruházások ügyét" – jelentette ki Csomortányi.

Agerpres