Elérkeztünk az idei Mérai csűrfesztivál utolsó napjához.
A gyerekek a Csűrfiában elkészíthették a szebbnél szebb kézműves termékeiket, magyar népdalokat és néptáncot tanulhattak a Móka Tár és Hagyományok Háza csapatának irányításával, mesemondás és bábozás mellett. Ugyanezen helyszínen Cosmin Giurgiu : Kalotaszeg nevű kiállítása is megtekinthető volt.

12 órától Méra helyi sajátosságaiba is betekintést nyerhettünk, melyről Varga György a Kankalin Egyesület elnöke tartott előadást a Bivalymúzeumban. Az utcán végigvonulva a református templomból kivonuló népviseletbe öltözött helyiekkel találkoztunk, akiket később is megcsodálhattunk a Szarka-telek színpada előtt, hiszen ők is részt vettek a koncerteken.

A színpadon tánctanítás várta a felnőtteket Muszka György és Ilona vezetésével. Ez idő alatt A Jámbor zónában , a fák árnyékában beszélgetéseken vettünk részt. Előbb Kalotaszeg széles körű megismertetéséről beszélt Boros Lóránd és Cosmin Giurgiu majd a Söndörgő együttes tagjai Boros Lóránddal Méra világzenei műhellyé válásáról tartottak előadást.

A filmkedvelőknek is bőven jutott program, hiszen a Csűrstudióban Fodor Sándorról „Neti” szóló portréfilmet és dokumentumfilmet , archív felvételeket tekinthettek meg kalotaszegi zenészekről , illetve a Muzsikás történet című magyar dokumentumfilmet , melyet beszélgetés is követett Boros Lóránd és a Muzsikás együttes tagjainak részvételével.

Az előző napokhoz képest 18 órától kezdődött a koncertek sorozata. Elsőként a Söndörgő együttes lépett a színpadra, mely szentendrei alapítású családi inspiráció hatására létrejött együttes, akik a délszláv népzene bemutatására törekszenek.
A hangulatot tovább fokozta az Amerikai Egyesült Államokból érkező The Resonant Rogues , akinek játékába jól megfér egymás mellett a hagyomány és innováció. Az Appalache-hegység vonós zenéjét keverik cigányzenével és new orleans-i jazz-el.
Utolsóként pedig a Muzsikás együttes és Kacsó Hanga Borbála csodálatos produkciójukkal zárta a fesztivált. Ám a fantasztikus este koránt sem ért véget.

Három helyszínről is hallhattunk muzsikaszót. Választani szinte nem is lehetett. A The Resonant Rogues tovább fokozta a hangulatot, már nem a színpadról, telken levő Tájház ablaka alatt. A színpadon természetesen az elmaradhatatlan táncház a Rezeda zenekar , Varga István „Kiscsipás”, Fodor Sándor „Neti”, László Csongor, Czillika György, Codoba Florin, ifj. Toni Rudolf, Berki „Árkus” Béla talpalávalójával. A nagy fa alatt meg előkerült a hegedű, brácsa, bőgő és a jó magyar muzsika.

A Magyar Néprajz és Antropológia intézet diákjai összekötötték a kellemest a hasznossal, hiszen szakmai gyakorlatot is végeztek a fesztivál teljes ideje alatt.
Ezt a hangulatot hordozva, azonnal be is írhatjuk a naptárunkba, hogy 2018 júliusában találkozunk ugyanitt, ugyanekkor.

Fekete Ágnes Heini, Vincze Ágnes Csilla, Oláh Szabolcs