A szerző (jobbról) rávilágít a háromszéki magánosítás visszáságaira. Mellette Kisgyörgy Tamás

Miért volt sikertelen a romániai privatizáció? Mi okozta a háromszéki ipar összeomlását? Ki a felelős mindezért? Többek között e három kérdést feszegeti B. Kovács András (1949) legújabb, Ócskavasként mérték ki című könyve, melyben közvetett vagy közvetlen módon a válaszok is megtalálhatók. A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében szerdán este mutatták be a könyvet.

Az est során elsőként felszólaló Kisgyörgy Tamás, a kötetet megjelentető Charta Kiadó tulajdonosa fontos adatokat tett közkinccsé a kolozsvári születésű szerző pályafutására és munkásságára vonatkozóan. Kiderült például, hogy a Babeș–Bolyai Tudományegyetem angol–magyar szakán végzett, újságírással pedig az Ifjúmunkás országos hetilap szerkesztőjeként kezdett foglalkozni (1982–1988). Innen került a háromszéki Megyei Tükörhöz (1988–1990), ahol mindvégig lelkiismeretesen és pontosan tett eleget a rá bízott vagy vállalt feladatoknak, de kerülve a hajbókolást.

Éppen ezért a rendszer bukásának napján munkatársai őt bízták meg a hatalmat megtestesítő főszerkesztő távozásra való felszólításával. Ezek után pedig az immár Háromszék névre hallgató napilap születésénél is bábáskodott, és 1998–2014 között a belső munkatársa volt. Azóta a Székely Hírmondó külső munkatársa.

Azt már az érintettől tudtuk meg, hogy újságíróként a nyomtatott sajtóból manapság hiányzó dokumentumriportot kedveli, így nem véletlen, hogy cikkeinek sokaságán kívül a mostanival együtt már tizenegy kötete jelent meg ebben a műfajban. Az Ócskavasként mérték ki előszavában a szerző rávilágít a Romániában lezajlott magánosítás visszásságaira, melyek végül a vállalatok tömeges csődjéhez és értékeik elkótyavetyéléséhez vezettek. Ezen áldatlan folyamat következményei pedig Székelyföldön talán még súlyosabbak voltak, mint az ország más vidékein.

A háromszéki ipar összeomlását az egykori vezetőkkel, gazdasági és pénzügyi szakemberekkel, valamint jogásszal készített interjúk segítségével követi nyomon, de megszólalnak politikusok is. Ezeknek már a címei is önmagukért beszélnek, hiszen a tartalomjegyzéket fellapozva ilyeneket olvashatunk: Hosszú ideig süllyedt a hajó (Autóvillamossági gyár), Kudarcra ítélt fások vergődése (Bútorgyár), A kézdivásárhelyi keményítőgyár bukása, Elapadt tejfeldolgozás (Kézdi tejgyár), Az elillant szeszgyártás nyomában. A felsorolás pedig hosszan folytatható, mert B. Kovács András a nagyobb háromszéki vállalatokat egytől egyig górcső alá veszi.

A könyv utószavának címe (Ne feledjük, szabadrablás folyt) pedig összegzi a történteket. Ebből idézünk: „Rendőrség, ügyészség, igazságszolgáltatás, önkormányzatok, pártok kellene, hogy szorgalmazzák a magánosítási botrány, a sok hamis pályázat, megjátszott versenytárgyalás titkának felderítését, azt, hogyan játszották ki a számukra nemkívánatos partnert, és hozták gólhelyzetbe azt, aki, íme, rosszabb gazdának már nem is bizonyulhatott, bár hetet-havat megígérhetett első szerződésében. A tíz­ezreket utcára küldő csődök felelőseinek kilétét sem firtatják ma az illetékesek (ugyan miben illetékesek ezek után), nemhogy a felelősségre vonás beindulhatott volna.”

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

4 hozzászólás

  1. Sorok-Soros

    Hat tenyleg Szentgyorgyi maga nagyszeru gazdasagi szakertonek bizonyul. Az igaz,hogy egy kis gyenge orszag,es csak a sajat nepuket kepesek kihasznalni,mert valamit gyartani,vagy termelni ami a vilagpiacon eladhato,hogy mar a szavaival eljek ,,mas gazdagabb orszagokat kiraboljanak,, arra mar nem telik. A maga,es hasonlo beallitottsagu emberek nem kepesek felfogni azt,hogy nem rablasrol van szo,hanem eladhato termekrol,barmi legyen az. Mas szohasznalat nincs a fejukben mint a lopas,kizsakmanyolas!!! Hat miert nem jon ki maga,ha olyan nagy okos valami jobb otlettel,peldaul a muholdas funyiro mukodeserol,vagy akarmirol. Van legalabb tiz eve,hogy kertem,hogy irna le,hogy ,peldaul maga szerint mit kellene gyartani,termelni,hol,mennyit,kivel,es foleg ki adna ra a PENZT,hogy olcsobban termeljen akarmit es azzal piacot nyerjen akarhol a vilagon. Mivel raboljuk ki a vilagot?hogyan? Ha azt a par dolgot amit nyugaton eladnak,legtobb resze mezogazdasagi termek,es ha azt nem vennek meg nyugaton,akkor kinek arulnak el? Mibol csinalna penzt az orszag? Mibol fizetne a nyugdijat,a tanarokat,a zorvosokat,rendfenntartokat,katonasagot es lehet folytatni. Na jo politizalast,es ne csak nezzen,hanem tajekozodjon is l a vilag meneterol,ugy gazdasagilag,mint politikailag,aztan irja is le a maga hosszulatasat,peldakkal megerositve ,hogy mit kellene,csinalni,ahoz,hogy jobban eljenek,mert en mast nem tudok elgondolni,mint hasznos munkat,es abbol megelni,legalabb is hosszutavon.

  2. Sorok-Soros

    Miert volt sikertelen a Romaniai privatizacio? Amiert sikertelen volt az osszes volt cucilista orszagok privatizacioja!!! A szakertok hianya!!! Akik pedig hozzajarultak,azok nemlattak tovabb az orruknal es ahelyett,hogy a meglevo gyaraknak munkat szerezzenek,persze ahoz is szakertok kellenek,nyelvismerettel,inkabb eladtak ocskavasnak. Az is igaz,hogy nagyon sok penz kellett volna a modernizalashoz,amit senki nem vallalt,hogy kolcsonvegye,es feleloseget vallajon erte. Miert allandoan a husz-harminc-negyven eves problemakat,probalnak utolag ostorozni? Miert nem akkor alltak fel es hallattak volna a szavukat. Most konnyu konyvet irni es ramutatni az akkori hibakra.

  3. Tóducz

    Ide nem akartam, de muszáj néhány sort írnom, mert másként nem tehetem. A háborgó úriember az átkosban az Előrében, az Ifjúmunkásban, a Megyei Tükörben, a Háromszékben, a Művelődésben, a Korunkban, a Hétben, stb. sírdogált. Ezüstfenyő-díjat neki, ha még nem kapta meg!

    • szentgyörgyi

      Attol függetlenül,hogy ki mi volt a tények,tények maradnak. A jó kapítány mindég szél irányba tartja a hajóját és nállunk kapítánybol nem volt hiány. Tisztelt S. Joe ,ön nagyon messze van ahoz ,hogy ne legyen naivan rövidlátó. Nem a szakember hiány vezetett ide bennünket ,hanem a sok haramia meggazdagodási vágya. Országunk lévén egy kis gyenge ország a haramiák csak a saját népüket tudják leigázni és kirabolni .Önök ezen a fázison már rég tul vannak és az egész világot rabolják. Ha tized annyira értene a gazdaság politikához,mint ahogy eladja magát,nem írna ekkora baromságokat. A 20-30 éves problémák ma is aktuálisak és úgy is tartják azon a szinten ,mert igy lehet a zavarosban halászni. Inkább írjon a műholdas fűnyirórol ,mert gondolom azt nem ismerik olyan sokan ,de azért többen mint ön gondolná. Na jó politizálást és fűnyirast.