Toroczkai László / Fotó: 24.hu

A Jobbik országos elnöksége felkérte Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy kezdeményezzen etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László ellen – közölte az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-vel.

A Jobbik közleményében arra reagált, hogy Toroczkai László, a párt volt alelnöke kedden jelentette be, hogy Mi magunk néven platformot alakítana a Jobbikon belül azért, hogy visszatereljék a pártot az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez.

A Jobbik közleményében kiemelte: azért kérték fel az elnököt és az elnökhelyettest, hogy kezdeményezzenek eljárást Toroczkai Lászlóval szemben, mert úgy vélik, a volt alelnök a tisztújító kongresszus után indított “sajtóturnéja” során jobbikos taghoz méltatlan módon és tartalommal nyilatkozott, és a Jobbik “belső megosztásának és szétszakításának szándékával” alapszabály-ellenesen platform alapítását kezdeményezte.

Közölték azt is: a Jobbik országos elnöksége csütörtöki ülésén egyhangúlag azt az állásfoglalást hozta, hogy a párt alapszabálya nem ad lehetőséget párton belüli platform alapítására, ezért minden ilyen kezdeményezést alapszabály-ellenesnek és illegitimnek tekint.

Toroczkai László a Jobbik május 12-i tisztújításán alulmaradt a szavazatok 54 százalékával elnökké választott Sneider Tamással szemben.

MTI

2 hozzászólás

  1. Ginko

    Mindenkinek az lenne -nem a jó – hanem a megfelelő ha a Toroczkai alapítana egy pártot. Menjen vele aki akar és mutassa meg mire képes. Ha nem megy magától akkor a JOBBIKBÓL ki kell rakni, mert ennek az elszabadult hajóágyuként történő ámokfutásnak semmi értelme. Szérongyolja a többiek munkáját, szétveri – a konkurencia nagy örömére – a JOBBIKOT. Neki ebben semmi nem drága.

    Válasz
  2. Tóducz

    A Vona utódok, ötlet szárazságban toporogva, nekifogtak a mártírgyártásnak.

    Válasz

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé.