Egyelőre szinte ingyen lehet elektromos autóval közlekedni Romániában, csak a gépkocsit kell megvásárolni

Elektromos autótöltő-állomást avattak tegnap Sepsiszentgyörgyön. Az Európai Unió összes előírásainak megfelelő, minden típusú forgalomban lévő autót fogadni tudó, ultramodern eszköz ingyenesen áll a Park szálló vendégeinek rendelkezésére.

A Deutsche Telecom Csoporthoz tartozó Combridge Kft. szerint ez így még nem gazdaságos, de „a jövő útja egészen biztos erre vezet”.

– Kovászna megyében két elektromos autó van, a számuk az országban sem éri el az ezret, de az biztos, hogy a fejlesztés ebbe az irányba mutat. Mi nem szeretnénk ebből kimaradni, még akkor sem, hogy ha ez az út – nálunk legalábbis – egyelőre rendkívül rögös – mondja Csenteri Levente, a Combridge vezetője.

Bár lehet uniós pénzeket pályázni erre, az állam ezt nem teszi, a felszerelt állomások egy részét nem tartják karban (külön applikációt fejlesztettek ki arra, hogy egy térképen látni lehessen, hogy hol, hány kilométerre van elektromos töltőállomás és azt is, hogy ez működik-e, illetve szabad-e), ezért – bár arra viszont nagyon jelentős támogatás van – kevesen vásárolnak elektromos autót (a megyében van még egy töltőállomás, a bálványosi Grand Hotel üzemelteti – szerk.)

A felszerelt francia gyártmányú eszköz 25–30 perc alatt tölti fel az autók akkumulátorát kb. 80 százalékos kapacitásig.

A szakember elmondása szerint Norvégiában tavaly már több elektromos autót értékesítettek, mint belső égésű motorost, és világszinten 2040-re lesz az összes forgalomba lévő autó egyharmada elektromos.

Kovács István, a Park szálló tulajdonosa pályázati úton, 20 százalékos önrésszel jutott a 200.000 lejes töltőállomáshoz, és arra számít, hogy lesz, aki emiatt választja majd a hotelt szálláshelyül.

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester üdvözölte a kezdeményezést, ami egybevág a város törekvésével, hisz éppen azon dolgoznak, hogy elektromos meghajtásúra cseréljék le a megyeszékhelyi autóbuszparkot.

Erdély András / Székely Hírmondó