A trianoni békeszerződés csak fegyvernyugvást jelentett a vesztes országok számára. Olyan nemzeti megaláztatásokat és terheket okozott a legyőzött Magyarországnak, amelyek a belpolitikában revíziós és szociális változtatások állandó követelését eredményezték.

Ennek volt köszönhető, hogy Magyarországon a revízió megnyilvánulásait – amikor arra a nemzetközi körülmények lehetőséget adtak – minden politikai erő „egyetemes nemzeti érdeknek” tekintette.

Bethlen István miniszterelnök 1925 októberében így nyilatkozott Magyarország revíziós törekvéseiről: „A propagandát nem a kormányoknak kell csinálniuk, mert ha a kormányok nyíltan propagandát csinálnak, azok ártanak az ország érdekeinek. Propagandát a társadalomnak kell csinálnia az egész vonalon.”

Magyarország a diktátum felülvizsgálatának, módosítási követeléseinek harcában a nemzetközi porondon sem maradt egyedül.

Az akkor a legnagyobb lapkiadó tulajdonosa, Lord Rothermere 1927-ben megtette első magyarországi útját, amelytől kezdve a magyar revízió egyik fő támogatójává vált. Lord Rothermere tollából 1927. június 21-én az általa alapított Daily Mailben történelmi jelentőségű cikk jelent meg Magyarország helye a Nap alatt címmel. Ezzel az írással indult a Magyarország trianoni békeszerződés utáni helyzetére való figyelemfelkeltés nemzetközi szinten.

A lord tízezer dollárral támogatta Endresz György és Magyar Sándor Justice for Hungary elnevezésű, az Atlanti-óceánon átívelő, Észak-Amerikába tartó repülését. A repüléssel való Trianon elleni tiltakozás gondolata a Kanadába kivándorolt Magyar Sándor, az első világháborúban kitüntetett katonai pilóta fejében született meg. Ötletéhez Endresz György szintén első világháborús veterán pilóta is társult.

1. Az óceánrepülés emlékbélyegzője a repülővel küldött levelezőlapon. Felirata: A „Justice for Hungary” nevű repülőgéppel érkezett Amerikából (mármint a levél). Pilóták: Endresz és Magyar óceánrepülése. 2. Az Óceánrepülők Világkongresszusa emlékére kiadott propaganda-levelezőlap. 3. A repülés emlékére kiadott emléklap Endresz, Szalay Emil (anyagi támogató) és Magyar arcképével. 4. Emléktábla: az olasz nemzet és Mussolini ajándéka. Felirata: Igazságot a megcsonkított Magyarországnak! – 1932

A repülés útjának megtervezésében szakértőként Bánhidi Antalt, a jeles repülőgép-tervezőt kérték fel. Endresz mint pilóta és Magyar mint navigátor 1931. július 15–16-án Új-Fundland legkeletibb repülőteréről a Justice for Hungary elnevezésű gépükkel felszállva 26 órai repülés után landoltak –  sikeres kényszerleszállással – a Budapest melletti Bicskén. Endresz és új navigátora, a sepsiszentgyörgyi Bitai Gyula 1932. május 21-én Rómába repült az Óceánrepülők Világkongresszusára, ám leszállás közben gépük a földnek csapódott, kigyulladt, mindketten életüket vesztették.

Mussolini kormánya a tragédiát követően felajánlott Magyarország számára egy FIAT BR. 3 típusú, bordóra és vajszínűre festett repülőgépet, amelynek oldalán az Igazságot Magyarországnak olasz nyelvű fordítása, a Giustizia per l’Ungheria felirat volt látható. (Ennek előzménye a Mussolini államfő által szorgalmazott, és 1927. október 5-én Bethlen Istvánnal megkötött olasz–magyar barátsági szerződés volt.)

A gépet a Légügyi Hivatal vezetője, Rákosi György vette át Budapesten, aki egyben bejelentette, hogy a repülőgép számára országjáró csillagtúrát is szerveznek Savoya csillaga (Stella di Savoya) néven. Ő választotta ki a gép vezetőjéül Kálmán László főfelügyelőt. Mindegyik útvonal a mátyásföldi repülőtérről indult rendre Pécs, Kaposár, Szeged, Békéscsaba, Szombathely,  Sopron és Miskolc irányába. Az egyes helyszíneken érkezéskor beszédek hangzottak el, amelyek  vezérfonala a revízió volt.

1. Bélyeg a Magyarországnak adományozott Liberati pilóta és Costanzi navigátor által vezetett repülőgép Róma–Budapest légi útja emlékére – 1932. VI. 15. 2–4. A Stella- si Savoya-csillagtúrával küldött levelek Szegedre, Kecskemétre, Budapestre különböző emlékbélyegzőkkel.

Mellékelt képeinkkel és a hozzájuk fűzött magyarázatokkal a fentebb leírtakat próbáljuk kibővíteni és illusztrálni.

József Álmos / Háromszék