A kommunista diktatúra romániai bevezetéséről, annak következményeiről és az erdélyi magyarság életére gyakorolt hatásáról beszélt tudományos alapossággal dr. Gagyi József antropológus, egyetemi tanár vasárnap a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében. Az eseményre a Szacsvay Akadémia előadássorozat keretében került sor.
Kelet-Európa többi országához hasonlóan, a kommunisták Romániában is az orosz tankok fenyegető jelenlétében ragadták magukhoz a hatalmat – magyarázta az előadó. Ennek első lépései már 1945 tavaszán megtörténtek, dr. Petru Groza kommunista többségű kormányának kinevezésével. A nyílt fordulat azonban csak 1947. december 30-án következett be Mihály király lemondatásával, a Román Népköztársaság önkényes kikiáltásával és az alkotmány felfüggesztésével.
1948 februárjában Román Munkáspárt néven egyesült a Román Kommunista és a Szociáldemokrata Párt, március végén választásokat tartottak, ennek nyomán pedig áprilisban megalakult az országot névleg vezető Nagy Nemzetgyűlés, az új kormány, és megszavazták a Román Népköztársaság alkotmányát.
A politikai hatalom megszerzését szovjet felügyelet alatt immár hivatalosítva, a kommunisták nekiláttak a hatalom korlátlan gyakorlását biztosító intézmény- és hivatalrendszer kiépítéséhez. Ennek megfelelően 1948 nyarán megalakítják az Állami Tervbizottságot, államosítják az iskolákat, és létrehozzák a Népbiztonság Általános Igazgatóságát, vagyis a Szekuritáte néven elhíresült politikai rendőrséget.
Ezeket követi 1949-ben a magát szovjet mintára Milíciának hívó rendőrség megalakítása és a hatalmat helyi szinten gyakorló néptanácsok ideiglenes vezetőségének beiktatása, majd nekifognak a kollektivizálás végrehajtásának is.
Az ország területi-adminisztratív átszervezését első ízben 1950-ben hajtották végre, melynek nyomán 28 tartományt állítottak fel, ezeket 177 rajonra, 360 járásra és 4052 községre tagolták. A tartományok határát úgy jelölték ki, hogy az erdélyi tizenegyből a magyarok kilencben kisebbségbe kerültek. Az addigi négy székely (Maros, Udvarhely, Csík, Háromszék) megyét a Brassó székhelyű Sztálin, valamint a Marosvásárhely székhelyű Maros tartományba tagolták be, melyekben a magyarok aránya 61,8, illetve 54% volt.
A nemzeti kérdés rendezését fontosnak tartó szovjetek beavatkozása nyomán azonban 1952-ben kénytelenek voltak a tartományhatárokat újrarajzolni. Az ennek nyomán kialakított 18 új közigazgatási egység egyike a történelmi Székelyföldet is magába foglaló Magyar Autonóm Tartomány lett.
1960 decemberében újabb átszervezés következett, amely a tartományok számát 16-ra csökkentette. Ekkor a Maros Magyar Autonóm Tartományra (MMAT) átkeresztelt területen még látszólag működött a székely autonómia, azonban egyes magyarlakta rajonokat (Kézdi és Sepsi) Brassóhoz, román többségűeket (Dicsőszentmárton, Ludas és Sármás) pedig Marosvásárhelyhez csatoltak.
Ezt tetézte az 1968-ban végrehajtott megyésítés, amikor megszüntették a magyar autonóm tartományt, és Maros, Hargita, valamint Kovászna megyére darabolták. Az erdélyi magyarság tehát fokozatosan nem csak kommunista, hanem nemzeti elnyomás alá is került.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó