A 2016-ban, Kassán megalakult Külhoni Magyar Nemzeti Színház elsődleges célja a nyári időszakban könnyebb, szórakoztató előadások létrehozása volt.

E gondolat jegyében – felvidéki, erdélyi és magyarországi vendégszínművészek, valamint a The BlackBirds együttes közreműködésével, Moravetz Levente rendezésében mutatták be a Beatles emlékek című zenés játékot, amelyet azóta is műsoron tartanak.

Ez év nyarán Szerencs Város Önkormányzata felajánlott a színháznak egy magyarországi játszási helyet a Szerencsi Rákóczi-várban található színházteremben. Ezzel megnyílt a lehetősége egy magyarországi kihelyezett önálló társulat létrehozására, a közeljövőben pedig tervezik a kassai állandó társulat megalakítását is.

A Külhoni Magyar Nemzeti Színház augusztus 29-én Szerencsen tartotta meg, első évadjának évadnyitóját, ahol a menedzsment bemutatta a társulatot és ismertette az első évad bemutatásra kerülő előadásait, amelyek a következők:

Sütő András: ADVENT A HARGITÁN
rendező: Rubold Ödön
premier előtti bemutató: október 13.

Móricz Zsigmond: SÁRI BIRÓ
rendező: Megyeri Zoltán
bemutató: november 24.

Dan Goggin: APÁCÁK (musical)
rendező: Mikó István
bemutató: május 25.

Budapesten a Külhoni Magyar Nemzeti Színház debütálására novemberben
kerül sor:

november 3. (péntek):
Nemzeti Színház – ADVENT A HARGITÁN
november 21. (kedd):
József Attila Színház – BEATLES EMLÉKEK

Riportok az évadnyitóról:

Globo Tv, Szerencs:

Szerencsi Hírek:

A Külhoni Magyar Nemzeti Színház szervezője volt az idén júliusban debütált magyART – Szerencsi Összművészeti Fesztiválnak, amelynek jövő évi időpontja 2018. július 7-15. (sajtóközlemény)