Az elmúlt pár évben a medvetéma hosszabb-rövidebb időre monopolizálta a helyi és az országos sajtót. Leginkább az éves kilövési terv kihirdetése kapcsán, valamint szenzációgyanús esetek alkalmával kongatták meg a vészharangot egyik vagy másik oldalról.
Kezdetben én is hevesen kommentáltam mindenféle nyilvános fórumokon, vitába szálltam fűvel-fával, aztán rájöttem, hogy teljesen fölösleges, mert mindkét oldal annyira bebetonozódott meggyőződésébe, hogy senkit nem lehet elmozdítani az álláspontjáról.
De mivel az elmúlt időszakban lassan már másról sem szól a helyi sajtó és a közösségi média, mint a medveproblémáról, úgy döntöttem, megpróbálom strukturáltan papírra vetni gondolataimat erről.
Előrebocsátom: nem vagyok biológus, még vadgazda mérnök sem; nem képviselek semmilyen politikai vagy más érdekeket; nem származik semmilyen anyagi hasznom sem a medvék megvédéséből, sem a levadászásából; igen, jómagam is vadász vagyok; nem, soha életemben nem lőttem és nem kívánok medvét lőni; négyéves korom óta folyamatosan a vadonban és medvék között mozgok.
Tények a medvék életformájáról
Mindenekelőtt rögzítsünk néhány tényt a medvékről és azok életformájáról, hiszen ez is nagyban segít megérteni a jelenlegi helyzetet:
– A medve mindenevő – nem ragadozó. Állati eredetű táplálékot többnyire akkor fogyaszt, ha más ragadozók (hiúz, farkas) által elejtett és hátrahagyott tetemeket talál, esetleg ha könnyű prédára bukkan (háziállatok). Rengeteg növényi eredetű táplálékot fogyaszt: lucerna, zab, rozs, kukorica, burgonya, répa, gyümölcsök, erdei gyümölcsök, makk.
– Nagyon intelligens, és ebből kifolyólag opportunista állat – a könnyű eledelforrást választja, ami jelenthet esetenként akár háztartási szemetet, háziállatokat és – természetesen – a mezőről a termést is.
– Normális esetben téli álmot alszik, ez részleges hibernáció, amit egész egyszerűen az idéz elő, hogy télen a hótakaró miatt nem talál elég táplálékot (ne feledjük: többnyire növényeket eszik, ezeket télen hó takarja, legalábbis még 10–15 évvel ezelőtt így volt, ezért metabolizmusa lelassul, elrejtőzik, és többnyire alszik).
– Az elmúlt pár évben a rövid és enyhe telek következtében már nem húzódik el télen sem, ennek egyetlen oka van: folyamatosan talál táplálékot, ami adott esetben emberi szemét.
– Az egyetlen olyan emlősállat hazánkban, amelynek reprodukciós ciklusa legalább két év. Ez azt jelenti, hogy az anyamedve minimum két évig neveli a bocsokat, mielőtt azok önállósodnak.
– Normális esetben 1–2 bocsot, kivételes esetben 3-at hoz világra az anyamedve télen. A bocsok fiatalkori halandósága nagyon magas.
– A medve magányos életet él. A hím és a nőstény külön utakon jár, csakis utódnemzés céljából találkoznak, nagyon rövid időre. A hím, ha bocsos anyamedvével találkozik, minden esetben megpróbálja megölni a bocsokat (hacsak nem saját utódairól van szó), hogy a nőstény tüzelni kezdjen, és közösülhessenek. Fiatal testvérek néha rövid időre együtt maradnak, miután az anyjuktól elmaradnak.
– Territoriális állat: szigorúan ragaszkodik a territóriumához, és egyedenként elég nagy területre van szüksége. Az élelemforrás függvényében változhat egyes egyedek területének elhelyezkedése vagy nagysága; mindig az erősebb példányok részesülnek előnyben, a gyengébbek alkalmazkodnak.
– A medve a domináns faj a territóriumon: ő szerzi meg a táplálékot a szarvasok, vaddisznók, őzek elől (ez etetőn is igaz), és táplálékuk többnyire azonos.
– A kifejlett hímek jelentősen nagyobbak és erősebbek, mint a nőstény példányok.
– Nappal rejtőzködik, pihen, többnyire bozótosokban, sűrű erdőrészekben. Éjszaka aktív, táplálék után kutat; nagyon jó a szaglása, a hallása, kevésbé jó a látása.
– Romániában tilos vadállatot fogságban tartani.
– Romániában a vadásztársaságokon kívül mindenki másnak tilos vadetetőket, vadleseket építeni.
Hány medve él Romániában?
Mindezek után nézzük meg, hol sántít a medveproblémában érintett egyik vagy másik oldal – az állatvédők, illetve a vadászok és gazdák – érvrendszere, nézőpontja. Pontos statisztikai adatokra nem tudok támaszkodni, mert ilyenek nem léteznek, nagyságrendeket és törekvéseket viszont meg tudunk állapítani.
Becslések szerint hazánkban 4000–10 000 példány élhet. A szórás óriási, hiszen minden érintett oldal a maga malmára próbálja hajtani a vizet. Tény viszont, hogy a jelenleg rendelkezésre álló territórium 2–3000 példányt tudna eltartani optimális körülmények között.
Bármelyik becslést fogadjuk is el, le kell szögeznünk: Romániában a medvék száma jelenleg nagyobb, mint amennyit az élőhely elbír. Ha pedig a populáció meghaladja a rendelkezésre álló élőhely kapacitását, az elkerülhetetlenül ember–medve konfliktusokhoz vezet: termőföldek megrongálása, haszonállatok elpusztítása, végső esetben embert érő támadások.
Az, hogy Romániában a medvepopuláció veszélyben lenne, szemenszedett hazugság. 1990 óta évente 300 és 500 közötti példányt ejtettek el. Ha a populáció valóban kritikusan alacsony határokat súrolt volna, ekkora kilövési tervek mellett 26 év alatt teljesen kipusztult volna Romániából. Nem ez történt. Sőt, a kilövési kvóta ellenére a medvék száma láthatóan nőtt.
Természetesen más tényezők – élettér szűkülése, gyenge telek, egyre nagyobb méretű legeltetés – is közrejátszottak abban, hogy egyre több alkalma adódik az embernek medvével találkozni, de épeszű ember azt nem állíthatja, hogy 2017-ben kevesebb medve élne, mint a kilencvenes években.
Az én véleményem az, hogy a medvepopuláció nagyon lassan, de biztosan növekedett az elmúlt években, viszont struktúrájában radikálisan megváltozott. Eltűntek a kapitális (nagy méretű) hímek, a populációban a nagyon fiatal, mindenféle korosztályú nőstények mellett rengeteg a fiatal hím példány. Hogyan jutottunk ide? Több oka is van:
– Romániában védik a nőstény példányokat, csakis a hímek kilövése (volt) engedélyezett – ez kedvezett a nőstény egyedek dominanciájának a populációban. Bizonyos fajok esetén fontos fenntartani az 1–1 ivararányt, ezért elejtenek nőstény példányokat is (szarvas, őz), a medve esetében viszont ez nem annyira mérvadó a párzási szokásokból adódóan.
– Az elmúlt időszakban egyre enyhébbek a telek, ennek következtében több a táplálék, így nem ritka, hogy egy anyamedve akár négy bocsot is a világra hoz. Ha régebben egy-két bocs volt a megszokott, most már a kettő-három a leggyakoribb. Szintén az enyhe tél és a táplálékbőség következtében kisebb a bocsok fiatalkori halandósága, sokkal többen megérik a suhanc- és felnőttkort.
– A törvénytelen vadászat következtében – erre később térek ki – nagyon megcsappant a nagyméretű, erős hím medvék száma. Ezek a kapitális példányok szabályozták és irányították a populációt, hiányukban az anyamedvék nyugodtabbak, ennek következtében is sokkal több bocs felnő. Fiatal és középkorú hímekkel simán elbánik egy idősebb, erősebb nőstény.
A medvepopuláció tehát a rendelkezésre álló élőhelyet figyelembe véve nagy, ugyanakkor struktúrájában nem kiegyensúlyozott.
A diktátor öröksége
A másik megközelítés, amivel nem tudok egyetérteni, az az esztelen állatbarát medvevédés. Mindazok, akik a vadászokat és a vadászatot démonizálják, elfelejtik vagy szándékosan figyelmen kívül hagyják – mások manipulálása céljából –, hogy a vadállományt, csakúgy, mint az erdőt, legelőt, szántóföldet, gondozni kell, és gazdálkodni kell vele.
Egyik sem létezhet és virágozhat csak úgy, önmagában. A természet ma már nem képes saját magát korrigálni és megújítani egészen egyszerűen azért, mert a másfajta emberi tevékenységek ilyen mértékben befolyásolják ezeket a ciklusokat, folyamatokat. A vadállományt tehát gondozni kell: tudományosan bizonyított és nehezen cáfolható tény, hogy a vadászati értékkel bíró és gondozott fajok virágoznak a legjobban. Ez különösen igaz a medvére.
Az, hogy a kilencvenes évek elején már eléggé számottevő medvepopulációval indultunk, annak volt köszönhető, hogy Ceaușescu megrögzött medvevadász volt, ezért vagyonokat költöttek a populáció növelésére és gondozására. Újszülött bocsokat gyűjtöttek be, és intézetekben nevelték, hogy csökkentsék a korai halandóságot.
Teherautókkal hordták a gabonát, a különböző takarmányokat, a csokoládét és a cukorkát az erdőre, hogy etessék a medvéket. A vadőrök napi rendszerességgel figyelték a populációt, és naplót vezettek minden egyes példányról. Tudták, hogy mikor érkeznek az etetőhöz, mennyi időt maradnak, és mennyit ettek. És évente párszor jól bepuffogtattak a bandába, ha a „kedves” diktátornak úgy támadt kedve. Közben meg szépen nőtt és virult a medvepopuláció.
Többnyire ennek a kommunista nemzeti programnak köszönhetjük, hogy Romániában még jelenleg is ennyi medve él. Akkoriban természetesen az anyagi forrás másodlagos kérdés volt, a lakosság kárára mindig is került azokra a tevékenységekre, amelyekre a diktátor szerette volna.
Miért hasznos a vadászat?
És így érkezünk meg a 90-es évekbe, az új román demokráciába. A kommunizmus vége felé betiltott, külföldi vendégekkel történő vadásztatás újból beindult. Sőt, szinte kivétel nélkül külföldi vadászok ejtik el a nagyon értékes trófeának számító pár száz medvét, amit évről évre engedélyeznek. Egy-egy példányért 10–20 ezer vagy akár 30 ezer német márkát is fizetnek a vendégek, később ugyanennyit euróban. Ennek az összegnek egy része egyenes ágon az állam kasszájába vándorol, a többi pedig a vadgazdát illeti meg (AGVPS – sportvadászok egyesülete és RNP – állami erdészet).
Közben megszületnek a közvetítő cégek – megyénkben is van egy nagyon ismert –, és egy teljes turisztikai iparág épül a vadásztatás köré, ami jelentős hasznot hoz az országnak. Ebben a témakörben bennünket jelenleg a pénznek csak az a része érdekel, amit visszafordítanak a vadgazdálkodásra. Ugyanis a trófeákért fizetett hatalmas összegekből rengeteg költséget kell fedezni: etetés, vadlesek, infrastruktúra, autópark és személyzet.
Ezek mind-mind szükségesek a populáció gondozásához és nem utolsósorban (sőt, talán elsősorban) a medvék távol tartásához az emberi létesítményektől, állattartóktól, mezőgazdasági területektől. A vadkárok és ember–medve konfliktusok megelőzésének első és legfontosabb eszköze a medvék etetése az élőhelyükön, a vadonban. Mindaddig, amíg a medve megtalálja az élelmet az erdő sűrűjében, nem szívesen merészkedik ember közelébe, kutyák közé. A szükség viszont ráviszi.
Összegezzük tehát: ahhoz, hogy egy nagyszámú populáció jóllakottan távol maradjon az emberektől, évente bizonyos számú példánynak el kell pusztulnia. (Hogy mely egyedeknek kellene, és valójában melyikeket lövik most, arról az alábbiakban – fontos kérdéskör!)
Miben vétkesek a vadászok?
A kapitalizmus alapszabálya, hogy mindent a pénz mozgat. Ha nincs pénz, nem történik semmi. Senki nem fog önszántából adakozni és önkénteskedni, hogy a fajt gondozza (legalábbis jelenleg az állatvédő szervezetek nem ezt teszik). A vadászokat érdek fűzi a medvéhez. Az, hogy a medvét mint fajt kipusztítsák, senkinek nem érdeke, legkevésbé a vadászoknak!
Pontosabban igenis, vannak, akiknek igen, és az elmúlt években egyre többen: a mezőgazdászok, akiknek a terméseit tönkreteszik, az állattartók, akiknek az állatait elpusztítják, az egyszerű falusi ember, aki lassan fél kimenni a házából, és így tovább. Na igen, ők szeretnék, ha a medve mint faj eltűnne Romániából, de semmi esetre sem a vadászok!
Azt gondolom, most már értjük, hogy mi indokolná egy meghatározott számú példány kilövését. Persze nem mindegy, hogy melyik példányokat ejtik el. Itt is két ellentétes érdek feszül egymásnak: a vadászok a kapitális nagy hímeket szeretnék értékesíteni (a vendégvadász és a vadgazda egyaránt); másrészről, az összes szempontot figyelembe véve, a vadkár és egyéb gondok megfékezése érdekében ésszerűbb lenne a problémás példányokat kilőni: kukázó medvék, rendszeresen vadkárokat okozó, gazdaságokba bejáró példányok.
És talán itt van a kutya elásva, itt futott a dolog vakvágányra. A kapitális hímpéldányok nem kukáznak, messziről kerülik az emberi létesítményeket, és csak végső esetben, nagyon ritkán járnak le a mezőre portyázni. Ők a királyok, ők birtokolják a legjobb territóriumokat fent, a hegy tetején, ahol ember ritkán jár. Ők viszont az elsődleges célpontok. A második kategóriába éppen azok a példányok tartoznak, amelyeket kiszorítanak a nagy domináns medvék: nőstények és fiatal, nyeszlett példányok – ők kukáznak, ők lopnak tyúkot és dézsmálják a kukoricát. Ha tehát csak kimondottan a problémás példányokat vadásznák, akkor – ugye, nőstényeket nem szabad lelőni, ez valahol érthető is – maradnának a suhanc, nyeszlett páréves hím medvék. Ezeket viszont nem lehet trófeaként értékesíteni, ezekért nem hajlandó senki fizetni, vagy ha igen, akkor is kis összeget. Tehát megint csak elmarad a gazdasági érdek.
A probléma orvoslására több törvényes megoldással is próbálkoztak az évek során.
A medvevadászatra vonatkozó törvények folyamatosan változtak: a kommunizmusban általánosan elfogadott tény volt a csukott magasles teljes biztonságából történő vadászat; a kilencvenes években már csak földközeli, nyitott lesekről engedélyeztek vadászutakat; később teljesen betiltották az etetőnél történő kilövést; az utóbbi években már csak hajtóvadászatból engedélyezték a medvék kilövését. Az etetőnél történő vadászat természetesen nagyban megkönnyítette a kapitális példányok gondos kiválogatását. Így a vendégvadász biztosra ment, és a legnagyobb állatokat ejthette el.
Pontosan ezt próbálták ellensúlyozni a későbbi törvényváltoztatások. Ezért maradt végül az egyetlen engedélyezett vadászati forma a hajtóvadászat. Hajtóvadászat esetén sokkal nehezebb volt kiválogatni a kapitális hímeket. A vendég azt lőtt, ami jött – a hímek közül –, így az elejtett példányok közt lett volna minden korosztály – elméletileg.
És itt jutunk el a kedves vadásztársakhoz, ebben kormos az orruk, és itt rontottak el mindent: kapzsik voltak és csalók. Nem mind és nem mindig, de épp elég gyakran, hogy elrontsák az egészet. Bár kizárólag a hajtóvadászat volt a megengedett forma, gyakorlatilag nyílt titok volt, hogy továbbra is virágzott az etetőkön történő medvevadászat, ahol értékesíteni tudták a legnagyobb példányokat.
Fotó: Kelemen László
A kedves vadásztársak kapzsik voltak és megalkuvók. Elfelejtették, hogy az állományt nevelni és gondozni kell, s bár a pénz fontos, nem jelent mindent. Itt lóg ki a lóláb a vadászok oldalán, és többnyire ez a magatartás okozta a populáció struktúrájának degenerálódását. Nem lett volna szükség másra, csak egy kis belátásra, rációra és a játékszabályok követésére. Ha mondjuk beáldozzák a kilövési terv 25–30 százalékát problémás példányokra, és a többit is szabály szerint hajtásból értékesítik, most talán nem itt tartanánk. Ez az ő büntetésük!
Történt még valami, ami szintén nyílt titok. A kilövési kvótát minden évben a minisztérium határozta meg, központilag. Előbb rögzítették a számot, majd leosztották a vadásztársaságok között. Elméletileg a leosztás szakmai érvek és statisztikai adatok szerint történt. Gyakorlatilag egy piszkos játék volt az egész, ami befolyásokról és érdekekről szólt – többnyire gazdasági érdekekről. Nem ott kaptak nagyobb kilövési tervet, ahol arra vadgazdálkodási szempontból szükség volt, hanem ahol a megfelelő területgazda érvényesítette befolyását. És így gyakran megtörtént, hogy súlyos medveproblémával küszködő területek mindössze egy példány kilövésére kaptak engedélyt, amit természetesen nem áldoztak be problémás példányok likvidálására, hanem helyette drága trófeát értékesítettek.
Propaganda mindkét oldalon
Az sem véletlen, hogy mostanság a helyi sajtó hemzseg a medvés hírektől. Valóban megnőtt az incidensek száma, de az erről szóló cikkek száma meghatványozódott. Ez célirányos propaganda, ami szerintem, bár káros, mégis szükséges, hogy ellensúlyozza azoknak a zöld szervezeteknek az őrült kórusát, akik valamilyen érthetetlen érdekek mentén, egyelőre ismeretlen (legalábbis részlegesen ismeretlen) pénzforrások birtokában brutális propagandát és kegyetlen lobbit folytattak a medve vadászatának teljes betiltásáért. Gondoljuk csak meg: akkora nyomást helyeztek a kormányra, hogy tavaly ősszel egy hét alatt visszavonta a kilövési rendeletet, holott semmilyen, de semmilyen szakmai érv vagy tanulmány nem indokolta ezt.
A minisztérium egyszerűen megadta magát: legyen, ahogy kéritek. Kovászna és Hargita megyében a helyi közösség igenis, összefogott. Egy hanggal híresztelik, hogy a medve nálunk probléma: teszi ezt a sajtó, a közösségi média, a közember, a helyi elöljárók és teszi a politikum is – polgármesterek, tanácselnökök. Ezt, sajnos, csak így lehet. Oda jutottunk, hogy már nem az észérvek számítanak, hanem hogy legalább annyira kényelmetlenné váljunk, és legalább annyira hangosan ordítsunk, mint az ellentábor.
Végül térjünk még vissza picit az élettér kérdésére. Ne felejtsük el, hogy szintén tüntetés hatására a kormány engedett, és megváltoztatta a vadászati törvényt: most már egész évben engedélyezett a juhok legeltetése, és nem sikerült a juhászkutyák számának szabályozása sem. Újabb nyomás a medvék egyre szűkülő életterére.
Továbbá megtörtént az RMDSZ által annyit magasztalt erdő-visszaszolgáltatás. Most millió tulajdonos egy-két hektáros erdőkön, és természetesen mindenki vágni akar. Ők csak az erdőt látják, és ez természetes is, mert csak afölött van tulajdonjoguk, és ez az érdekük. Az erdőben lévő állatokat viszont már nem látja senki. Az erdőre már rég nem gondol senki úgy (is), mint a vadállomány életterére. Hány üzemterv veszi figyelembe ezt a szempontot is? Ha mindenhol egyszerre vágnak, és minden négyzetméteren szól a láncfűrész, szerencsétlen medve hova rohanjon?
Veszélyes következmények
Hogy szerintem mi következik? Minden jel arra mutat, ha marad a teljes kilövési tilalom, akkor elég csúnya katasztrófa felé haladunk. Két teljesen kimaradt szezon több mint ezer ki nem lőtt felnőtt példány pluszt jelent. Ha tényleg veszélyben a populáció, és számuk valóban csak 3000 körüli, ez 25 százalékos növekedés mindössze két év alatt!
Ha már most nagyobb a populáció, abszolút értékben akkor is sok az ezres növekedés. Főleg, ha a vadászok leveszik a medvepopulációról a kezüket – mert nem fűzi hozzá őket gazdasági érdek. Egyszerűen nem lesz pénzügyi alap, amiből a medvéket etetni. Még több medve lesz, és még közelebb jön majd az emberi létesítményekhez.
De nem csak a medvepopuláció sínyli meg a folyamatot. Ne feledjük, ő a domináns fáj. Egyre fogyó táplálékon egyre több medve szépen kiszorítja az erdőből a szarvasokat, vaddisznókat. Persze, hogy azok is mind a mezőgazdasági területeken kötnek majd ki. És nemcsak a medvék etetése áll le, hanem úgy általában a vadak etetése. Nem kérdés, hogy a medve megeszi-e a vaddisznóknak kiszórt kukoricát, szarvasoknak kihordott répát a vadetetőről. Akkor meg mi értelme van?
Történik még valami: előbb-utóbb az ember besokall, és elkezdődik (pontosabban felerősödik) az öntörvényű igazságosztás. Az is köztudott, hogy bizony, a falun élők szívesen hurkoltak ki egy-egy rakoncátlankodó példányt, ölték meg az újszülött bocsokat, ha túl közel keveredtek a faluhoz, a nyájhoz stb. Mindössze idő kérdése, hogy a vidéki embereknél végleg kiboruljon a pohár, és akkor majd szépen megkezdődik a medvék illegális irtása.
Persze, azt már a zöldek és Teddy maci haverjai nem hallják, vagy nem vesznek róla tudomást, mert suttyomban történik – és így az ő lelkiismeretük tiszta. Itt az is a baj, hogy minden egyes, feketén elintézett példány pénzügyi veszteség mind az államnak, mind a vadgazdának.
Javaslatok a medveprobléma megoldására
És végezetül: mi lenne a megoldás?
– Nem kétséges, hogy a medve vadászatát sürgősen engedélyezni kell.
– Egy-két évig, amíg a populáció struktúráját picit rendbe hozzák, csak pontszerűen és csak problémás példányokat kellene vadászni (sajnos, akár bocsos anyamedvéket is), de nem hosszabb időre, mert szükség van a trófeavadászatra is.
– Egy bizonyos időszakra felső határt kellene szabni a kilőtt trófeáknak, mondjuk 350 pont (a medve trófeáját pontban mérik, ami a frissen nyúzott bőr hosszának és a legkeskenyebb ponton mért szélességének az összege centiméterben, 10 százalék hibakorláttal) – megfelelő szakembernek ez nem jelent gondot. A kiszabott kvótának egy bizonyos hányadát – mondjuk 30 százalékot – kötelezően problémás példányok kilövésére kellene fenntartani.
– A problémás példányok kivételével a vadászatot csakis hajtásból, esetleg cserkészésből kell engedélyezni – és szigorúan követni a törvény betartását.
– A kilövési kvóta országos elosztására új módszertant kell kitalálni és szigorúan felülvizsgálni a betartását.
MÁRK ELŐD
(A szerző turisztikai szakember, hegymászó)