Kép: donna.hu

A Magyar Aggódók Pártja is kettészakadt, mint a fáramászó gatyája. A Mégmagyarabb Mégaggódóbbak Szövetsége is csak aggódik, mint Gézengúz Guszti kutyája zuhanás közben. Aggódnak. Ez a szent küldetésük. Egyenként és kórusban. Az aggódókért, a kevésbé aggódókért és az egyáltalán nem aggódókért. Aggódnak a magyar jövőért. Közben vészesen fogyunk, gyérülünk, foszlunk. Az aggódók aránya is megcsappanóban.

Minek ennyit aggódni, vacakolni, pepecselni. Évekig alapszabályzatokat módosítani, programtervezeteket alkotni, stratégiákat, taktikákat igazítani? Ezektől a meddő pótcselekvésektől nem mozdul felfelé a demográfiai mutató. A nemzettudat viagrája sem segít az elméleti maszlagon.

Elérkezett a cselekvés ideje.

Ha már a mi asszonyaink nem vállalnak gyermekeket, mert inkább kutyákat, macskákat dédelgetnek, a szent ölelés-nemzés helyett, forduljunk ismét keletnek. Ázsiának. Az őshazából kell hoznunk osztják, vogul fehérnépet és egyéb cseremiszeket. Egyrészt igazolódna Gellért Sándor költői igazsága: „Európán úgy vegyünk bért, / Úgy álljunk mi rajta bosszút, / Hogy Ázsiát idehozzuk.” Mert ősi rokonaink örvendenek a gyermekáldásnak. Nem félnek a pelenkázástól, az emlődeformálódástól, a gyermeksírástól. Fejenként akár tucatnyi poronttyal is megajándékoznák a nemzetet. Beporzó Központokat kellene létrehozni, ahol hatalmas jurtákban rénszarvas-bőrökön foganna a jövő, ahol jó génekkel rendelkező, vállalkozó szellemű férfiak űznék jótékony célú, áldott nonprofit tevékenységüket. Nem kellene azoknak a gyermekeknek baby-papi, tejpor-kütyülék, rágógumi, nyalóka, csokis kifli, chips, kóla meg pufuléc. Csak a természet áldott ajándékai. Viktor úr demográfiai stratégiájának szellemében ezeket a központokat Nemzeti Puszilda, Csókolda és Ölelde néven futtatná az állam. Természetesen mindenikhez tartozna egy Nemzeti Pöfőkölde és Krákolda a dohányosoknak és egy elengedhetetlen stadion, amelyben több játékos lenne, mint néző.

Egy emberöltő sem telne el, és a Kárpát-Medencében újra virulna a nemzeti lét. Ez lenne az egyetlen pragmatikus megoldás. Ha Isten (meg az ügyeletes sámán) így akarná. Mert a magamfajta csak tervez. Ő végez. Remélhetőleg nem velünk.

Pataki István