A budapesti székhelyű ERGO Európai Regionális Szervezet 2016 óta az ifjúság egészségmegőrzése terén kiemelkedő értékkel bíró, TeenSTAR elnevezésű nemzetközi szexuálpedagógiai személyiségfejlesztő program magyar nyelvterületen történő elterjesztésén, kiépítésén és megszilárdításán dolgozik. A szervezet célja, hogy a főleg német nyelvterületen – Ausztriában például már tíz éve – jelentős eredményeket elérő, a szülők és a diákok körében egyaránt nagy népszerűségnek örvendő képzés tananyaga a Kárpát-medence fiataljai számára is elérhetővé váljék.

Az osztrák, német, felvidéki és erdélyi partnerekkel benyújtott pályázat eredményeként az EFOP 5.2.2-es Transznacionális Együttműködések projekt keretében 2018. januárjában elindulhat az a hároméves program, amelyben az ERGO Európai Regionális Szervezet mint főpályázó vesz részt, négy partnerszervezettel: TeenSTAR, Ausztria; Offensive Junger Christen, Németország; Vita Humana, Felvidék; Csíki Anyák Egyesülete, Erdély.

„Az osztrák és német TeenSTAR-oktatók által kidolgozott program hiánypótló, a képzésben részesülő partnerszervezetek esetében ugyanis ez a módszertan, tudásanyag ismeretlen, ilyen jellegű tudásátadás mindeddig nem valósult meg. Ezen felül az összeállított tematika egyedi, a részt vevő szervezetekkel egyeztetett, az ő igényeikhez teljes mértékig igazodik, ami a programot még egyedibb jellegűvé teszi” – mondta el Boros Annamária, a projekt vezetője. Hozzátette: az ERGO és partnerei azért akarják a programot megvalósítani, mert úgy látják, szükség van erre a modern felfogásra, tudásra az érintett országokban is.

A projekt nyitórendezvényét 2018. január 25-én, csütörtökön 10 és 13 óra között tartják Miskolcon, a Városháza Dísztermében (3525 Miskolc, Városház tér 8. I. emelet). A konferencián Ékes Ilona, az ERGO elnökének és dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármesterének köszöntőszavait követően Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár beszédét hallgathatják meg az érdeklődők, majd a TeenSTAR Ausztria szervezetet képviselő Helga Sebernik, valamint a TeenSTAR Németország képviseletében jelenlévő Konstantin Mascher tart előadást.

A részvételhez regisztráció szükséges itt: https://goo.gl/forms/yfPv8euVL0EIPVNk1

Az ERGO Európai Regionális Szervezet és a Csíki Anyák Egyesülete közötti munkakapcsolat többéves múltra tekint vissza

Mint ismert, az eredetileg levelezőlistának indult, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel szervezetté alakult Csíki Anyák Egyesülete kiemelten segíti a várandós anyákat a szülésre való felkészítésben, folyamatosan fórumot nyújt a gyermeknevelés kérdéskörében a hozzá fordulóknak, kiemelten foglalkozik az egészségmegőrzéssel, ápolja a magyar hagyományokat és nyelvet, továbbá kulturális és karitatív tevékenységet is folytat. Az egyesület tagjai azon fáradoznak, hogy a szülők felelősségtudattal és magyarságukat megőrizve tudjanak gyermekeik és családjuk számára élhetőbb világot biztosítani.

Ezek a célok és törekvések vezették el a Csíki Anyák Egyesületét és az ERGO Európai Regionális Szervezetet az egymásra találáshoz több mint öt évvel ezelőtt.

A Csíki Anyák küldöttei részt vettek az ERGO 2013. október 4–5-én Budapesten a Magyarság Házában megrendezett, Rejtett kincs Európában: az aktív nő című, az Európai Unió „Európa a polgárokért” programja támogatásával, az „Aktív nőkkel az Európai Unióért – A nők aktív politikai, gazdasági és civil részvételének támogatása” című nemzetközi projekt keretében megvalósuló konferenciáján. A nyolc ország: Magyarország, Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Szerbia és Szlovákia részvételével zajló projekt olyan kérdésekre keresett választ, mint: hogyan növelhető a nők közéleti szerepvállalása, milyen eszközökkel segíthető elő a nők aktívabb gazdasági és politikai részvétele, hogyan lehet összeegyeztetni a munkát, a közéletet és a családot. Célja volt, hogy feltárja, mely tényezők segítik és melyek gátolják a nők aktívabb részvételét a gazdaságban és a közéletben, új módszereket dolgozzon ki, új ötleteket és gyakorlati tanácsokat adjon a problémák megoldására, segítse a projektben részt vevő országok női szervezetei közötti kapcsolatok kiépítését, ismerje meg jó gyakorlataikat.

Két évvel később az ERGO munkatársai utaztak Csíkszeredába, hogy társszervezői szerepvállalásukkal és előadásaikkal 2015. május 5–9. között részt vegyenek a Csíki Anyák Egyesületének Édesanyák Hete című, Hargita Megye Tanácsának márványtermében tartott többnapos rendezvénysorozatán. Az esemény fővédnöke Ékes Ilona, az ERGO elnöke volt.

A Csíki Anyák Egyesülete két alkalommal is szólt tevékenységéről az ERGO Magyar Nők a Nagyvilágban című hírlevelében (2015. augusztus, 2017. április). Utóbbiban Tiboldi Beáta, az egyesület elnöke többek között leírta, hogy heti gyakoriságú tevékenységeiket a Böjte Csaba ferences szerzetestől haszonbérletbe kapott Albert atya-házban folytatják. Naponta vannak programjaik, mint zeneóvoda a legkisebbeknek; babás-mamás-apás lazító gyesen lévőknek; szakemberek által vezetett szoptatási, babahordozási tanácsadás és szülésfelkészítő; gyászfeldolgozó csoport igény szerint; Guzsalyas néven varrás, foltozás, kötés, horgolás az édesanyáknak gyermekeik alvásidejében. 2012 májusában bevezették a havi kórházlátogatást, amely során a várandósságuk harmadik trimeszterében lévő édesanyák és kísérőik betekinthetnek a szülészet falai közé, találkozhatnak a személyzettel, első kézből kaphatják meg a leghasznosabb információkat, ezzel is gördülékenyebbé téve a medikalizált szülést. Átlagban 7-8 család vesz részt ezeken az alkalmakon, amelyeket immár a kórház is hasznosnak vél. Egyre többen kíváncsiak a 2011-től működő Szülők Iskolája ismeretterjesztő, szabad beszélgetésekre is. Az elnök asszony számos elért eredményük között említette, hogy a Csíki Vállalkozók Egyesülete és Magyarország Csíkszeredai Konzulátusa felkérésére csatlakoztak a 2016-os Katalin-bál szervezőihez és a Megyei Sürgősségi Kórház részére szánt műszerek megvásárolásához szükséges anyagi alapok megteremtésében aktív szerepet vállaltak. Az akció keretében három nélkülözhetetlen műszert: egy hordozható elektrokardiográfot kisgyermekek számára, egy fototerápiás lámpát az újszülött osztályra, a szülészeti osztályra egy szívhangvizsgálatra alkalmas kardiotokográfot és több kiegészítő kelléket sikerült 2017. január 10-én átadniuk a kórháznak (MNN, 2017. április, 3–4. old.).

Ez év januárjában az ERGO Európai Regionális Szervezet és a Csíki Anyák Egyesülete közötti együttműködés a TeenSTAR-programban folytatódik.

 TeenSTAR

A kamaszkor kihívásokkal teli időszak szülőknek és gyermekeiknek egyaránt. A szülőkről való leválás korszakában különösen sok kérdés merül fel a szerelem–szexualitás témakörében.

A legtöbb felmérés szerint a gyermekek többsége egyáltalán nem vagy csak felszínesen beszél a szüleivel a szexualitásról; vannak, akik még a menstruáció körüli teendőket sem tudják megbeszélni az anyjukkal. Sajnos sok szülőnek fogalma sincs, hogy a gyermeke már aktív szexuális életet él, ami nagyon aggasztó.

A TeenSTAR segítséget nyújt a fiataloknak kérdéseik megválaszolásában, családi kereteken kívül.

A TeenSTAR a szexualitást a testi, lelki, szellemi hatások egységeként közelíti meg, és célja, hogy a fiatalok felismerjék a női és férfi termékenység jeleit, megértsék fizikai és érzelmi hatásait. Mivel a TeenSTAR tanfolyam a pozitív testképen és a termékenységünk nagyra értékelésén alapul, ezért az érési folyamat lépésenként, az életkornak megfelelően érthető meg, és könnyebbé teszi, hogy a személyiség részévé váljon. Így jutnak el a fiatalok a nemi identitásukhoz és készülnek fel a felelősségteljes szexuális életre. A tanfolyam nyílt légköre hozzájárul a szülők és gyermekeik közötti párbeszéd elősegítéséhez is.

Lényeges, hogy elég időt adjunk a fiataloknak kérdéseik megfogalmazásához és azok önálló megválaszolásához, ezért a részt vevőket hosszabb időn át kísérjük, általában egy csoport tagjai legalább hat hónapon keresztül találkoznak rendszeresen.

A program keretében 9-től 19 éves korú fiatalokkal foglalkozó oktatókat képzünk, akik TeenSTAR-oktatókként TeenSTAR-képzéseket szerveznek és vezetnek.

A TeenSTAR-tanfolyamokat négy korosztályra bontva ajánljuk fiúknak és lányoknak: gyermekeknek 9-től 11 éves korig; 12–14 éves fiataloknak; 15–17 éves fiataloknak; valamint 18 évesnél idősebb fiatal felnőtteknek.

A tanfolyamok során több szülői találkozót is szervezünk, hogy tájékoztatást adjunk a képzés felépítéséről, témaköreiről és megerősítsük a szülőket a felelősségteljes nevelésben.

A képzés keretében feldolgozott témakörök: nemekre jellemző viselkedés; szexualitás a médiában; önértékelés és önelfogadás; a testem; anatómia/a nemi szervek működése; kommunikáció; férfi és női termékenység; érzések; kamaszkor – növekedés és érés; életcélok, vágyálmok; önmagam és mások megértése; barátság, szerelem, szeretet; felelősségtudat; megtanulni ellentmondani, önérvényesítés; felnőttekkel való párbeszédkészség; várandósság – új élet keletkezése; fogamzásszabályozás, fogamzásgátlás; nemi betegségek; házasság és család; személyiséggé válás.

További információk az ERGO honlapján (www.ergo-net.hu/) és közösségi oldalán (www.facebook.com/ergonetponthu/) találhatók.

Varga Gabriella

(Fotók: Ékes Ilona ERGO-elnök a 2015. évi Édesanyák Hetén Csíkszeredában. Forrás: Csíki Anyák Egyesülete)