Albert Levente felvétele

Vasárnap este Sepsiszentgyörgyön majdnem mindenki a központ felé igyekezett, nem csupán az idősek és a kisgyermekes családok, hanem kamaszok és dolgozó emberek is, jól felöltözve.

Az idő azonban az ünnepvárókkal tartott, az immár hagyományos, közkedvelt adventi gyertyagyújtáson nem kellett fagyoskodni, élvezni lehetett az alkalmi műsort, az énekeket, nyílt lélekkel lehetett fogadni a Dávid György plébános áldását – a remény embereivé kell válnunk, mondotta –, zavartalanul mondani a közös imát.

Az örök emberi értékekről, a család és a hit fontosságáról beszélt Tóth-Birtan Csaba alpolgármester is, aki azt is elmondta: miután tavaly Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke gyújtotta meg Sepsiszentgyörgy adventi koszorúján az első gyertyát, idén Antal Árpád polgármester teszi ugyanezt Budapesten, a székelyek baráti gondolatait közvetítve. Aztán fellobbant a láng, a mikósok újra dalra fakadtak, utánuk a Susnyás zenekar és Péntek Zsuzsi népi muzsikával örvendeztette meg a hallgatóságot.

Demeter J. Ildikó / Háromszék