Fotó: bumm.sk

Klaus Iohannis szerint Románia nem osztja a visegrádi négyek (V4) nézeteit Európa jövőjét illetően, és a román államfő cáfolta csütörtökön, hogy országa közeledne hozzájuk.

“Románia hosszú évek óta próbál közeledni a V4-ekhez, ez külpolitikánk egyik alapvetése. Az utóbbi időben azonban a visegrádi csoport olyan álláspontokat alakított ki, amelyek lényegesen eltérnek a mieinktől, így szerintem jelenleg nincs realitása annak, hogy Románia közeledne a V4-ekhez” – mondta Iohannis egy craiovai rendezvényen, újságírói kérdésre válaszolva.

A román elnök úgy vélekedett, a visegrádi csoporton belül is széthúzás tapasztalható az unió jövőjét illetően. Iohannis populizmusnak minősítette azt, hogy egyes bukaresti politikusok Románia és a V4-ek közeledéséről beszélnek.

Az országa képviseletét legmagasabb szinten ellátó, külpolitikájának irányvonalát meghatározó jobboldali román államfő a Brexit utáni Európa jövőjéről folytatott vita során korábban többször kifejtette: Románia elutasítja a többsebességes Európa gondolatát, a minél teljesebb integrációban érdekelt, és az EU “kemény magjához” akar tartozni.

A román jobboldali média rosszallóan számolt be arról, hogy a bukaresti szociálliberális kormánytöbbség vezető politikusai – köztük Teodor Melescanu külügyminiszter – az utóbbi hetekben több ízben jelezték: Bukarest érdekelt a V4-kel folytatott együttműködés fejlesztésében. Ellenzéki elemzők szerint nem egyeztethető össze a német-francia “uniós maghoz” közeledni próbáló román külpolitikával az, hogy Bukarest a – Brüsszellel sok tekintetben szembeforduló – V4-ekhez soroljon be.

A szociálliberális kormányt bíráló ellenzéki média megütközéssel fogadta, hogy Melescanu – több balkáni ország diplomáciájának vezetőjével együtt – részt vett a V4-ek szerdai budapesti külügyminiszteri értekezletén. Szijjártó Péter múlt heti kolozsvári látogatása alkalmával is a két külügyminiszter közös sajtóértekezletén Melescanu leszögezte: Románia érdekelt az együttműködésben a V4-ekkel.

Korábban a kisebbik román kormánypárt, a liberális ALDE elnöke, Calin Popopecu Tariceanu szenátusi elnök azt mondta a román diplomácia éves értekezletén: Romániának politikai konzultációkat kell folytatnia a V4-ekkel, mert a “hűséges, de szófogadó és hallgatag szövetségesként” szerinte nem számíthat semmilyen elismerésre.

Baranyi László / MTI

5 hozzászólás

  1. Varga Imre dr.

    Ha ez szász, hát én meg hottentotta vagyok. Az anyai családom, na az részint szász volt, de tisztábban volt magyar érzelmű, mint sok mellét verő hungarista. Amellett, hogy a német eredetet, a német nyelvet féltékenyen őrizték, nem álltak szóba a Volksbunddal, nagyapám, aki a legbüszkébb volt szász mivoltára, aki a Zazár felett vasúti hidat épített, puszta kézzel ment volna neki a németeknek – a Wehrmacht ugyanis felrobbantotta a hidat. Tudták hová tartoznak. Tudja azt szerintem a Klaus is, csak játssza a szászt, románabb a románnál.

  2. Zoltán SCH

    Nem hinném,hogy a V4-nek szükségük lenne egy ilyen kivetkőzöt szászra. Ezt ő is tudja,azért beszél így.

  3. Tóducz

    A balkáni “V4”-ben érzik otthonosan magukat.

  4. Várközi

    Iohannis nem akar barátkozni, főleg olyanokkal amiben benne vannak a magyarok is, persze csak történelmi hálából. De elmehet hálát adni a feketehalmi evangélikus templomba, ahonnan úgy elment 3000 testvére, hogy mára még hírmondójuk sem maradt. Igaz, maradt belőlük egy vagyis pont ő, a nagy Iohannis, aki nem is Gatsby.

  5. Antal m.

    Úgy értelmeztem a fentiekből, hogy az államelnőkünknek -Johannisnak, a V4-ek politizálásai nem szomszéd barátságosak, habár a külügyminiszter másként értékeli mind ezt?
    A jó szomszéd, mindig nagy segitséget jelent!