Fotó: gandul.info

A román közlekedési minisztérium jóváhagyta az észak-erdélyi autópálya részét képező Marosvásárhely-Aranyosgyéres (Campia Turzii) szakasz finanszírozását – közölte pénteken a román szaktárca.

A finanszírozási kérést az autópályákat építő és kezelő állami vállalat terjesztette be. A közlemény szerint a csaknem 52 kilométer hosszú, összesen négy sávos útszakasz része a 2014-2020-as regionális operatív programnak. A beruházás költségeit 1,826 milliárd lejre becsülik, aminek nagy részét megtéríti Brüsszel az uniós kohéziós alapokból.

A közlemény szerint az autópálya megépítése 62 percről 36 percre csökkenti a menetidőt Marosvásárhely és Aranyosgyéres között. A beruházást ugyan 2014-ben kezdték el, de a különböző engedélyek kibocsátásának késlekedése miatt állt az építkezés bizonyos alszakaszokon. A tervek szerint 2019 októberében adják át az 51 kilométeres szakaszt.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres között, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A román hatóságok újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra, de egyelőre sehol sem sikerült újabb szakaszokat megnyitni.

MTI