Kép: focus-energetic.ro

Közbeszerzési csalás, adócsalás, tisztességtelen verseny és illegális fakitermelés gyanújával rendelt el házkutatást a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerdán az osztrák Holzindustrie Schweighofer faipari cég romániai üzemeinél és bukaresti központjánál.

A vádhatóság szerint a bűnszövetkezet tagjai az utóbbi hét évben az erdészeti igazgatóságok közbeszerzési eljárásainál elkövetett csalásokkal, a konkurensek önkényes félreállításával juttatták jelentős mennyiségű nyersanyag-többlethez a vállalat fűrészüzemeit, ahol az átvett famennyiség egy részét a gyanú szerint nem vezették be a könyvelésbe.

Az ügyészek azt gyanítják, hogy a Sweighofer által feldolgozott és exportált faanyag egy része illegális erdőkitermelésből származik. A DIICOT szerint a bűnszövetkezet köztisztviselők támogatásával mintegy 25 millió eurós kárt okozott a román államnak.

Tavaly februárban a román sajtó a zöld aktivisták győzelmeként számolt be arról, hogy a Schweighofer nem használhatja többé a Fenntartható Erdőgazdálkodási Tanács – a felelős erdőgazdálkodást tanúsító nemzetközi szervezet – védjegyét, miután környezetvédők azzal vádolták a vállalatot, hogy az illegálisan kitermelt fát is felvásárolva bátorítja az erdőirtást Romániában.

A Schweighofer az utóbbi másfél évtizedben öt fűrészüzemet épített Romániában, a fűrészáru több mint 60 százalékát exportálja. A cég honlapján található adatok szerint eddig 778 millió eurót fektetett be Romániában és közvetlenül 2700, közvetve pedig – a beszállítókat is beleértve – mintegy 10 ezer munkahelyet teremtett.

A Newmoney.ro portál tavalyi becslése szerint a romániai fűrészáru több mint kétharmadát százalékát – évi 1,2 millió köbméternyit – a Schweighofer állítja elő. A Schweighofer 2015-ben a Kovászna megyei Rétyen (Reci) is elindított egy évi 800 ezer köbméter rönk feldolgozására alkalmas üzemet, amely aggodalommal tölti el a székelyföldi környezetvédőket, akik attól tartanak, hogy a hatalmas kereslet gyorsítani fogja a térség erdeinek letarolását.

Baranyi László / MTI