A nagyváradi várban szervezik meg szeptember 22–24. között a Termés Ünnepét. A rendezvénysorozat keretében olyan Bihar megyei termékeket vásárolhatunk meg, amelyeket őstermelők termesztenek vagy állítanak elő egész évben. Erre a három napra a vár tehát piaccá alakul majd át, s és a szervezők elmondása szerint több, mint negyven őstermelő érkezik majd friss áruval a helyszínre, ahol standoknál várják a vásárlókat. Vásárolni reggel 10 órától 19 óráig lehet majd, a  színpadi programok 17 órától lesznek láthatók. A mesterségek bemutatói naponta 12 órától 20 óráig, a tematikus gyermekprogramok 14 órától 20 óráig tartanak. Pénteken Taraful Caliu (21 óra), szombaton Mihai Mărgineanu (20 óra), vasárnap pedig az Aușana Népi együttes (16 óra) lép majd színpadra.

Archív fotó

A várban nem az őstermelők mellett hanem kézműves-mesterek is lesznek, akiktől vásárolni is lehet, és bemutatókat is tartanak majd. A céljuk az, hogy minél több emberrel megismertessék a mesterségeket, a hagyományokat. Szeretnék, ha a fiatalok sem hanyagolnák el, és tovább vinnék a hagyományokat, mondta el tegnap Mircea Jacan, a Bihar megyei Kulturális, Hagyományőrző és Népszerűsítő Központ (CJCPCT) vezetője. A gyerekekről sem feledkeztek meg, nekik különféle játékokat, nyereményeket készítenek elő hétvégére.

Dorin Popa, Simon Adrian, Mihai Jurca és Mircea Jacan a hétvégi programról számolt be

Mihai Jurca, a Nagyvárad és a Régió Turizmusfejlesztési Egyesület (APTOR) vezetője elmondta, hogy ha a hétvégére figyelmeztetést kapnak a Crișana Katasztrófavédelmi Felügyelőségtől (ISU Crisana) az időjárást illetően, mindenképpen tájékoztatják majd a résztvevőket, szükség esetén lefújják vagy halasztják a rendezvényt. Dorin Popa, a Mezőgazdasági Termékeket Kutató Népszerűsítő Crișana Egyesület elnöke erre azt válaszolta: „az őstermelők egy kis esőtől nem ijednek meg, hiszen nekik az eső sokat számít, így növekszik a palánta, majd a termés. Reménykedjünk benne, hogy nem mossa el az eső a rendezvényt. A termelők biztos itt lesznek esőben is”.

Az őstermelők egyébként az egész megyéből érkeznek majd, Belényestől Bihardiószegig. „Nagy örömömre szolgál az, hogy bár tavaly csupán húsz őstermelő jelent meg a rendezvényen, az idén már negyven termelő jelezte részvételi szándékát. Ez az jelenti, hogy szükség van ezekre a programokra, szükség van arra, hogy megismertessük a nagyváradiakkal a termékeket” – mondta. A Termés Ünnepének megszervezését a Bihar, a Bihar Megyei Tanács, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a hagyományőrző központ és a turizmusfejlesztési egyesület támogatja, a szervezője pedig a Popa Dorin által vezetett Crișana egyesület.

Kovács Beáta Csilla / Reggeli Újság