Lázár-kastély (Gyergyószárhegy) / Fotó: Wikipédia

A vér szerinti örökösök javára döntött jogerős ítéletében a Maros megyei törvényszék abban a perben, amelyet a Lázár-kastély legnagyobb tulajdonrésszel rendelkező dévai Szent Ferenc Alapítvány indított a többi örökös ellen az örökség felosztása ügyében.

A hétfőn kimondott ítélet következményeiről a Maszol.ro és a Székelyhon.ro portál számolt be csütörtök este. Amint az ítéletnek a romániai bíróságok honlapján elérhető kivonatából kiderül, a törvényszék elutasította a felperes Szent Ferenc Alapítvány fellebbezését, és jogerőre emelte a segesvári bíróságon tavaly májusban kihirdetett ítéletet.

A segesvári bíróság elutasította, hogy a legnagyobb tulajdonrésszel rendelkező Szent Ferenc Alapítvány kapja meg a teljes kastélyt, és nem természetben osztotta el az örökséget a tulajdonosok között. Az ítéletben a Berczely család tagjainak és a Vormair örökösnek ítélte a tulajdonjogot, és egyben arra kötelezte a tulajdonosokat, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 90 napban fizessenek 162 287 eurót (50 millió forint) a Szent Ferenc Alapítványnak az alapítványi tulajdonrészért, és fizessék ki az alapítványnak a 14 566 lejes bélyegilletéket is.

A kastély 13/24-ed részének a tulajdonjogát a Budapesten élő Lipthay család adományozta 2016 márciusában a Böjte Csaba által vezetett Szent Ferenc Alapítványnak, abbeli reményét hangoztatva, hogy az épület ismét megnyithatja kapuját a látogatók előtt, és "újból a szárhegyi népet, Székelyföld történetét és hagyományait szolgálja" majd. A Dél-Amerikában élő Berczely család leszármazottai 9/24-ed részt birtokoltak, valamint a Gyergyószárhegyen, a kastély közelében élő Vormair család 2/24-ed részt örökölt a kastélyból.

Az örökösök korábban nem tudtak megegyezni a kastély rendeltetéséről.

Vormair István a Székelyhon portálnak a tulajdonjogot rendező jogerős ítélet kihirdetése után elmondta, a tulajdonosok a közérdekhez akarják igazítani a kastély rendeltetését. Az épületegyüttes a kultúrát fogja szolgálni, de attól sem zárkóznak el, hogy lakodalmak helyszíne legyen a lovagterem. Az örökös hozzátette: a politikának nincs és nem is lesz helye a reneszánsz falak között.

A 15. században épített, a 16. és 17. században többször átépített gyergyószárhegyi Lázár-kastély az erdélyi reneszánsz építészet egyik legszebb alkotása. A kastélyban nevelkedett egykor Bethlen Gábor, Erdély fejedelme.

Gazda Árpád / MTI