Vadkerti Imre családjával (Fotó: Vadkerti Zsuzsi facebook oldala)

Vadkerti Imre énekest a felvidéki magyaroknak aligha kell bemutatni. Egyedi, csodás hangját bárki felismeri, aki már legalább egyszer hallotta őt énekelni. 2007-ben a közmédia által meghirdetett szereposztó megmérettetésen elnyerte az István, a király című rockoperában Koppány szerepét.

Néhány évvel később a Kormorán frontembere lett, de több felvidéki magyar zenésszel is együtt játszik. Augusztus 18-án a magyar Országházban átvette a Külhoni Magyarságért Díjat.

– A díjátadók után sokan köszönetet mondanak. Te kinek mondasz köszönetet?

Elsősorban a családomnak, hiszen mindenben támogatnak. A zenésztársak közül is sokaknak hálával tartozom, nehéz lenne mindenkit felsorolni. Koltay Gergőt, a Kormoránból viszont meg kell említenem, hiszen nagyon sokat segít.

– A kitüntetésátadóra két zenész kollégád is elkísért, Sipos Dávid és Zsapka Attila, miért rájuk esett a választás?

Ez a szervezők választása volt, de én is őket javasoltam volna, ha azt kérik, hogy vigyek programot, hiszen nagyon sokat zenélünk együtt.

– A Kormoránon és a már említett Trión kívül több formációval is fellépsz…

Derzsi Györggyel és Kovács Koppánnyal van közös műsorunk, amellyel nagy sikereket szoktunk elérni. Jónás Csabával, Zsapka Attilával, Sipos Dáviddal és Madarász Andrással pedig van egy 1956-os műsorunk is.

– Nemrégiben nagy sikerrel mutattátok be a Vörös Rébéket. Miért fontos ez a darab, mit adott neked, mint zenésznek, énekesnek?

Arany János születésének kétszázadik évfordulója kapcsán Arany János évet hirdetett az Országgyűlés. Ebben az évben nagyon sokan emlékeznek rá, és Pesty-Nagy Kati rendezőnek régi vágya volt, hogy egyszer feldolgozza a Vörös Rébéket. Bevallom, eddig nem ismertem ilyen behatóan ezt a művet, olvastam már Arany Jánostól a verset, de nem foglalkoztam vele olyan mélyen. A Vörös Rébék nagyon jó mű és a feldolgozásnak nagyon nagy sikere volt. Talán kevesen tudják, hogy Arany a Vörös Rébéket egy népmondai töredék alapján írta. A balladához nagyon jó zenét írt Derzsi György, és ezt most nem csak azért mondom, mert ő írta. De ebből a műből is megismerhető Derzsi munkássága, aki egyébként a Kincsemnek is a szerzője. Pesty-Nagy Kati pedig nagyon jó forgatókönyvet „hozott össze”. A történet ugyan nem túl vidám, de ugyancsak tanulságos, és a hit nagy szerepet kap benne. Ajánlom mindenkinek a darabot, nagyon látványos és nagyon szép. Szeretnénk fellépni vele a Kárpát-medence több városában, így a Felvidéken is, bízom benne, hogy sikerülni fog ez a tervünk.

– Említetted, hogy a Vörös Rébékben fontos a hit. Mi a Te hitvilágod? Mit szeretnél közvetíteni a színpadról?

A Kormorán dalaiban elsősorban a magyarság iránti szeretet jelenik meg. A versek adottak. Nehéz megfogalmazni, de mindenki megtalálja az adott versben és dalban a maga gondolatait. A magyarságtudat erősítése, az őseinkhez való ragaszkodás mind megjelenik a dalban és bízunk benne, hogy erősíteni tudjuk ezzel az identitástudatot is.

– A sok munka és fellépés mellett min dolgozol most?

Az 1956-os műsor tavaly állt össze, ez újdonság volt, ezt még nem vettük le a műsorról. Most nagyon sok a fellépés, előre be vagyunk táblázva. De készül a Böröcki-lemez, amit a Trióval csinálunk, Zsapka Attilával és Sipos Dáviddal. Az időhiány miatt nehezen „alakul”, de nemrégiben jártunk Böröcki Mihály költőnél és készültek új dalok. Most tehát a régi műsorokkal járjuk majd az országot.

– Hol láthat legközelebb a felvidéki közönség?

Nagyon örülök neki, hogy az idén különösen „feljött” a Kormorán, így rengeteg fellépésünk van. Pénteken a Kormoránnal mutatkozunk be Szimőn, a Fröccsnapokon. Ősszel is lesznek koncertjeink a Trióval. Zsapka Attilával és Sipos Dáviddal már most több helyre kaptunk meghívást az adventi időszakra is. Kovács Koppánnyal és Derzsi Gyurival van egy meghívásunk Kanadába, egy adventi turnéra. És a Kormoránnak lesz karácsonyi koncertje Újpesten is. Október 20-án, 21-én és 22-én a Lovas Színházzal ismét bemutatjuk a János Vitézt is. Játszom a Magyarock Dalszínházban, a Megfeszítettben is, ez kicsit nehezebben hozható össze, hiszen a nyári szezonban sok a fellépés, de ebben a darabban is láthat a közönség.

Neszméri Tünde / Felvidék.ma