Örömmel megy mindenhova, ahova hívják

Ha egy gyülekezet tényleg akarja, akkor meg fog találni, mondja Mészáros János Elek, a 2012-es Csillag születik zenei vetélkedő győztese, aki szerint megmaradásunk kulcsa, ha visszatalálunk Istenhez.

Ha visszatekint a Csillag születik megnyerésétől eltelt hat évre, milyen volt ez az időszak? Mennyire érzi azt, hogy felgyorsult az élete?

Nagyon sűrű volt ez a hat év. Ezalatt készült tíz CD-m, volt 1500 koncertem. Sokkal több minden történt velem, mint az előtte való negyvenegy-néhány évemben. Sok embert ismerem meg, sok helyen fordultam meg.

Úgy indult az egész Csillag születik, hogy hát próbáljuk meg, mindenki biztatott, egy belső sugallatom is volt, és aztán mikor vége lett, én csodálkoztam a legjobban, hogy ma, a mai Magyarországon lehet ezekkel az értékekkel győzni?! Mert, ha bekapcsoljuk a tévét, rádiót sajnos nem azt látjuk, hogy a magyar kultúra, a magyar népdalok vagy az igazi tradicionális magyar értékek, nagyon sorsdöntőek lennének a mai kulturális életben.

Először csak különféle fesztiválokon léptem fel, amit az akkori menedzsment szervezett, ezek szép lassan alábbhagytak és folyamatosan jöttek az igények a gyülekezetek felől. Sem akkor, sem most nem azt nézem, hogy tudnak-e fizetni, ha szívesen látnak, akkor megyek. Ma már túlnyomó részt a templomi koncertek teszik ki a gerincét a fellépéseimnek. Ezekben a hit, hazaszeretet, hűség témakörében olyan énekszámokat, gondolatokat, verseket próbálok elmondani, amik azokat a gyökereket erősítik, melyek az Istenhez, a szülőföldhöz, a nemzeti kultúrához kötnek bennünket. Mert ha ezek nincsennek meg, akármilyen pusztító vihar jön, kidönti a fát és az nem tud megújulni.

Ellenben, ha ezek az alapértékek rendben vannak, akkor minden rendben van, történhet akármi, mert utána lehet építkezni. Manapság azt vesszük észre egész európai és magyarországi szinten, meg gondolom itt a Partiumban és Erdélyben is ez érvényes, hogy a felnövekvő nemzedéknél elég nagy gondok vannak. Sokan ugye mennek ki, öregednek el a falvak és aztán mi lesz itt 10-20-50 év múlva? Ezen gondolkodni kell. Mert az Isten nem véletlenül teremtett minket magyarnak, ezzel valami célja volt. És az sem véletlen, hogy hová teremtett minket magyarnak. Ha egy kicsi jószándék van az emberben, körülnéz és tudja, mi a feladata. Ezért fáj nekem, mikor jó hangú magyar énekeseket hallgatok, akik elkezdenek nekünk angolul énekelni. És evvel akkor nekünk mennyivel lesz jobb? Vagy, ha énekelnek, akkor olyan bóvli dolgokat, hogy avval sem.

Kiadnak olyan karácsonyi albumokat, hogy angolszász karácsonyi énekek vannak rajta. Az a gond, hogy ez ma már nem fáj senkinek. Én pont ez ellen próbálok tenni, nem vagyok vele népszerű, de nem tudok mást csinálni. Annak nincs értelme, hogy beálljak a sorba és olyan legyek, mint a többi.

Ez egyfajta egyszemélyes kultúrmisszió. Mennyire érzi a szolgálatát hatékonynak, a visszacsatolások, visszajelzések alapján?

A hatékonyságát az is mutatja, hogy most már hat éve volt a verseny és még mindig megismernek és hívnak. Kárpátaljára 2010 óta sűrűn visszajárok, Nagy Anikóval közösen, aki beregszászi születésű, az ungvári filharmónia magánénekese. Láttam, hogy ott is sok a feladat, ott is tartani kell a lelket. Közel 70 koncertem volt már ott.

Nemrég egy ottani templomi fellépésen újra elmondtam, hogy az Isten nem véletlen teremt magyarnak és nem véletlenül éppen oda. Erre odajött egy fiatal hölgy és elmondta, hogy két éve hallott engem. Már össze voltak csomagolva, hogy na, mennek el. Aztán a koncert után úgy döntöttek, hogy akkor mégis maradnak. Megkérdeztem, megbánta-e? Azt mondta: nem. Az 1500 koncertből, ha csak egy-egy ember meggondolja magát, az már egy falu. És, aki egy lelket megment a magyarságnak, az a világot menti meg.

Nem tudjuk, hogy kiből mi lesz, de a lehetőség benne van. Amikor a megvető veti a magot, nem nézi, hogy hova szórja, hanem szórni kell. Ha tetszik, ha nem tetszik, mondani kell. Az elmúlt három évben a Nemzeti Kulturális Alap is nagyon sokat segít a határon túli koncerteknél. Tehát nem azon múlik egy fellépés, ha meghív egy gyülekezet, hogy tud-e valamit adni útiköltségre, hanem ha hívnak, szívesen megyek. A koncerteket általában összekötik valamilyen gyűjtéssel vagy valamilyen nemes célt támogatunk.

Megszólítok olyan embereket, akik különben nem jönnének templomba, hátha megéreznek belőle valamit. Ugyanazokat mondom, mint a lelkészek, mert én is tőlük hallom, csak ugye az ember sokmindent lát és hall és lehet, hogy egy kicsit egyszerűbb, földhözragadtabb módon próbálom meg elmondani. Ha már csak annyit is megértenek, hogy lám, nem csak a pap mondja ezeket, hanem ez is, akkor lehet, hogy van benne valami. Az év eleje mindig a hit próbája, mert az év első hónapjai mindig nyugodtak. Ilyenkor megszólal az emberben a kisördög, hogy na, akkor eddig tartott és lassan lehet menni vissza a földhivatalba. Aztán valahogy mindig megtelik az év. Bízok az Istenben, ha meg mégis úgy gondolja, hogy ez már nem kell vagy nem jó, nem féltem eddig sem a munkától, megtalálom a helyemet. Azt sajnálom, ha nem tudok eljutni mindenhová. Erdély egy kicsit nehezebb dió, nem tudom, hogy miért.

Volt egy időszak, hogy próbálkoztam, de aztán feladtam. De, ha egy gyülekezet tényleg akarja, akkor meg fog találni. Általában egy mondatot szokott mondani minden lelkész, amikor vége annak a résznek, amit én csinálok: nehéz megszólalni. A fellépéseket úgy próbálom felépíteni, hogy először a populárisabb dolgokkal kezdem, hogy aki először jön be a templomba, az se ijedjen meg. Utána egyre mélyebbre haladunk, odaállunk az Isten elé, és meglátjuk mit mond. Nekem is sokszor mást.

A médiában kevesebbet szerepel manapság. Ennek mi az oka?

Tulajdonképpen nagyon hálás vagyok az RTL Klubnak. Azelőtt is nyertem már országos versenyeket, amit a Duna tévé sugárzott, de valahogy ők akkor nem vettek észre ebből semmit. Jó, biztos, hogy kicsit én voltam itt a mesebeli királyfi, aki elindult szerencsét próbálni, de ettől függetlenül mégis olyan értékeket vittem, amire azért vágynak az emberek.

Én döbbentem meg a legjobban, amikor az Egy rószaszál szebben beszél elhangzott, hogy az emberek mennyire rá tudnak csodálkozni még most is, pedig 1904-ben mutatták be, de valahogy annyi áldás van ebben a dalban és magában a daljátékban is, hogy máig is, talán a Csárdáskirálynővel vetekedve, a legtöbbet játszott magyar színmű. Komoly népdal gyökerei vannak, Kacsóh Pongrác, aki a Kalotaszeg szülötte, ezer szállal beleszőtte a magyar népzenét.

És maga a mondanivalója, a mese, Petőfi Sándor története... Mikor Mosonmagyaróvárra jártam egyetemre, a szobában, ahol laktam, a könyvespolcról levettem egy könyvet, aminek az volt a címe: Egy rózsaszál szebben beszél. Bókay Jánosnak ez az írása arról szól, hogyan született a daljáték. Bemutatja a kulisszatitkokat, a három szerzőt, a színházi közeget, a kávéházi miliőt. A mai napig a hideg futkos a hátamon, amikor elkezdem énekelni. Pedig több mint 1100-szor énekeltem már. De nem kopik meg, mert mindig van benne valami és mindig megérint valakit. Nem olyan régen volt egy alkalom, éppen édesapám halálának a huszonötödik évfordulóján, amikor elkezdtem énekelni, de nem tudtam folytatni... (meghatódik) Olyan megható volt, hogy a közönség énekelte el... Akkor visszakaptam egy kicsit belőle.

Vannak ilyen megható részek, de ezt nem kell sajnálni, szégyellni, mert ettől vagyunk emberek. Mind a három szerző temetésekor felcsendült ez a dal. Ez a mi hagyatékunk, amit tovább kell adni, amire rá kell csodálkozzon mindenki, hogy milyen szép a magyar dal.

A Partium számos gyülekezetében megfordult már

Az elmúlt hat évben bejárta a Kárpát-medencét, számos helyen megfordult. Véleménye szerint hol tart a magyarság, ebben a forrongó európai jelenben?

Nagyon sok helyen a huszonötödik órában járunk. Vannak olyan részek, ahol még soha nem jártam. A Délvidéken és magában Szerbiában sem. Tehát arról nem tudok. Kárpátaljáról tömegesen jöttek át a magyarok, főként a katonai behívók miatt. Székelyföldön nagyon siralmas a helyzet. Bizonyára direkt van ott úgy intézve, hogy az embereknek megélhetési problémáik vannak, nem tudnak a fiatalok elhelyezkedni. Nagyon jól megy a propaganda is: jó, hát menjünk Angliába, Londonba, mert ott milyen jó.

Felvidéken is azt tapasztalom, hogy a szülők beadják szlovák iskolába a gyerekeket, mert majd „jobban érvényesül”. Az anyanyelvi közegétől elzárják, ezért inkább lemorzsolódik és nem lesz belőle semmi. Míg, ha magyar iskolába iratták volna, akkor ki tudna teljesedni, mert meg tudná érteni, mit tanítanak neki. Itt, a Partiumban is nagyon sok helyen azt látom, hogy elmegyek a parókiákra, elmondom ezeket a dolgokat a megmaradásról, és aztán kiderül, hogy a lelkésznek a gyerekei már mind Nyugat-Európában vannak... Nyelek egyet, mert erre nem lehet mit mondani. De azt is látom, hogy amellett, hogy a lelki dolgokat viszik, képviselik a magyarság megtartását. Itt mindig is több feladata volt egy református lelkésznek, mint nálunk, az anyaországban.

Magyarországon a városi fiatalság azt gondolja, hogy az az élet, amit a tévében lát, hogy plázába kell járni, dolgozni ne kelljen semmit, meg nem vállal gyereket, mert az büdös. Ilyeneken az ember úgy elszörnyülködik: mi lesz itt? Azt látom, hogy a magyarság ezernyi problémát és próbatételt túlélt, de lehet, hogy a gazdagság fogja tönkretenni. Mert nem elég, ami van, annál több kell. Ezért aztán mindenre képesek, mert legalább ilyen kocsink legyen, meg annak milyen jól megy, aki kint van. Hát én egy olyan nemzetnek, mint az angol, amely leigázta és kirabolta a fél világot, én azért annak nem mennék el kapcarongyának, még ha csak ha kenyéren meg vizen kellene élnem is. A mi nemzetünk sok mindent letett Európa asztalára és mégsem volt megbecsülve.

Úgy gondolom, hogy sokkal komolyabb nemzeti nevelésre lenne szükség már kisiskolás, óvodás szinten, megérezteni a gyerekkekkel, hogy micsoda kincsek vannak a kezünkben, nem kellene ezeket eldobálni és színes üveggyöngyökre cserélni, mert esetleg csillogóbbak a külföldi számok, mint a mi többezer éves dalaink. A magyarság akkor fog megmaradni a Kárpát-medencében, ha visszatalál az Istenhez. Mert milyen az, hogy a vasárnap arról szól, hogy hová megyünk kirándulni, meg enni?! Miközben a kormány egyik egyházi ünnepnapot adja ki a másik után. Megmondom őszintén, hogy nem is adnák azoknak semmiféle fizetett ünnepet, akik nem mennek el a templomba. Most már lassan a húsvéttal is úgy vagyunk, hogy nem tudják az emberek, miről szól.

Amikor elmegyek karácsonyi műsorokat előadni, fellépnek előttem óvodás, iskolás csoportok, anélkül, hogy 50-60 percen át Jézus nevét akár csak említenék is. Ne csodálkozzunk hát azon, hogy ha a keresztyénség, ha az Isten nincsen közöttünk, akkor majd jön helyette más vallás. Mert ez nem úgy van, hogy majd akkor valami légüres tér lesz helyette. Ez mind a sátán és az antikrisztus munkája, meg az, hogy különféle világkormányok akarnak alakulni. Benne van a Bibliában. Aki ezt megértette, az értse meg azt is, hogy itt tenni kell valamit.

Ennyi rossz között, hogyan tekint a következő évekbe?

Úgy vagyok vele, hogy bízok benne, hogy az Isten tudja mire akar engem használni. Próbálok minél jobban hallgatni rá, hogy megértsem és azt cselekedjem, amit Ő szeretne, mert ha az ember ő ellene dolgozik, abból soha nem jön ki jó. Eddig is úgy volt és úgy gondolom, hogy ezután is úgy lesz a legjobb nekem, amit Ő szeretne. Ezt szeretném megérteni és ebben haladni előre.

Azért reménykedem abban is, hogy vannak olyan felekezeti iskolák, ahol a lelkiismeretes tanárok olyan generációkat próbálnak nevelni, amelyek esetleg elkezdenek ezen az úton járni. Bíznunk kell, hogy semmi nincs ok nélkül, ami történik, ebből majd lehet tanulni, és majd csak haladunk előre, mert ha az Isten velünk, akkor kicsoda ellenünk!

Fábián Tibor