Angela Merkel német kancellár hagyományos nyári sajtótájékoztatóján, Berlinben / Fotó: Tobias Schwarz – AFP

Angela Merkel német kancellár a negyedik ciklusát kezdheti meg, ha megnyeri a vasárnapi szövetségi választást, és győzelmét várhatóan senki nem veszélyezteti. A legtöbben inkább arra kíváncsiak, hogy a szélsőjobboldalinak kikiáltott AfD (Alternatíva Németországnak) a szavazatok hány százalékát szerezheti meg.

A Merkel fémjelezte pártszövetség, a nagyrészt vallásos, hatvan év feletti szavazótáború kereszténydemokrata CDU és a bajor keresztényszociális CSU a legtöbb támogatóját a migránskérdéshez való liberális hozzáállása miatt veszítette el. Ami miatt viszont még mindig ez a legerősebb pártszövetség, az az, hogy a gazdaság szereplői számára megbízható partnernek bizonyultak. Merkel egyik kulcsmondata a kampány során egyértelműen az volt, hogy „nem zárkózhatunk be, és nem csinálhatunk mindent ugyanúgy, ahogy eddig”. Ebben is egyértelműen megmutatkozott, hogy a kancellár amellett, hogy igyekszik megőrizni a hagyományos értékeket, néhány dologban látványos újítást szeretne a következő ciklusban. A szociáldemokrata SPD annak ellenére látszik alulmaradni a versenyben, hogy mint hagyományosan, most is a szociális problémák megoldására helyezte a hangsúlyt: a munkanélküliség megfelelő kezelése és az adóreformok kulcskifejezésként szerepeltek Martin Schulz beszédeiben. Emlékezetes az is, hogy a párt a népszerűségét részben a 2015-ös minimálórabér (8,5 euró) bevezetésében játszott szerepének köszönheti.

 

Sokan úgy látják, hogy a két legnagyobb politikai erő, vagyis a CDU–CSU és az SPD gazdasági programja között valójában alig van különbség. Az Ifo nevű német kutatóintézet egy seregnyi közgazdászt kérdezett meg, akiknek mindössze a harmada látja különbözőnek Merkelék és Schulzék pénzügyi politikáját, és csak a negyedük lát eltérést a család-, az egészség- és a biztonságpolitika finanszírozását érintő elképzelésekben.

Ennek kulcsa pedig nem más, mint hogy alapvetően mindkét nagy politikai erő középre húz. A kereszténydemokratákat ugyan sokszor sorolják a jobboldalra, valójában legalább annyi közük van a szociális igazságot követelő baloldali eszmékhez. Ma Németországban a felmérések azt mutatják, hogy nincs jelentősebb elégedetlenség a gazdasággal kapcsolatban, az egyesítés óta talán most félnek a legkevesebben a lecsúszástól. S bár a választók jelentős része balközépre sorolja magát, a hagyományos baloldalt megtestesíteni hivatott SPD-nek ez sem hoz sok hasznot, hiszen számos balos szavazatot Merkelék szednek majd össze. Sok német ugyanis immár őket tartja a társadalmi igazságosság fő letéteményesének.

Jelenleg az egyik legerősebb ellenzéki párt a Baloldal (Die Linke), amelynek fiatal szavazótábora a „hagyományos pártokkal” szembeni nemtetszését rendszeresen kifejezi rendezvényein. Ha lehet hinni az eddigi felméréseknek, a Baloldal szavazói közül jó páran a választás előtti időszakban váratlanul átpártoltak az AfD-hez. Támogatóik erősen ellenzik a külföldi katonai küldetéseket, a NATO intézkedéseit, és a most aktuális, 8,8 eurós minimálbért 10 eurósra szeretnék emelni.

A Zöldek (Die Grünen) vasárnap leginkább a városi, értelmiségi szavazótáborukra számíthatnak. A régen „fiatalos” pártnak tekintett erő voksolói azonban életkorukat nézve átlagosan már jóval 35 felett vannak – a mostani kampány során ezek szerint viszonylag kevés fiatalt sikerült meggyőzniük. De nem csak a fiatalok körében csökkent a népszerűségük. A németek többsége szerint a 80-as években alakult Zöldek irreális célokat tűztek ki maguk elé, amelyek csupán hangzatosan csengenek a kampánybeszédek során, de nem kivitelezhetők, és nincs letisztult irányvonal, amely mentén haladnának. A másik kritika, amely igencsak gyakran éri a pártot, hogy vezetői, Cem Özdemir és Simone Peter hiteltelenné váltak a legtöbb választópolgár szemében. Fő célkitűzéseik a környezetvédelmi lépések mellett a mezőgazdasági és az adóreformok megvalósítása.

Szintén csökkentené az adókat a liberális FDP (Szabad Demokrata Párt), amely idei elképzelései alapján tovább mélyítené Németország Európai Unióhoz fűződő kapcsolatát, és szigorúbb piaci szabályozást vezetne be. A Christian Lindner elnökölte párt főként azoknak a voksaira számíthat, akik önfoglalkoztatók, saját vállalkozásuk van. A párt programjának egyik fő pontja a menekültek munkavállalása, amellyel kapcsolatban megszüntetnék az elsőbbségi vizsgálatot (ez arra vonatkozik, hogy német vagy uniós polgár jelentkezett-e az adott pozícióra, ők ugyanis elsőbbséget élveznek). Az FDP tervei között szerepel az is, hogy egy pontrendszerszerű adatbázisban rögzítse a migránsok képesítéseit, és ez alapján megkönnyítse nekik a Németországon belüli munkakeresést. Elutasítják továbbá az asszimiláció azon elemeit, amelyekben az egyén nézetei és érdekei sérülnek a többség javára.

A legnagyobb meglepetést ezen a választáson a radikális AfD szerezheti, amely várhatóan harmadik helyezettként kerül majd ki vasárnap a versenyből. A szavazótábor 75 százaléka férfi, alacsony jövedelmű. A pártnak sikerülhet a legtöbb bizonytalan, a többi pártban csalódó és tartózkodó szavazót mozgósítania a sokak által szélsőségesként jellemzett programjával. Az utóbbi néhány hónapban a biztos pártválasztók körében 3,5-ről 11 százalékosra sikerült emelni a népszerűségüket, és ezt egyértelműen azzal érték el, hogy egyre többen tartják elhibázottnak Merkel menekültpolitikáját. A párt nem csupán Németországban, de egész Európában is igen nagy visszhangot keltett programjával és plakátjaival, utóbbiakon például az „Iszlám? Nem passzol a konyhánkhoz” és a „Burka? Mi a bikinire szavazunk!” feliratok szerepeltek. Ha valóban dobogósként végez, nagy eséllyel indul a Bundestag alelnöki, illetve a költségvetési bizottság elnöki posztjáért is.

A német választók számára tehát beszűkült a politikai paletta, hogy milyen nézeteket képviselő pártokra voksolhatnak majd vasárnap, hiszen – az AfD-t kivéve – a legtöbb párt igyekszik középre húzni, hogy megtartsa szavazóit. Ráadásul az eredmény nyomán minden bizonnyal több nagy párt koalíciós kormányzása következik majd.

Ruzsbaczky Zoltán, Garamvölgyi Flóra / Magyar Nemzet