Szász Levente és Rácz Béla-Gergely a legjobb gazdaságtudományi publikációért járó díj átvétele után

A BBTE két közgaszdásza, Szász Levente, illetve Rácz Béla-Gergely vehette át november 23-án Bukarestben a Romániai Közgazdaságtani Egyetemi Karok Egyesülete (AFER) részéről az év legjobb gazdaságtudományi publikációjáért járó díjat.

A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet két munkatársa mellett Demeter Krisztina, az Intézet társult oktatója, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora is társszerzője a díjnyertes közlésnek.

„A díjra – olvasható az Intézet hivatalos honlapján – olyan publikáció pályázhat, amelynek szerzői között romániai szakemberek, egyetemi oktatók (is) megtalálhatók. A[z említett tanulmány] a Q1-es besorolású (»piros zóna«), a 3,492-es impaktfaktorral rendelkező International Journal of Production Economics folyóiratban került megjelentetésre. A folyóirat a Web of Science ranglistája szerint az »Operations Research & Management Science« doméniumban 6. helyen található a 83 rangsorolt, impaktfaktorral rendelkező folyóirat között.”

A tanulmány a multinacionális termelővállalatok leányvállalatainak tudásmegosztási gyakorlatait vizsgálta, sikere pedig bizonyára a probléma ötletes újrakontextualizálásában rejlik. A szerzők ugyanis nem érték be azzal, hogy a multinacionális vállalatok leányvállalatainak telejesítményét csak az adott vállalat több országra kiterjedő belső hálózata felől vizsgálják. Előnyösebbnek vélték, ha a tudásmegosztás gyakorlatait, illetve ezek hatását a teljesítményre a multinacionális vállalaton belüli viszonyok mellett a beszállítókkal és vevőkkel kialakított kapcsolatok vonatkozásában is megfigyelik.

A jelenséget a nemzetközi menedzsment területéről kölcsönzött „kettős beágyazottság” elméletével ragadták meg, ezt ültették át a multinacionális termelővállalatok kétféle (belső és külső) hálózatának közegébe. A szerzők kutatásuk során 470 leányvállalat tudásmegosztási gyakorlatait és teljesítményét vizsgálták 22 különböző országban.

Az összegyűjtött adatok elemzése rámutatott, hogy egy helyi leányvállalat csak akkor tudja a multinacionális vállalaton belüli tudás megszerzésével saját teljesítményét javítani, ha ezt a tudást a helyi beszállítókkal és vevővállalatokkal is megosztja, ezáltal közvetett módon hozzájárulva a helyi gazdaság fejlődéséhez.

[* ] Krisztina Demeter, Levente Szász, Béla-GergelyRácz (2017): The impact of subsidiaries’ internal and external integration on operational performance. International Journal of Production Economics, 182, 73–85.

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem közleménye