Egyre nagyobb szerepet kap a közösségi életben a környezettudatosságra való nevelés, mind több civil szervezet, magánszemély emeli fel hangját a környezetromboló tevékenységek ellen. Sokan vesznek részt a környezet állapotát óvó, netán eredeti állapotába való visszaállítását célzó megmozdulásokban is, a jó, követendő példákat lehet sorolni: a rétyi Schweighofer üzem beindítása által kiváltott megmozdulások, a szemerjai erdőkivágás megakadályozására indult mozgalom, az utóbbi napokban-hetekben zajló erdősítési munkálatok, szemétgyűjtési akciók. Fontos: mindebben a felnőttek, hivatásukat teljesítők mellett egyre nagyobb számban vettek, vesznek részt gyerekek is.
Az erdő a maga során az érdeklődés középpontjába került. Egyrészt a fakitermelők várnak gazdasági hasznot a kitermelésből, a fa értékesítéséből. Mások épp ellenkezőleg, a zöld arany ökoszisztémában betöltött helyét, az egészséges élethez szükséges környezetre gyakorolt szerepét kívánják előtérbe helyezni. Miben rejlik a zöld arany értéke? Miért fontos számunkra az erdő? Miért kell megőriznünk fáinkat? – ezekre és hasonló kérdésekre kerestük a választ Csákány László erdészeti szakemberrel, környezetvédővel.
– Milyen szereppel bírnak számunkra az erdők?
– A kérdés összetett. Valamikor Buenos Airesben egy erdészeti világtalálkozón magyar kezdeményezésre fogadták el az erdők fontosságának, többoldalú értékelésének kezdeményezését. Az erdő gazdasági szerepén túl fontos a népjóléti, védelmi, egészségre gyakorolt hatása is. Európában már van olyan tendencia, amely az erdőgazdálkodáson belüli szemléletváltást hozza előtérbe, kezdik az erdő más funkcióit is látni, nemcsak feltétlenül a faanyag hasznát. Érdekes: az erdők visszakerültek magántulajdonba, és a gazdasági egységektől profittermelést várnak el.
Ma azt mutatják a tudományos kutatások, hogy egyetlen ötvenéves fa hatvan kiló oxigént termel egy vegetációs időszakban, ez köbméterben számolva egy kamionnyi oxigént jelent.
Ugyancsak egy ötvenéves fa – erről történnek a tudományos kutatások – a vegetációs időszakában 80 kilogramm szén-dioxidot képes lekötni. Víztisztító szerepe is van: az ötvenéves fa 4500–4700 liter vizet képes megszűrni egy vegetációs időszakban. Emellett hatással van a légszennyezésre: 70–80 kilogrammnyi légszennyezést képes leszűrni, lekötni. A friss levegőre pedig nagyobb szükséges van az életnek, mint a feldolgozható fára... Kellene egy egészséges szemléletváltás, de ennek nemcsak az erdészek közösségére, hanem az egész társadalmunkra kell vonatkoznia. Amíg kétévente bútort szeretnénk cserélni, addig hatalmas a nyomás az erdőkitermelésre.
– Az erdészek azt hangoztatják, a kivágások az erdészeti üzemtervek szerint zajlanak. Mások szerint az üzemtervekben tudatos módon túlzott hangsúlyt adnak a kitermelésnek. Hogyan látja ezt a kérdést?
– Sajnos, a román törvénykezésben nem sok szó esik az erdők védelmi szerepéről. Biztosan így van, az üzemtervezők a fa hasznát látják. De mindez az erdőtulajdonosok sarkallására történik. Amíg kimondottan az erdőkitermelésből jövő haszonnal lehet fenntartani egy erdőgazdálkodási egységet, nélkülözhetetlen, hogy az erdőből haszon származzon, ez egy természetes folyamat. Viszont, ha a társadalom felismerné, és részéről is lenne valamilyen támogatás az erdőtulajdonosok felé, meg lehetne változtatni ezt a szemléletet. Más országokban az erdőtulajdonos oxigénkvótát tud eladni. Ez Romániában nem gyakorolható, mert az állam tulajdona.
Mindenki úgy érzi, hogy az erdő az övé, ha hozzányúlnak, mindenkinek fáj. De senki nem áll oda az erdőtulajdonos mellé, senki nem mondja, hajlandó felvállalni bizonyos részt a terhekből, hogy mentesítsük az erdőt a költségek alól.
Az ENSZ adatai szerint egy hektár erdőnek az egészségügyre gyakorolt pozitív hatása értékben kétszer akkora, mint a benne lévő fa mennyiségének értéke. De senkit nem tudok, aki egy aszpirin értékét is befizette volna valamelyik erdőtulajdonosnak, hogy tehermentesítsék az erdőt. Illegális fakitermelésről beszélnek, elítélik a fakivágást, de társadalmunk a fogyasztásra épül. A mi nemzedékünk a legnagyobb hibás egyébként. 1987-ben a Föld éves tartalékát december 27-re éltük fel, a következő évből három napot ettünk meg. 2017-ben a határidő visszajött augusztus 7-re. Tehát az elmúlt időszakban a mi nemzedékünk olyan mértékben fogyaszt, amit a Föld nem képes kiújulni. Elrettentő, decembertől augusztusig egy negyedév a távolság. Ha évtizedenként egy hónapot faragunk le, nagyon közel a vég.
– A kivágásokat milyen mértékben képes ellensúlyozni az ültetés vagy a természetes felújulás?
– Törvény kötelez, hogy azokon a területeken, ahol vágás történik, történjék ültetés is.
A tudományos adatok viszont azt mutatják – és ezt aláhúzza a mondás: ha kivágsz egy fát, ültess helyébe kettőt –, hogy gyakorlatban az ültetett fa hozambeli teljesítménye fele a természetes fogantatásúhoz képest.
A kutatások az ötvenéves egyedre vonatkoztatják az oxigénkibocsátást, de az ötvenéves fa négyzetméterre kivetített lombfelülete nem fog találni egy frissen ültetett vagy egy tízéves fa koronájával. A szén-dioxid-kibocsátást nemigen tudjuk pótolni az ültetésekkel.
– A lombhullató vagy a tűlevelű erdők vannak nagyobb veszélyben? Melyik fára nagyobb a kereslet?
– Mind a két fajra hatalmas a kereslet. Megmagyarázhatatlan módon azonban azt látjuk, hogy a tűlevelűek vészjósló módon pusztulnak.
– Betegségek is tizedelik a fenyőket. Sokan a klímaváltozás rovására írják ezt.
– Nagyon eltérnek a vélemények. Nem hivatalos adatok szerint – de szakmai berkekben elhangzik – talán a kommunikációs sugárzásnak is szerepe van ebben. A fenyő egy rezonáns fa – ezért készítik a jó hangszereket is abból –, talán a kommunikációs sugárzás eredménye a fenyvesek kiszáradása.
– Az erdők részét képezik a legelők is. A tulajdonosok sok esetben égetéssel próbálnak megszabadulni a nemkívánatos növényzettől. Milyen károkat okoz az égetés?
– Az ökoszisztémára nézve hatalmas veszélyt jelent a felégetés. A legelők hatalmas életteret képviselnek. Gyerekkoromban még kamillamezők voltak. Köményt szedni jártunk legelőkre, kaszálókra. Nagy előszeretettel fogyasztottuk tavaszonként a pásztortáskát, a papsajtot. Nos, ezekkel a növényekkel ma már csak elvétve találkozom. Szegényedik a biodiverzitás, ahogy ezek a növények eltűntek, úgy valószínűleg számtalan sok rovar, csúszómászó, rágcsáló tűnik el naponta a természetre ható beavatkozásainknak köszönhetően.
Nagyon érdekes, nem túl régen, 1947-ben, az államosítás idején Sepsiszentgyörgy környékén a helyi közbirtokosság 17 hektár legelővel rendelkezett. Ma ez a 17 hektár felnőtt 190 hektárra. Ennyi erdőt vágtunk le és alakítottunk mezőgazdasági területté.
A totalitárius rendszerben úgy képzelték, hangsúlyt kell fektetni a mezőgazdaságra. Másrészről azt látjuk, hogy még száz év se telt el, de Sepsiszentgyörgyön felszámolódott az állattartás. Nőtt viszont az ipari termelés, a légszennyezettség, a legelők felülete is – ezeket a területeket kellene visszaerdősíteni.
– Lehet támogatást igényelni mezőgazdasági területek beerdősítésére?
– Vannak pályázati lehetőségek, de a helyzet visszás, hiszen létezik törvény, amely a legelők védelmét szolgálja, csak kivételes esetekben engedélyezi használati besorolásának megváltoztatását.
– Ha erdőről beszélünk, nem hagyhatjuk szó nélkül a vadak világát. Egyre több kárt tesznek a vadak, növényi kultúrákat, háziállatokat, embereket veszélyeztetnek egye nagyobb mértékben. Miért mozdultak ki az erdőből ilyen mértékben a vadak?
– Érdekes, de visszás helyzetnek vagyunk tanúi. Amíg a városban egyre gyakrabban lehet találkozni rókacsaládokkal, addig az erdőben nagyszámú falkákba összeverődött, elvadult kutyákkal lehet találkozni.
Fordított irányt vettek a dolgok: a vadállatok háziasodnak, a háziállatok elvadulnak.
Nem tudnám az okát megmagyarázni. De az is biztos, hogy amíg beszélünk a medvék túlszaporodásáról, addig nem szólunk az emberiség túlnépesedéséről. Gyakorlatilag ma már annyira sokan vagyunk, hogy nincs olyan érintetlen élőhely, ahol a vad nyugodtan megfeküdhetne, táplálkozhatna, zavartalanul élhetne. Mi is ott vagyunk mindenütt, és csodálkozunk, hogy a medvék is mindenhol jelen vannak. Lehet, nem a vadak jönnek be a mi életterünkbe, hanem a mi életterünk tevődik rá az ők életterükre, ezért találkozunk gyakrabban velük.
– A fák, vadak mellett az erdők „lakói” a gombák, bogyós termésűek, gyógynövények. Milyen környezeti, gazdasági szereppel bírnak ezek a tényezők?
– Volna gazdasági jelentőségük, ha a társadalom megértené, hogy mindez nem mindenki tulajdona. Ausztriában például településenként eldöntik, a hét melyik napján, milyen időközökben lehet gombát szedni. És csak az a személy mehet, aki az illető településen lakik. Ezeken a periódusokon kívül a területtulajdonos megszervezheti a begyűjtést, értékesítheti a termést. Próbálkoztam magam is gyűjtést megszervezni. De az erdő itt van a város szomszédságában, amíg az emberekkel kimegyek, már nincs, mit begyűjteni. Ezért mondom: a társadalom részéről is kellene megértés, erősebb kommunikáció kellene az erdőtulajdonosokkal a dolgok mélyebb és teljesebb megértése érdekében.
– Összegzésül, erdészeti szakemberként, természetvédőként mit ajánl Ön a mai és jövőbeli nemzedékeknek, hogyan őrizhetik meg a zöld aranyat?
– Jó kérdés. Gyakorlatilag, ha valamit meg szeretnénk őrizni, elsősorban tudatosítani kellene értékét. Ha tudnánk, felfognánk valós értékét, valószínűleg másképpen állnánk a dolgok mellé. Több párbeszédre lenne szükség, és vissza kellene faragni igényeinkből.
Amíg igényeink csak nőnek, addig erdeink csak fogynak. Nemcsak erdeink, minden természeti kincsünk.
Meg kell értenünk, hogy „golyónk” véges, nem lehet felfújni, ezzel kell gazdálkodnunk, nem lehet a végtelenségig kizsigerelni. Ehhez kell a szemléletváltás, hogy másképp álljunk a dolgokhoz a világgal, természeti erőforrásainkkal szemben. De sajnos ma már az ember is erőforrássá vált, humán erőforrássá…
Bokor Gábor / Háromszék