Fotó: panoramio.com

Magyarország gyakorlatilag ultimátumot adott Romániának. A magyar külügyminisztérium ugyanis berendelte a budapesti román nagykövetet, és értésére adta: amíg meg nem oldják a marosvásárhelyi gimnázium ügyét, addig ne számítsanak arra, hogy Magyarország támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez.

Udvariasnak, finomnak, tapintatosnak egyáltalán nem nevezhető lépés ez, melynek kapcsán óhatatlanul is felmerül a gondolat: vajon mi lett volna, ha ugyanilyen, nemzetben gondolkodó, a külhoni magyarság ügyeiért határozottan kiálló, ha szükséges, diplomáciai konfliktust is felvállaló kormánya lett volna Magyarországnak Románia 2007-es uniós csatlakozása előtt? Mennyi mindent ki lehetett volna csikarni az európai jövőre áhítozó román hatalomból akkor, ha az erdélyi magyarság határozottabban, keményebben fogalmazza meg követeléseit, és ha maga mögött, maga mellett tudja az anyaország teljes támogatását!

Persze, fölösleges most már az elszalasztott lehetőségeken rágódni – a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetére most kell megoldást találni, mielőbb, iskolakezdésig. Még akkor is, ha a jelenlegi helyzet meglehetősen kedvezőtlen a hatékony jogérvényesítéshez: Romániának semmit sem kell bizonyítania külföldi partnerei előtt, a kormányoldalnak az RMDSZ nélkül is megvan a szükséges parlamenti többsége, és Magyarországnak sem áll rendelkezésére az a hatalmas nyomásgyakorlási – vagy akár zsarolási – potenciál, amely Románia uniós tagsága előtt még megvolt azon egyszerű oknál fogva, hogy a csatlakozáshoz valamennyi EU-tagállam támogatására szükség volt. Ebben a szorongatott helyzetben pedig nincs más út, mint a lehető leghatározottabb, legkeményebb kiállás: az utcán, a bukaresti parlamentben, a budapesti külügyminisztériumban – a háttéralkukon nyugvó, kis lépésekre alapozó politizálás, a finomkodó-udvariaskodó, a jószomszédi viszonyt a nemzeti érdeknél előbbre helyező diplomácia eleve kudarcra ítéltetett.

E tekintetben a magyar nemzetpolitika mondhatni jól vizsgázott szerdán: a katolikus egyház hívó szavára utcai tüntetés zajlott, a magyar pártok, szervezetek egyként álltak az ügy mellé, az RMDSZ vezetése minden lehetséges fórumon szóvá tette a jogsértést, Kelemen Hunor egyértelművé tette, hogy politikai akarattal megoldható a probléma, Budapest pedig a lehető legkeményebben lépett fel szomszédjával szemben: a magyar kormány gyakorlatilag a zsarolástól sem riadt vissza a helyzet rendezése végett.

Volt is tegnap zavar, döbbenet, felháborodás, felelősséghárítás Bukarestben. S jóllehet a külügy és az elnöki hivatal a magyarországi választások közeledtével magyarázta a szokatlanul kemény budapesti hangot, a legfőbb kormánypárt, a szociáldemokraták vezére utasította a kormányt, hogy találjanak megoldást a problémára. Talán mégiscsak lesz eredménye az összehangolt, kemény fellépésnek...

Farcádi Botond / Háromszék