Fotó: Tofán Levente

Csütörtökön biztossá vált, hogy a Kézdivásárhelyi SE A-osztályban szereplő női kézilabdacsapata megszűnik. Az anyagi gondokkal bajlódó klubnak nem sikerült támogatót találni a bajnokság visszavágó-sorozatára, így szombaton már nem utaztak el a Temesvári SCM elleni mérkőzésre.

A felső-háromszéki lányokból álló csapat trénere, Jakabos István és menedzsere, Imreh Zsombor méltatlannak tartja, hogy a városvezetés nem támogatta kellőképpen törekvéseiket.

A menedzser szerint a városvezetés részéről nem volt akarat arra, hogy a kézilabdát megfelelőképpen támogassa. Tavaly az odavágó-sorozatot a támogatóiknak köszönhetően tudták lejátszani, akiktől, év eleje lévén, jelenleg nem várhatnak nagyobb össze­get.

„Tavaly kénytelenek voltunk sokat kalapozni, amíg összegyűlt a megfelelő összeg, de nem magunknak kértünk, hanem a gyerekeknek, hogy lehetőséget adjunk a helybéli fiataloknak, hogy itthon játszhassanak. Voltak, akik mellénk álltak (Zarah, New Fashion, Nexxon, Garo, Toro Impex, Transintex, Secuiana), és olyanok is akadtak, akik, bár lett volna rá lehetőségük, nem tették” – mondta csalódottan Imreh Zsombor, aki azt is hozzátette, év elején csak a helyi önkormányzat segítségében bíztak, de a városvezetés pénzhiányra hivatkozva elutasította kérésüket.

A Kézdivásárhelyi SE kézilabdázói a tavalyi második félévi sportpályázatok elbírálásakor 14 150 lejt kapott a várostól, ebből az összegből a menedzser szerint 7750 lejt teremdíjként fizettek vissza az önkormányzatnak.

Jakabos István edző elmondta, számára a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy miután összegyűjtötte a helyi tehetségeket, közölnie kellett velük, hogy nem tartanak igényt a játékukra. Az edző kiemelte, Kovászna megyében több kézilabda-katedra is működik, és felmerül a kérdés, hogy az utánpótlással foglalkozó edzők kinek nevelik ki a játékosokat. A város és a megye nem volt képes arra, hogy egy másodosztályban szereplő felnőtt csapatot fenntartson, így a tehetségesebb kézilabdázók továbbra is külföldön próbálnak boldogulni.

„Temetjük a megyei kézilabdát, amely eredményes múltra tekint vissza, és egykor számtalan kiválóságot nevelt a férfi és női válogatottaknak egyaránt. Az egész akkor kezdődött, amikor a Sepsi-SIC minden magyarázat nélkül felszámolta kézilabda-szakosztályát, mi pedig úgy döntöttünk, nem hagyjuk veszni ezeket a lányokat. Nekifogtunk a szervezésnek, sok nehézségbe ütköztünk, keretgondjaink voltak, de végül sikerült végigvinni az odavágót, egy meccsről sem hiányoztunk, akkor sem, ha hét emberrel tudtunk elutazni” – mondta Jakabos.

Az edző kiemelte, a női kézilabda a legeredményesebb csapatsportágnak számít Romániában. Továbbá meggyőződése, hogy Felső-Háromszéken is szeretik ezt a sportágat, mert dinamikus, gyors, látványos játék.

Bocsánatot kért a szurkolóktól, hogy a céljukat nem tudták teljes mértékben véghezvinni. Csapatépítést ígértek, összeállítottak egy ütőképes csapatot, amivel a későbbiekben a másodosztály megnyerésére és a feljutásra is esélyesek lettek volna. Jakabos elmondta, tárgyalásokat folytattak azokkal a tapasztaltabb kézilabdázókkal, akik külföldön játszanak, de szívesen hazatértek volna.

„Sajnálom fiatal játékosainkat, akik eredményt tudnának elérni a következő években, de erre most nem lesz lehetőségük. Nagyon sajnálom, hogy ez a vonat elment, mi pedig lemaradtunk róla, egy olyan sportágról, ami az országunkban kiemelt helyen áll” – fogalmazott Jakabos István.

A tréner szerint a folytonosság hiánya miatt az utánpótlás-nevelés fontossága is megkérdőjelezhető. Hozzátette, nem szeretne más sportágak ellen beszélni, de az lenne az igazságos, ha az elöljárók mindenkinek megadnák a megfelelő esélyt. Nem tartja normálisnak, hogy más csapatok elegendő pénzt kapnak arra, hogy több külföldi játékost is alkalmazzanak, viszont a helyi adófizetők gyerekei menjenek oda, ahová akarnak, éreztetve velük, „rátok nincs szükségünk, nekünk ti nem kellettek, van pénzünk, és hozunk idegeneket. Csak üres duma, hogy tartsuk itthon a fiatalokat.”A KSE az A-osztályos bajnokság odavágójában mind­össze egyszer hagyta el győztesen a pályát, emellett tizenkétszer vereséget szenvedett, így a rangsor utolsó előtti, 13. helyéről lépett vissza.

Jakabos és Imreh az első idényt a csapatépítés jegyében képzelte el, de már megegyeztek az élvonalbeli és külföldi tapasztalattal rendelkező Szabó Gabriellával és Tamás Rékával, akik az edző szerint nyártól hazatértek volna. Két tapasztalt játékos, Georgeta Bucin és Carola Stângu is csatlakozott volna a napokban, viszont mindez már értelmetlenné vált.Háromszék