Fotó: alfahir.hu

James Mattis amerikai védelmi miniszter hivatalosan is elrendelte az afganisztáni csapatnövelést. A miniszter csütörtökön írta alá az erről szóló parancsot.

A tárcavezető újságírók előtt erősítette meg az erről szóló korábbi sajtóértesüléseket. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez még nem a Donald Trump elnök által felvázolt új afganisztáni stratégiában említett csapatnövelés. Nem közölte azt sem, hogy most hány katona kivezényléséről döntött.

"A teljes csapatnövelés mértékét még pontosan meg kell határoznunk" – fogalmazott a miniszter. Leszögezte: most mindenekelőtt tanácsadók és nem aktív katonai szolgálatot teljesítők küldéséről döntött. Ami a csapatnövelés végleges létszámát illeti, a miniszter közölte, hogy erről néhány napon belül megszületik a döntés.

Donald Trump elnök két héttel ezelőtt, az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton elmondott beszédében vázolta fel az amerikai kormány új afganisztáni és tágabb, dél-ázsiai stratégiáját. Az elnök akkor nem közölt konkrét számokat és dátumokat, a részleteket a védelmi minisztériumra bízta.

A beszéd után James Mattis újságíróknak azt hangsúlyozta, hogy a végső döntés előtt még bekéri az Afganisztánban lévő parancsnokoktól a helyzet részletes elemzését, s a kapott információkra és adatokra támaszkodva hozza meg a döntést a csapatnövelés mértékéről és idejéről.

Szerdán a Pentagon bejelentette: a korábban közöltekkel ellentétben nem 8400, hanem 11 ezer amerikai katonai teljesít szolgálatot Afganisztánban.

Járai Judit / MTI