Fotó: botosaneanul.ro (archív)

Döntő fórumként fogadta el kedden a képviselőház az egészségügyi reform törvényét módosító tervezetet, amely többek közt előírja, hogy az orvosok 67 éves korban nyugdíjba mehetnek, tekintet nélkül a nemükre.

A 2006/95-os, egészségügyi reformot előíró törvényt módosító tervezetet 222 támogató szavazattal és 56 tartózkodással fogadta el az alsóház.

Az elfogadott változat értelmében a kórházak a "köztársasági", "regionális", "megyei" vagy "helyi" besorolás alá esnek. A módosítás értelmében tehát lehetőség nyílik a "köztársasági kórház" kategória létrehozására. A köztársasági kórház egy kiválósági központként fog működni a Carol Davila orvostudományi egyetem mellett, amelyben az orvosi ellátás mellett orvosi képzés, kutatás is folyik majd a legmagasabb szakmai szinten – derül ki a javaslat szövegéből.

Magánkórházakat ezentúl csak az egészségügyi minisztérium engedélyével lehet létrehozni vagy megszüntetni. A magánkórházak átszervezése, a székhely vagy az elnevezés megváltoztatása szintén csak az egészségügyi tárca engedélyével történhet, amelyet az engedélyezési kérelem benyújtásától számított 6 hónapon belül ki kell állítania a minisztériumnak.

Az elfogadott jogszabály értelmében nemre való tekintet nélkül 67 év a nyugdíjkorhatár az orvosok számára, akik viszont kérhetik nyugdíjazásukat az általános nyugdíjtörvény alapján is. A nyugdíjkorhatárt elért orvosok továbbra is dolgozhatnak magántulajdonban lévő egészségügyi intézményeknél, vagy a közegészségügyi intézménynél, amennyiben utóbbitól engedélyt kapott erre.

65-ik életévüket betöltött orvosok már nem tölthetnek be vezető tisztséget az egészségügyi minisztériumban, az Országos Egészségbiztosító Pénztárnál, az állami kórházak vagy más egészségügyi intézmények élén – olvasható a jóváhagyott szövegben.

A képviselőház döntő fórum volt ebben a kérdésben.

Agerpres