Az üzleti forgalomra kivetett adó váltaná fel jövő év elejétől a profitadót – derül ki az új kormányprogramból.
Eszerint ugyanakkor csak 2019-től csökken 19 százalékról 18 százalékra az áfa, nem 2018-tól, ahogyan az az eddigi tervekben szerepelt.

A kormányprogram értelmében jövő év elejétől csökkentett, 5%-os áfát kell majd fizetni a 120 négyzetméteresnél kisebb lakóingatlanok adásvétele esetén. Az intézkedéstől 50.000 új munkahely létesítését remélik az építkezések terén.

A gazdasági szférát szabályozó minden törvényt belefoglalják majd az úgynevezett gazdasági törvénykönyvbe, amelyet legkésőbb 2018. július 1-jéig kell elfogadni – áll még a kormányprogramban.

"A gazdasági törvénykönyv egyik alaptétele a megelőzés lesz, ezért 2017. október elsejéig elfogadunk egy erről szóló jogszabályt. Ez azt jelenti, hogy egy céget nem lehet megbüntetni, ha ezt megelőzően nem figyelmeztették és nem igazították útba. Gyakorlatilag az eddigi piros lapot két sárga lappal helyettesítjük" – mutat rá a kormányprogram.

Agerpres