Szokatlan segélykérés érkezett tegnap. Demeter Zoltán, a baróti Elveszett Világ Természetvédelmi Turista és Barlangász Egyesület titkára azt írja e-mailjében, gyors beavatkozásra vár a térség közismert és híres fa­matuzsáleme, a mintegy háromszáz esztendős köpeci szil, ugyanis június 2-án, szombaton délután egy kiadós vihar letörte középső ágát.

Mellékelt fényképén jól látható a földre borult, termetes ág, még szerencse, hogy nem az ismertetőtáblára zuhant, s nem kell azt is helyreállítani. „Nagy tisztelettel kérem olyan személyek, szakemberek jelentkezését, segítségét, akik tudnának segíteni a letörött ág eltávolításában, illetve a sérült részek »gyógyításában«, előre is köszönünk minden segítséget” – zárja rövid levelét.

Demeter Zoltán (demeterzoltan74@gmail.com) önkéntesként egy fél évet dolgozott 2011-ben azért, hogy az időközben nagy sajtónyilvánosságot szerzett köpeci szilt „benevezze” az Európa Év Fája nevű, közönségszavazásos vetélkedőre, amelyen végül 2012-ben második helyezést ért el 9812 vokssal. „Gyámja” a fának, tömöríti egy szóba sajátos tisztségét. E sikersztori előzménye, hogy 2011-ben egy hasonló romániai megmérettetésen az öreg fa beseperte az első díjat, megalapozta ismertségét. És e két jelképes díjjal némiképp ráirányította a figyelmet a rossz úthálózat miatt elszigetelt, az idegenforgalom terén jobb sorsra érdemes Erdővidékre is.

Ugyancsak 2012 áprilisában, pontosabban a Föld napja alkalmával egy erdővidéki, köztiszteletben álló néhai erdész nevére keresztelték el a három évszázad tanúját, keresztlevelében azóta az Antal Jenő név is szerepel. Pontosabban fogalmazva, inkább az erdésztechnikus, egykori közbirtokossági elnök emlékét őrzi, hiszen furcsa is lenne, ha egy képzelt bemutatkozáson a jó öreg így szólalna meg: A. J. köpeci szil vagyok.

Elég neki a háromszáz esztendő és az egyszerű, ám mégis tiszteletet parancsoló név: köpeci szil. A 2012-ben tartott névadó ünnepségen Demeter Zoltán úgy fogalmazott, hogy „Sylvester Lajos és Kisgyörgy Zoltán javaslatára döntött az egyesület úgy, hogy a természet és vadállomány védésében jeleskedő, a szilt versenyre való benevezésre ajánló Antal Jenő emlékére nevezik el a fát”.

Egy bő évvel később, 2013 augusztusában a baróti tanácsban az RMDSZ színeiben önkormányzati képviselői tisztséget szerző Demeter Zoltán első ízben a köpeci szil érdekében szólalt fel. A Háromszék így tudósított az eseményről: „Köszönetet mondott Szakács László alpolgármesternek, amiért a fa környékét részben megtisztították, majd kérte: a városvezetés fordítson kicsit nagyobb gondot a hely folyamatos karbantartására, nemrég angol dokumentumfilmesek is forgattak ott, s minden bizonnyal többen felkeresnék, ha a felnövő bozót nem rontaná az összképet. Lázár-Kiss Barna András polgármester a kérést nem utasította el, de arra kérte Demeteréket, kössenek partnerségi szerződést a várossal, mert magánterület karbantartására nem lehet közpénzt költeni”.

Azóta sok víz lefolyt az Olton, sokan látták, számosan zarándokoltak a köpeci szilhez. Most bajba került, s önzetlen erdővidékiek, háromszékiek segítségére szorul. Valójában a legnagyobb gond az, hogy helyrehozhatatlanul letörött az ága, ezen már nem lehet változtatni, ám a további teendők mégsem jelenthetnek oly nagy erőpróbát egy önérzetes, saját sorsát kézben tartani kívánó közösség számára. Hiszen „csak” el kell távolítani az ágat, s „gyógyítani” kell a sérült részt. És ami talán még fontosabb, a földre került szilmaradványnak ki kellene találni valami rendeltetést, egyszerre jelképeset és értékeset. Mert nem tűzbe illő a díjnyertes, három évszázadot megélt fatörzs ága.

Mózes László / Háromszék