Ez egy nagyon komoly banda, és sokszor érzem azt, hogy „langyos víz” vagyok a csapattársaim mellett – árulta el az énekes

Nagy sikernek, népszerűségnek örvendett az idei Szent György Napok alkalmával is a Póka-Tátrai reGeneráció koncert, amelyen a „nagy öregek” mellett a Hargita megyei Borzonton felnőtt, a legendás muzsikusok mellett énekesként, frontemberként ténykedő Baricz Gergő is bizonyított. A fiatal énekest múltjáról, jelenéről, álmairól faggattuk.

– Bemutatkozna röviden?

– 1990. június 26-án születtem Gyergyószentmiklóson, és Borzonton nevelkedtem. Jó gyermekkorom volt, az Isten megáldott egy nagyon boldog, és jó értékeket képviselő családdal. Van két nővérem, jómagam vagyok a vakarék, hiszen ők 9, illetve 10 évvel nagyobbak. Arra emlékszem, hogy dühített, amikor folyton puszilgattak, annál is inkább, hogy 4 éves koromban egy néger énekesnőbe lettem szerelmes, így azt éreztem, hogy megcsalom az énekes nénit. Édesapám nagyon szerette volna, ha hegedűn, citerán tanulok meg muzsikálni. A családban rajtam kívül egyetlen zenész van, a nagybátyám, aki kántor.

– Mikortól foglalkozik tudatosan a zenével?

– Középiskolában nagyon odavoltam a rockmuzsikáért: egy nyarat végigdolgoztam édesapám mellett a mezőn, és cserébe azt kértem, hogy vegyen nekem egy gitárt. Elmentünk Régenbe, és vettünk egy fekete Hora gitárt. Az iskolámban György László filozófiatanárnak a vezetésével gitárestekre került sor, itt kezdtem el muzsikálgatni. Csapataim is voltak Gyergyóban: említeném a Mitomen zenekart, ahol nem volt basszusgitár, hanem a szintetizátor nyomta a basszust, utána volt a Lego, amely átalakult NeuronKillers-é, itt bemetálosodtunk, jómagam pedig Sepulturát, Slayert hörögtem. Végig gitároztam és énekeltem: főképpen kísértem a hangszeren.

– Ha jól tudom tehetségkutatókon is részt vett?

– Líceum végén szakítottam egy lánnyal, akit nagyon szerettem. Informatika-mérnöki szakra jutottam be az egyetemre, így félreraktam a gitárt. Az egyetemen „bedepiztem”, így újra elővettem a gitárt, hiszen egyedül a hangszer jelentett kiutat abból az állapotból. Tehetségkutatókra jelentkeztem, először a Megasztár, majd az X Faktor nevű produkciókra mentem, és az utóbbin harmadik lettem 2011-ben. Utólag visszanézve vannak kifogásaim az X Faktorral szemben, ám nem tagadhatom, hogy sok mindent köszönhetek ennek, hiszen ráhelyezett a zenei pályára. A tehetségkutatón kötött kétéves kötelező szerződésnek köszönhetően folyton haknizni voltam, CD-re énekeltem: az elején próbáltam kihozni ebből is a maximumot, ám idővel egyre rosszabb lett minden, így az élő produkciók fele fordultam annak ellenére, hogy ez anyagilag megterhelő volt (ugyanabból a pénzből, amit addig is kaptam, a zenekart is fizettem, még akkor is, ha nullában végeztem).

– Hogy találkozott a jelenlegi csapattársaival: Tátrai Tiborral, Póka Egonnal?

– A kőbányai zeneiskolába felvételiztem: a tanárok viszonylag szeretettel fogadtak, mint tehetségkutatóst (nevet). Annyira képzetlen voltam a felvételin, hogy csak Babos tanár úrnak köszönhetően vettek fel. Tehetségkutatósként sok kritikát, megszólást kaptam a diákok részéről, ám egy idő után bevettek maguk közé, összefüstölődtünk, mint a farkasok. Harmadik év után, végzősként keresett meg Szakadáti Mátyás dobos, ottani tanár, és felkért, hogy vegyek részt a reGeneráció projektben. Nem tartottam magam teljesen alkalmasnak erre a pozícióra, de elmentem egy meghallgatásra.

– Legendák mellett muzsikálhat. Mi az ütőkártyája a zenében?

– Csak felmegyek a színpadra és énekelek: beleadva a szívemet, lelkemet. Ez egy nagyon komoly banda, és sokszor érzem azt, hogy „langyos víz” vagyok a csapattársaim mellett. Szerencsére ők nagyon kegyesek hozzám, így ez a bizonytalanság nem érződik a produkciókon.

– Az anyaországban érték-e megkülönböztetések származási, születési helye miatt?

– Előbb utóbb vissza akarok térni Erdélybe, gyermekeimet itt szeretném felnevelni, mert ezt feladatomnak érzem. Nagyon sokan taglalják ezt a megkülönböztetéses dolgot, sok dologra pedig – azokból, amelyekkel itthon ijesztgettek – már ráismertem, de ez emberfüggő, és kétirányú. Ha belegondolunk, akkor két kis hargitai falu lakosai között is vannak stigmaták. Én mindig, mindenhol próbálok megfelelni az elvárásoknak.

– Mik a jövőbeli tervei, céljai?

– Egyre jobb énekessé szeretnék válni, jó dalokat akarok írni, és értékelhető produkciókkal szeretném megajándékozni azokat, akik hallgatnak, követik munkásságomat.

Tinca Teddy / Székely Hírmondó