Molnár Gyula MSZP-elnök, illetve a DK-t vezető Gyurcsány Ferenc tavaly október 23-án. Szövetségre lépnek? / Fotó: Balogh Dávid – Magyar Nemzet

Várhatóan napokon belül megkezdődik az egyeztetés az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) között a 106 egyéni jelöltről.

A Magyar Nemzet információi szerint a kapcsolatfelvétel már megtörtént, és amilyen gyorsan csak össze tudják hozni, le fog ülni a két párt tárgyaló delegációja.

A szocialistákat Molnár Gyula pártelnök, Hiller István választmányi elnök és Tóth Bertalan frakcióvezető fogja képviselni, míg a DK részéről Gyurcsány Ferenc pártelnök és Molnár Csaba alelnök biztosan ott lesz.

Az egyeztetések egyelőre kizárólag az egyéni képviselőjelöltekről szólnak. Habár a DK határozottan kijelentette, hogy ennél többet nem is akar, és nem fog közös listát állítani az MSZP-vel, utóbbi párt – úgy tudjuk – azért bízik ebben. Már csak azért is, hiszen kettejük között lehetne ugyan koordinálni a jelöltállítást, de ha a Párbeszédet, esetleg az Együttet is bevonnák, akkor már nem működne. Hiszen minden pártlista állításához 27 egyéni jelölt elindítására is szükség van, négy párt esetén ez már 108 embert jelent, miközben 106 választói körzet van. Ebben az esetben egyes helyeken több baloldali jelölt is indulna, akkor viszont máris nem valósulna meg a mindenki által hangoztatott elvárás, hogy csak egy ellenzéki álljon szembe a fideszessel.

A DK csak az első lépés, úgy tudjuk, hogy már elkezdődött az informális kapcsolatfelvétel a tárgyalásokról a Párbeszéddel és az Együtt-tel is.

Lapunk információi szerint a szocialisták – habár keresnek miniszterelnök-jelöltet a hétfőn lemondó Botka László helyére – egyelőre nem tartják reálisnak, hogy ez össze is jön. Akkor látják esélyesnek, hogy bárki is elvállalná, ha legalább a DK-val meg tudnak állapodni az indulókról és egy közös programról is.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Botka László, Szeged polgármestere nemzetiszínű szalag átvágásával felavatja az M5-ös autópálya Szeged és Kiskunfélegyháza közötti, 45,4 kilométeres szakaszát 2005. december 10-én. Régen egy csapatban játszottak / Fotó: Máté Péter – Magyar Nemzet

Az Index közben arról írt, Botka László lemondásában közrejátszhatott az is, hogy a párt elnöksége nem indított etikai vizsgálatot Molnár Zsolt ellen. Kettejük között már nyáron is volt egy nyilvános vita – amikor Molnár Zsolt kimondta, hogy együtt kell működni Gyurcsány Ferenccel –, a konfliktust pedig azóta sem rendezték. Botka László most azért szerette volna a vizsgálatot, mert kiderült, Lattmann Tamás vele egyeztetett, mielőtt nyilvánosságra hozta, hogy még a múlt év végén ő merült fel a szocialisták miniszterelnök-jelöltjeként.

Molnár Zsolt ugyanakkor állítja, csak arról tudott, hogy Lattmann Tamás cáfolni kíván egy cikket, miszerint árnyékminiszter szeretett volna lenni. Molnár Zsolt elmondása szerint arról sem tudott, hogy Lattmann Tamás és a biztonságpolitikai területen vele együtt dolgozó Tarjányi Péter nyíltan Botka László visszalépését fogja követleni.

E kérdésekről viszont – hiába szerette volna Botka László – még csak nem is szavazott az országos elnökség. Molnár Gyula pártelnök a Népszavának ezt azzal magyarázta, hogy még szavazásra sem tudták bocsátani, mert akkora támogatottsága sem volt. Információink szerint senki nem akarta igazán, ráadásul – úgy tudjuk – még a puccsot emlegető és emiatt alelnöki posztjáról lemondó Ujhelyi István is azt mondta, hogy ez nem etikai kérdés.

Katona Mariann / Magyar Nemzet