Kolozsváron hálaadó istentisztelet és ünnepség során felavatták szombaton az Apáczai Csere János Gimnáziumnak a magyar állam támogatásával kibővített, felújított épületét.

A Farkas utcai református templomban tartott hálaadó istentisztelet után mondott köszöntőbeszédében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lényegesnek tartotta, hogy a magyarság fel tudja-e ismerni: melyek azok a dolgok, amelyekről nem mondhat le, amelyekért akkor is vállalja a harcot, ha fogytán a muníció. Úgy vélte: a gyermekek jövője ilyen ügy. A református leánygimnáziumnak az első világháború utáni felépítését, majd a kommunista államosítás utáni visszakövetelését és visszaszerzését felidézve, köszönetet mondott a kolozsvári magyarságnak azért, hogy nem veszítette el a lényeglátását. Csak e lényeglátás által történhetett meg, hogy a kolozsvári magyarok kilátástalannak tűnő időben alapítottak iskolát, amikor az egész Kárpát-medencében magyar iskolákat zártak be, és amikor a romániai rendszerváltoztatás jószerével még le sem zajlott, a közösség azonnal visszakövetelte iskoláját. A miniszterelnök-helyettes azt kívánta, hogy az intézmény stabil építőköve legyen az erdélyi magyarság megmaradásának. Bánffy Miklósnak az iskolával kapcsolatos egykori üzenetét átfogalmazva kijelentette: ha az erdélyi magyarság megtartja bizakodó lelkületét, „a magyarság ügye is el van és el lesz intézve”.

A hálaadó prédikációt mondó Kató Béla püspök, a gimnázium egykori diákja is azt hangoztatta, hogy a református püspökség 1919-ben hozott döntést a leánygimnázium felépítéséről, amikor az erdélyi magyarság teljes bizonytalanságban élt. Az épület első része végül 1926-ban épült fel, majd egy évvel később újabb épületrésszel bővült. A püspök úgy vélte: az építkezés csak most, az új épületrész felépítésével fejeződött be.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az iskola névadója, Apáczai Csere János példáját idézte, aki a 17. században hazahozta Erdélybe a Nyugat-Európában szerzett tudását, és azon munkálkodott, hogy szülőföldjét versenyképessé tegye.

Úgy vélte: a versenyképes tudás átadására van szükség ma is, és az iskolabővítés a magyar közösség ez iránti elkötelezettségét jelzi.

A politikus szerint a kolozsvári iskolaavató üzenet azoknak is, akik azt gondolják, hogy fel lehet számolni a kisebbségi oktatási intézményrendszert, akik a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumra vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre törnek. Az építkezést a magyar állam 650 millió forinttal támogatta.

Háromszék