A végletekig kiélezett összecsapást vívott a Sepsi–SIC és a vendég Olimpiakosz Pireusz a női kosárlabda Európa-kupában a legjobb tizenhatba jutásért vívott párharc első mérkőzésén. A Sepsi Arénabeli tegnap esti mérkőzésen a szívvel-lélekkel játszó zöld-fehérek színvonalas üldözőversenyben négy pontot vertek rá görög riválisukra, így lépéselőnybe kerültek az egy hét múlva esedékes görögországi visszavágó előtt.

Két erős és két kevésbé jól sikerült negyedet összegelt a meglehetősen megilletődötten kezdő Sepsi–SIC, amely saját maga dolgát nehezítette meg azzal, hogy mindössze 27%-os hatékonysággal szórta a kétpontosokat, szemben a vendégek 51%-val…

Vendégkosárral indult a találkozó, amelyre Webb egy triplával válaszolt, azonban innentől fogva hosszú percekig csak a görögök találtak gyűrűbe, laza 0-10-et produkálva. A Sepsi–SIC összesen 10 pontot dobott az első negyedben (10-18), amit bőven kárpótolt a másodikban, amikor fantasztikus meneteléssel átvette a vezetést (33-31). A harmadik negyed ismét a vendégeké volt, akik hatpontos előnyből kezdték a zárószakaszt (41-47). És innen is volt visszaút a Sepsi–SIC számára, amely ezen a meccsen kétszer állt fel vesztes helyzetből, Marshall 55-nél kiegyenlített, majd ismét betalált, a végeredményt pedig a 16 pontig jutó csapatkapitány, Gödri-Părău állította be büntetőből. 59-55 (10-18, 23-13, 8-16, 18-8) arányú értékes győzelmet aratott a bajnokcsapatunk több mint kétezer lelkes szurkoló előtt.

A találkozó végén azok, akik a közelgő ünnepek jegyében meghallgatták a Sepsi–SIC és a Máltai Szeretetszolgálat kérését, plüssjátékokat és labdákat dobáltak be a pályára. A csapatnak hétvégén újra lehet szurkolni, vasárnap 18 óra 30 perctől ugyanis a Temesvári SCM látogat a Sepsi Arénába.

Bartha Zsófia / Székely Hírmondó