Kép: adevarul.ro

Miközben a harmadik Dragnea-kormány a januári bércsökkenések miatt kitört botrányt próbálta elsimítani egy hirtelen kiadott sürgősségi rendelettel, a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék alapfokon nyolcévi börtönre ítélte Darius Vâlcov szenátort, a megvalósíthatatlan kormányprogram és a gazdaságot fenekestül felforgató adó- és pénzügyi reform kiagyalóját.

A Liviu Dragnea SZDP-elnök által ritka értékes szakembernek nevezett miniszterelnöki tanácsadó – akiről cifra dolgok derültek ki: álfal mögött rejtegetett értékes festmények és aranyrudak, temetőben átvett pénzes szatyrok, illetve ivóvízdrágítással való fenyegetőzés a szociáldemokrata „családot” elhagyó választók felé – törvényszegései éppen 12 évre elegendőek, de ilyen esetekben összevonják a büntetést. És bár a fellebbvitel során még ebből is lefaraghatnak – nem hiába sürgeti a hatalom a büntető törvénykönyv módosítását –, két másik eljárás is folyamatban van ellene, az egyikben már vádat is emeltek.

Mindegyik korrupciós ügy, ám minket most a legkevésbé az érdekel, hogy mennyi illetéktelen hasznot zsebelt be néhány állami szerződés megcsapolásából. Még csak nem is az, hogy a legnagyobb és leghosszabb ideje uralgó román párt miképpen tarthat az első vonalában ilyen embereket, mint Vâlcov és a választási csalásért már véglegesen is elítélt Dragnea, akik ráadásul más pártokból igazoltak át az SZDP-hez.

A fő kérdés az, hogy miért nincs ebben a hosszú kormányzási tapasztalattal rendelkező csapatban egyetlenegy szakmájához értő közgazdász, aki a közpénzből meggazdagodott szürke eminenciás agyából kipattant őrültségek gyakorlatba ültetését megakadályozná. Most már Dolj megye községi takarítónői is látják, hogy a dübörgő gazdaság csak nagyobb nyomort hozott, és a melléfogás beismerése azon igyekezet is, amivel foltozni próbálják a minden előzetes tanulmány nélkül újraszabott bérrendszert.

Ezt is milyen rosszul, hiszen alkotmányt sérthet az a rendelkezés, hogy a részmunkaidős alkalmazottak (teljes értékű!) társadalombiztosítását a munkaadó egészítse ki. A magánszektor, a kis- és középvállalkozások jelentős hányada várhatóan belebukik abba, hogy a fedezet nélküli minimálbér-emelések után az el nem végzett munkáért (a félnormás alkalmazott négyórás munkaidején felüli négy óráért) is járulékokat utaljon át az államnak. Valószínűleg ezt sem gondolták végig, ahogy eddig még semmit.

A Dragnea-kormányok egyre inkább úgy festenek, mintha fogalmuk sem lenne arról, hogy mit művelnek vagy egyáltalán mit akarnak és hova tartanak. Van néhány miniszter, aki a törvények kijátszásához ért, néhány se hús, se hal tárcavezető, a többség és maga a harmadik kormányfő, Viorica Dăncilă azonban csak sodródik, megy, amerre mondják, vakon és süketen az általuk okozott káoszban. Ami minden lépésüknél csak sűrűbb lesz.

És puskaporosabb.

Demeter J. Ildikó / Háromszék

14 hozzászólás

  1. NNZZ

    Mikor volt ez másképp? A nagymultu hősies dáko-románok ennyire képesek. Ha nem csüngenének mint egy béna pióca Erdélyen, már rég megszüntek volna.

    Válasz
  2. hÍMES TOJÁS

    Tóducz írta (2018-02-12-n 13:09) “”… hát akkor vegyük sorjában. 1. A KINEK-re: az USL-nek (Szociál Liberális Unió), a 10 árulónak a PDL-ből (Demokrata Liberális Párt) és Basescunak is. 2. A MIÉRT-re: a hatalomért.””
    Ez nagyon sovány…! Ez nagyon messze van a “mindent tudástól”!!!

    Válasz
    • Tóducz

      Jó, hogy az Öné közel van. Nem akartam okot adni arra Önnek, hogy újból teleirkálja az ermát és untassa okoskodásaival az olvasókat.

      Válasz
  3. Tóducz

    Há az ermát olvasó és kommenteket író egyének ezt nagyon jól tudják kedves emberek.

    Válasz
  4. hÍMES TOJÁS

    A román közéletet nagyon jellemző és meghatározó az eset, ami 2012-ben történt Mihai Răzvan Ungureanuval.
    Február 9-én vált miniszterelnökké. Április 27-én parlamenti szavazással megbuktatják. Tehát fontos leszögeznünk valakik rendkívül veszélyesnek ítélték meg a maguk szempontjából Mihai Răzvan Ungureanut. /!!!/ Nem hagytak időt neki kibontakozni!
    A romániai választási eredmény “felülírásához” 10 parlamenti képviselőt kellett kilóra megvásárolni. És ezt VALAKI megtette! Ezeket a bevásárolt képviselőket más pártba ülteték át. (Ilyen sem történhet bárhol a világban!!!) EZ A KÉPVISELETI DEMOKRÁCIA ARCON CSAPÁSA! A képviselő vásárlás a választási eredmény “erőszakos megváltoztatását” is jelenti. Bűncselekmény. De Romániában ez senkit nem zavart. Brüsszelből és Washingtonból sem fenyegetőzött senki!!! NEM SIRATTÁK KÓRUSBAN A ROMÁN DEMOKRÁCIÁT. Nem követelték a DNA-tól, hogy vizsgálja ki a képviselők megvásárlásának körülményeit./!!!/ Pedig ha létezik a világon az “abszolut korrupció”, akkor a képviselő megvásárlása ez a kategória!!!
    Vagyis lássuk be, Mihai Răzvan Ungureanu elcsapása a világban mindenkinek a kedvére volt./!!!/
    Bezzeg Codruta Kövesit nem lehet elcsapni hivatala éléről, mert mellette felsorakozik Washington, Brüsszel és Berlin is. A mai jelek szerint Codruta nélkül NEM LÉTEZHET a román állam. (Ebben van valami…)

    1990-ben Románia rögös úton indult el. Iliescu elvtárs végigverette Bukarestet. Ennek “kivizsgálására” 27 év kellett, és soha senkit nem büntetnek. A Fekete márciust eddig MÉG NEM vizsgálták ki. (Az eltüntetett dokumentumok miatt valószínűleg már lehetetlen feltárni.) Románia “rögös úton” halad. Ennek az útnak a része 2012 tavasza is. És “jobbnak látták” ezt sem vizsgálni. Pedig ami a “rögös úton” Romániával történik, annak hatása van a jövőre is. Mert minden történésnek van következménye! Például senki nem tekintheti azt véletlennek, hogy 13 hónap alatt már a harmadik kormány próbálkozik az ország irányításával. EZ NEM NORMÁLIS, és biztosan árt Romániának.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves h.T., unatkozni tetszik a fidesz székházban. Romák politikai keresztrejtvényeket tetszik fejtegetni? Ha lehet, akkor rövidebben kérnénk.

      Válasz
      • hÍMES TOJÁS

        A rövidségnél sokkal fontosabb az érthetőség, a követhetőség, és a figyelem ráirányítása a múlt lényeges történéseire. Ungureanu volt az utolsó olyan miniszterelnök aki legalább alkalmasnak látszott a feladatra. Mégsem sikerült hivatalban maradnia még három hónapig sem./!!!/ Ugyanakkor egy súlyos korrupció kivizsgálásakor 9 év késedelmet Condruta csak bejelent, magyarázattal, felelősséggel nem tartozik senki, senkinek. Vagyis fontos mindenkit rábeszélni, hogy ismerkedjen az “élő” Romániával!

        Válasz
        • Tóducz

          Igen kedves h.T., Ön hosszan érthetetlen, más rövidebben is érthető! Hagyjon már békénket ezzel a Mihai Razvan Ungureanu magasztalásával. Volt az már a romák környezet védelmi és erdészeti tárca ideglenes vezetője, az UDMR-és Borbély (Frizér) Vaszi korrupciós botránya után, volt romák külügyminiszter, volt romák titkosszolgálati igazgató is. Ön annyit tud a romák politikai valóról , mint antal.m. és Soros Dzsó együttvéve!

          Válasz
          • hímes tojás

            Tóducz (2018-02-11-n 22:21)
            Én elhiszem TÓDUCZnak, hogy mindent tud a román valóságról. Csak azt sajnálom, hogy soha nem árul el semmit a nagy tudásából! Pl. most azt nem írta el, hogy KINEK volt fontos és MIÉRT volt sürgős Ungureanu menesztése 2012-ben.

          • Tóducz

            Kedves h.T., hát akkor vegyük sorjában. 1. A KINEK-re: az USL-nek (Szociál Liberális Unió), a 10 árulónak a PDL-ből (Demokrata Liberális Párt) és Basescunak is. 2. A MIÉRT-re: a hatalomért.

  5. ez van

    Kedves Ildikó! Nem véletlen, hogy az erdélyi románok éppen úgy nem akartak Bukaresthez kerülni a trianoni döntés után, mint a magyarok. Csak, hát őket is becsapták. Nem, mintha felmenteni szándékoznék az akkori erdélyi románságot, de ők csak Erdély függetlenségét és saját, Bukarest-független fennhatóságot akartak. Ők is ismerték a Kárpátokon túli fajtestvéreiket, ezért vándoroltak be Erdélybe. Csakhogy a magyar főuraink a “befogadó” elvek hívei, az együttélés élharcosai, behozták a bevándorolt románok lelki épülésére a pópáikat is, először Szerbiából, majd képzési lehetőséget adva (iskolák, teológiák), valamint közvetlen kapcsolatot a déliekkel pópáiknak. S, hogy az eredeti bevándorolt erdélyieknek ne legyen túlsúlyos szavuk, felhígították moldvai, havasalföldi telepesekkel. Most már fújhatjuk.

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Kedves ez van,tenyleg ez van,es ezen nem lehet valtoztatni,csak valamit javitani rajta. Annyit meg hozzatoldanek,hogy a vallasnak oriasi ereje volt az akkori eletvitelben,es utanpotlas nagyon szukoson volt a magyar papokbol,mert a parasztoknak szukseg volt a gyermekeire,es nemnagyon adtak oda ,hogy iskolaba jarjon tizeneves koraban. Ki akart egy eldugott faluban egyedul elni? A mas felekezetek papjai hazassodhattak,letelepedtek es az lett belole,hogy az emberek a lelki kielegulesiket mashol kaptak meg,hiszen ugysem ertettek azelott sem emmit a liturgiabol ami latinul folyt. Aztan ez lett ami van,es igen ahogy irja,- most mar fujhatjuk.

      Válasz
    • Nyilas

      Kedves ez van.
      Én úgy tudom, hogy az erdélyi románok mondták ki 1918 dec 1-én Gyulafehérváron, hogy a román királysághoz kívánnak tartozni.
      Rosszuil tudom talán?
      Igaz, hogy az még a trianoni döntés előtt volt, de nem hiszem, hogy 1920 jun -5re megváltozott volna a véleményük

      Válasz
  6. antal m.

    Ország népét megtévesztő Kormányzás!
    Az újra kinevezett 3-dik miniszterelnöknő is látszólag óvakodik posztján,- idegenkedik a Tv. kamerái elé állni és kommunikálni a médiával.
    Összezavarták Dragnea és alattvalói az egész ország eddigi fizetési módszereit.

    Válasz

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.