Fotó: 444.hu

A múlt heti árvíz sújtotta 19 megye közül mindössze hatban fejeződött be a kárfelmérés – hangsúlyozta Carmen Dan belügyminiszter.

A tárcavezető távértekezletet tartott vasárnap délelőtt azoknak a megyéknek a prefektusaival, amelyekre első és másodfokú riasztást adtak ki a jelentős mennyiségű csapadék, illetve árvíz veszélye miatt.

Mint mondta, mindenütt maximálisan ki kellett volna használni az elmúlt csapadékmentes napokat, ennek ellenére az érintett 19 megye közül csak hatban zárult le a kárfelmérés, ami szerinte nagyon kevés.

“Ezért felhívást intézek minden prefektushoz, kezeljék prioritásként a kárfelmérést. (…) Ebben az időszakban nagyon fontos tudnunk, mi a helyzet azokban a térségekben, ahol még vannak megoldásra váró problémák, gondolok itt Kovászna, Bákó megyére vagy Brassó, Buzău és Vrancea megyére, ahol ismét fennáll az áradás veszélye” – fogalmazott Carmen Dan.

Hozzátette, országszerte 21 ezer tűzoltó, csendőr és rendőr áll készenlétben, hogy szükség esetén közbelépjenek.

“Eddig nem voltak komolyabb problémák (…), az elmúlt órákban többnyire az úttestre dőlt fákhoz riasztották a csapatokat, illetve házakból, udvarokból, pincékből kellett kiszivattyúzni a vizet” – magyarázta Dan.

Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár szerint szombaton 16 megyében és Bukarestben volt szükség a katonai tűzoltók közbelépésére. Jelen pillanatban egy Buzău megyei településen, illetve a Kovászna megyei Nyáraspatakon (Iarăşi) szünetel az áramszolgáltatás a szombati vihar miatt, mindkét helyen dolgoznak az ellátás visszaállításán – tette hozzá Arafat.

Agerpres

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé.