Ukrán nacionalisták által meggyalázott honfoglalási emlékmű a Vereckei-hágón 2012-ben / Fotó: Varga Béla – MTI

– Senki sem képes olyan önfeláldozóan megvédeni az ukrán földet, mint mi, nacionalisták. Ezért nekünk, nacionalistáknak kell megmutatnunk Ukrajna minden ellenségének (a nyilvánvalóknak és rejtőzködőknek), hogy csak ukránok lehetnek teljes jogú gazdái az ukrán földnek, melynek Kárpátalja is elválaszthatatlan része – adta ki felhívását néhány napja az ukrán szélsőjobboldali irreguláris erő, a Szics-gárda. A militáns hangú kiáltvány egyúttal meghirdette az „ukrán erő és szellem” közös menetét.

Az alakulat nem először hallat magáról. Nagy port vert fel, amikor tagjai 2008-ban meggyalázták a Vereckei-hágónál álló magyar honfoglalási emlékművet, a gárdistákkal szembeni tömeggyilkossággal vádolva az 1939-ben bevonuló honvédséget. Az állítólagos mészárlásról mindeddig semmiféle bizonyíték nem került elő. Tény, hogy az ukrán nacionalista alakulatokat harc közben szorították ki 1939 március közepén az akkor Lengyelországhoz tartozó Galíciába, tömegsírt azonban a Vereckei-hágónál később sem találtak.

Nem árt mindjárt tisztázni az elején, mi is az a magyar fülnek szokatlan szics. A szó eredetileg (hadi) tábort jelentett (egyébként a hasít igéből származik). A korábbi évszázadok hagyományai nyomán az első világháborúban a K. und K. hadsereg ukrán harci csoportjait nevezték így, a lövész szicsek meglehetősen ismertek voltak, 1914 szeptemberében például az Uzsoki-hágót védték.

Újabb jelentős szerephez 1938 őszén, az első Csehszlovák Köztársaság felbomlásakor jutottak. A müncheni négyhatalmi döntés következtében Csehszlovákia nemcsak területeket veszített, szövetségi állammá is alakult. A megszülető kárpátaljai autonóm kormány élén két jelentős irányzat képviselője váltotta egymást. Az ukránoktól elkülönülő ruszin (kárpátorosz) önállóságot hirdető Bródy András tanító a ruszin identitás megőrzésének biztosítékát a Magyarországhoz való visszatérésben látta. (Életrajzi adalék: Bródyt 1946-ban egy szovjet bíróság döntése nyomán a magyarokkal való kollaboráció vádjával kivégezték.) Helyére a másik nagy irányzat prominense, az ukrán nacionalista (a korábban a magyarokkal való egyesülést hirdető) Avgusztin Volosin görög katolikus pap került, akinek legfőbb fegyveres támogatója a sebtiben összeverődött Szics-gárda lett.

Az első bécsi döntés következtében a Magyarországhoz csatolt Ungvárról Husztra távozó kormány a Prágától kiharcolt autonómiát csupán ideiglenes megoldásnak tartotta. Volosin komoly politikusi álmokat dédelgetett, úgy képzelte, hogy az új ukrán államiság az ő tevékeny közreműködésével Kárpátalja (akkoriban is élő ukrán szóhasználat szerint: Kárpát-Ukrajna) területéről kiindulva valósul meg. A terv nem számított feltétlenül irreálisnak. Bár a térségben egyre döntőbb befolyást szerző Német Birodalomban úgy vélték, a kárpátaljai ukrán állam nem életképes, ám valóban ugródeszka lehet egy Sztálint gyengítő, hitleri befolyás alatt álló Nagy-Ukrajna megteremtéséhez.

Az ukrán nemzeti törekvések ráadásul az első világháború utolsó szakaszától napirenden szerepeltek. Az első valóban ukrán állam, az Ukrán Népköztársaság 1917-ben, hosszú vajúdás után kelt életre Mihajlo Hrusevszkij akadémikus (a szovjet politikai rendőrség felügyelete alatt „lelte halálát” a harmincas évek elején) és Szimon Petljura atamán-parancsnok (a zsidóellenes tömeggyilkosságokat végrehajtó Petljurát utóbb egy anarchista zsidó emigráns gyilkolta meg Párizsban) vezetésével. Hamarosan azonban német segítséggel végrehajtott puccs nyomán monarchista fordulat következett. A konzervatív Pavlo Szkoropadszkij hetman uralma viszont – szintén néhány hónap után – a német vereség következtében összeomlott. Ezután gyors egymásutánban a bolsevikok és Petljuráék rendszere váltotta egymást Kijevben, emellett rövid ideig egy Nyugat-Ukrán Népköztársaság is működött Lemberg (Lviv) központtal. (Akit a korszak jobban érdekel, annak szívből ajánljuk a szemtanú Mihail Bulgakov A fehér gárda című regényét, lehetőleg az ezredforduló utáni, csonkítatlan kiadást.)

A bolsevikok megerősödésével, a Szovjetunió létrejöttével az ukrán nemzeti törekvéseknek egy időre befellegzett. Igaz, az első világháború végén a független Ukrajnáért való harc fontos támaszaivá váló szics gárdák tovább működtek, jórészt az akkor Lengyelországhoz tartozó Nyugat-Ukrajnában. Egy részük innen szivárgott át Kárpátaljára 1938 őszén. Fegyvereket leginkább a németektől kaptak. Volosin uralma gyors lépésekben alakult át diktatúrává. A Batykónak (Atyácskának) becézett vezér hatalmát a növekvő nélkülözések, ellátási nehézségek közepette erősödő terrorral igyekeztek biztosítani. Még 1938. november végén az 1395 méter magas Dumen-havason létrehozták Kárpátalja első koncentrációs táborát, ahová a ruszin és a magyar egyesületek prominenseit szállították.

1939 elején aztán a szics gárdisták felügyelte „választásokat” is tartottak: az egyedül induló Ukrán Nemzeti Egyesülés nem meglepő módon a szavazatok több mint 90 százalékát szerezte meg, kényelmes többséget juttatva az új törvényhozó testületbe, a szintén Huszton működő szojmba. A hivatalos nyelv – egyben az oktatásé is – még novemberben az ukrán lett, ami az utcákon járőröző szics gárdisták számára olykor azt jelentette, hogy más nyelven megszólalni is tilos. (Mindez a csehre, a magyarra, a szlovákra és az ukrántól árnyalatokban különböző ruszinra vonatkozott elsősorban.)

A független Kárpát-Ukrajna kikiáltásával szinte az utolsó utáni pillanatig vártak. Azon a napon – 1939. március 14-én –, amikor Hitler brutális eszközökkel arra kényszerítette Emil Hácha csehszlovák államelnököt, hogy Csehországot helyezze „német védelem” alá, a Szics-gárda – „túlságosan engedékenynek” tartva Volosin uralmát – puccsot kísérelt meg. (A Batyko jószívűsége abban is megnyilvánult, hogy rendeletére néhány személyt, így a görög katolikus papokat el kellett bocsátani a dumeni koncentrációs táborból.) A mindeddig passzívan viselkedő cseh haderő azonban Volosin mellé állt, a gárdistákat pillanatok alatt elsöpörték. Másnap Volosin a szojm segítségével kimondta Kárpát-Ukrajna függetlenségét, majd a huszti német főkonzulon keresztül a birodalom védnökségét kérte. (Pozsonyban közben szintén kikiáltották a német védelem alatt álló önálló Szlovákiát.)

Még aznap megindult a magyar honvédség Volosin állama ellen. (A magyar kormány garanciát kapott a németektől: 24 órán belül nem ismerik el Kárpát-Ukrajnát, így addig nem is lesz észrevételük a magyar katonai fellépés ellen. Ezt megelőzően Budapest diplomáciai úton ígéretet tett a kárpátaljai birodalmi érdekek tiszteletben tartására.) A sors iróniája, hogy a Kárpátalját visszaszerző magyar csapatok között a kémelhárítás kulcsfigurájaként ott harcolt Avgusztin Volosin unokaöccse, Nagylucskay (1937-ig Volosin) Sándor vezérkari ezredes is. Az országát vesztett kárpátukrán kormányfő Románián és Jugoszlávián keresztül Berlinbe menekült, végül Prágában telepedett le. (1945-ben innen hurcolta el az NKVD. Húsz évre ítélték, moszkvai börtönben halt meg.)

A szics alakulatok még egy ideig tovább harcoltak, majd passzivitásba vonultak. (Vezetőjük, a mérsékeltebb Dmitro Klimpus a Gulagon megromlott egészségi állapota következtében halt meg 1959-ben, agilisabb helyettesét, Ivan Rohacsot a Gestapo gyilkolta meg még 1942-ben.) A szétszéledt gárdisták egy része újra akcióba lépett, amikor a Wehrmacht erői 1941. június 22-én megtámadták a Szovjetuniót. Támogatták a korábban a lengyel belügyminiszter meggyilkolásában való részvételért életfogytiglanra ítélt Sztepan Bandera 1941. június 30-án Lvivben proklamált független Ukrajnáját is (ő nem mellesleg Abwehr-ügynök volt), illetve később mind a németek oldalán, mind a németek ellen küzdve részt vettek a Moszkvából irányított kommunista partizánokkal vívott harcban. (Bandera közben megjárta a sachsenhauseni koncentrációs tábort, 1944-ben viszont reaktiválták, Krakkóban az „Abwehrkommando-202” speciális, a front mögötti diverzáns akciókra készülő alosztály munkájába kapcsolódott be. A háború után szabadlábon maradt, 1959-ben a KGB Münchenben meggyilkolta.)

A jelen ehhez képest egyelőre nyugalmasabb. A Szovjetunió felbomlásával egy időben újjászülető Szics-gárdának és hasonszőrű társaiknak – bár befolyásuk növekszik – napjainkban szerencsére csak hangos akciókra és botránykeltésre futja.

Pethő Tibor / Magyar Nemzet

4 hozzászólás

  1. Édes Erdély

    Amíg a magyar Kárpátalját és a lengyel Kelet-Lengyelországot megszállás alatt tartják, addig nem beszélhetünk ukrán földről!

  2. Tisstaszo

    Az EU az Ukranokkal egyutt folfalja a meg letezo kissebbsegeket. Erdely sem lesz kivetel, hisz 90 ota nagyot csangosodott. Csangosodott a benszulottek mentalitasa.

  3. Tóducz

    Lekoppintották a romák receptet.

    • Várad

      Talán ők gyúrták a földet?
      Elfoglaltak egy területet, soha nem tudtam, hogy egy területnek lehet nemzetisége ha már itt tartunk.
      Nesze neked EU, itt vannak az ukránok.