Kép: ziardecluj.ro

Néhány egyetemista panaszt tett a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalnál, mert átverték őket: az interneten megrendelt államvizsga- és mesteri dolgozataik nem feleltek meg az elvárásaiknak, hiányosak voltak vagy nem az adott témáról szóltak.

A fogyasztóvédők közleménye ezt az érdekes lakossági bejelentések között említi, megoldására nem tér ki, de megemlíti, hogy az ügyben a rendőrség is kivizsgálást indított.

A rendőrségi tájékoztatók erről nem számoltak be, kü­lön kérésre azonban közölték, hogy 2016 márciusa és 2107 júniusa között összesen 12 egyetemi hallgató és mesteri címre pályázó személy – Kolozs, Maros és Mehedinți megyei, illetve bukaresti főiskolák végzősei – vették fel a kapcsolatot egy sepsiszentgyörgyi lakhelyű úrral, aki három honlapon is ajánlotta szolgáltatásait, diplomadolgozatok és mesteri disszertációk pénzért való elkészítését.

A fiatalok fizettek, ám a dolgozat vagy nem jött, vagy nem felelt meg, ezért bűnvádi panaszt is megfogalmaztak, és most a rendőrség csalás miatt indított eljárást a dolgozatárus ellen. Az okozott kár a hatóságok szerint 8000 lej.

Demeter J. Ildikó / Háromszék