Csernus Imre: „az a felnőtt, aki felismeri, hogy valami rossz, és tesz is a változásért”

Csernus Imre megosztó személyiség, előadásainak, könyveinek egyedi ismertetőjele trágár nyelvezete. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) mindig megtölti a legnagyobb előadótermeket, vasárnap ismét telt ház volt a Székely Mikó konferenciatermében, azt megelőzően pedig a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

Találd meg önmagad címmel tartott személyiségfejlesztő, építő jellegű előadást a sztárelőadó, aki a dolgok közepébe vágva kezdte a dolgokat. Az ugyanis mindig megtörténik, hogy párbeszédet folytat a közönséggel, illetve egy-egy kiszemelt személyt nem éppen kellemes kérdéseknek vet alá, majd a folytatásban még kevésbé kellemes felismeréseket olvas a fejére. Hogy ezek mennyire igazak, azt magának is nehezen vallja be az ember, nemhogy többszázfős hallgatóság előtt. De talán épp ez a feszültség, kényelmetlenség teszi olyan tarthatatlanná a helyzetet, hogy onnan csak előre, a fejlődés felé lehet menekülni. Csernus Imre maga is bevallotta, eszközként használja trágár nyelvezetét, mert pszichiátriai praxisának korai felismerése, hogy ez mozdítja ki a komfortzónájából az embert.

Az már megszokott, hogy többnyire nőkből áll a hallgatóság, talán mert a férfiak „úgy gondolják, már mindent tudnak”. Zömmel – tisztelet a kivételnek, a fejlődni akaróknak – olyan férfipartnerek jönnek meghallgatni az előadást, akiket a párjuk rángat el. A pszichiáter szerint ez azért van, mert előadásában olyan témákat boncolgat, amelyek után „kényelmetlen” kérdések fogalmazódhatnak meg a nőkben, s ha ezeket ki is mondják, a férfiakra nézve sokszor nem kellemes a következmény. De hát ez alaptétel: az önismeret melós, tudatosan fel kell vállalni, ám megéri, mert aki nem kiteljesedett érzelmileg, nem hozza felszínre önmaga előtt letagadott hazugságait, az nemcsak feszült, merev, mosolytalan életet él, de teste is benyújtja később a számlát betegségek formájában.

Esettanulmányként most a közönség soraiból felszólított 17 éves lány szolgált, ő esett áldozatul az élveboncolásnak. Igencsak kényelmetlen helyzetbe került, amikor be kellett ismernie, hogy kétéves kapcsolatában másfél évet fejét lehajtva tűrte, hogy kihasználtnak érezte magát. Bátorsága, amellyel megszólalt, mindenesetre értékelendő. Neki valószínűleg referenciapont marad az est, hogy ezt a helyzetet nem óhajtaná még egyszer átélni, az holtbiztos, hiszen testileg is megtapasztalhatta a megalázottság kényelmetlen érzését. Csernus ugyanis őt szinte földig hajoltatva szemléltette, mit tettek vele félelmei, a szembenézés halasztgatása.

– Álljunk a tükör elé, és kérdezzük meg magunkat: rendben van a munkámhoz való viszonyom? Jóban vagyok a szüleimmel? Szeretem, tisztelem a párom? Ha ezekre mosolyogva tudunk igent válaszolni, akkor valószínűleg igazat mondunk. Ha nem, akkor nem, mert amíg valamivel kapcsolatban haragot, dühöt érzünk, ott nincs feldolgozás – osztotta meg a diagnosztizálás önállóan is alkalmazható módszerét Csernus.

Ha hazudunk magunknak, akkor a megérzéseinkre sem hallgatunk. Mosolytalan életet élünk, amelynek „receptjét” fiainkra, lányainkra is átörökítjük – figyelmeztetett. Nem a család a legnagyobb kincsünk, hanem az idő. Ha nem dolgozunk meg a belső békéért, amikor őszintén tudjuk vállalni mások előtt is gyengeségeinket, akkor a halálos ágyunkon a sok „mi lett volna, ha…” kínok kínját okozza majd, szemléltette a pszichiátriai gyakorlatából hozott megfigyelését.

Az a felnőtt, aki felismeri, hogy valami rossz, és tesz is a változásért. Erre 40 év fölött már igencsak csökkent esélyekkel rendelkezünk, de a felnőttek házassága csak felnőtteknek jár, a többieknek csak támaszkodás a kapcsolat – fogalmazta meg sommásan ítéletét.

Bodor Tünde / Székely Hírmondó