Ara-Kovács Attila / Fotó: Krónika

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz szavazatvásárlásra használja azt a mintegy 30 milliárd forintnyi közpénzt, amit a kormány az év végén osztott szét határon túli szervezetek között.

A párt külügyi kabinetvezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormánypárt megpróbálja becsatornázni a saját politikai világába a határon túli magyar pártokat, akik pedig erre nem hajlandóak, azokat árulónak kiáltják ki. A Fidesz a határon túli magyarokból "egyfajta politikai prostituáltat" csinált azzal, hogy ezekkel a pénzekkel "megvásárolja" és bevonja őket a magyarországi politikai játszmákba – jelentette ki Ara-Kovács Attila.

Ugyanakkor azt mondta, igazságtalannak tartják, hogy a határon túli magyarok is szavazhatnak Magyarországon, de az állampolgársághoz való jog szerzett jog, ezért azt nem akarják visszavonni, de a szavazati jogot megszüntetnék.

MTI