Fotó: Hassan Ammar – Associated Press

Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint pénteken este 9 órakor bejelentette, hogy elrendelte a légicsapások megindítását Szíria ellen.

Az elnök a Fehér Házban a nemzethez címzett – és a nagy amerikai televíziós állomások által élőben közvetített – nyilatkozatában közölte: precíz, azaz célzott légicsapásokra adott utasítást, válaszul az április 7-én a kelet-gútai Dúma városában elkövetett vegyifegyver-támadásra. A légicsapásokat az Egyesült Államok nem egyedül, hanem az Egyesült Királysággal és Franciaországgal egyeztetve és együttműködve hajtja végre szíriai feltételezett vegyifegyver-raktárak ellen. A légicsapás-sorozat – amely az eddigi legnagyobb katonai akció Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen – Trump elnök bejelentésekor már folyamatban volt.

Beszédében Donald Trump kiemelte: a légicsapások célja az elrettentés vegyi fegyverek előállításától, terjesztésétől és alkalmazásától. A Dúmában elkövetett vegyifegyver-támadásról és Aszad elnökről Trump azt hangoztatta: “ezek nem egy ember tettei voltak. Ez egy szörnyeteg által elkövetett bűncselekmény volt”. Az amerikai elnök élesen bíráló szavakat fogalmazott meg Oroszország és Irán – az Aszad-rendszer két támogatója – címére is. “Irántól és Oroszországtól azt kérdezem: milyen nemzet az, amely ártatlan férfiakat, nőket, gyermekeket legyilkoló tömegmészárossal akar közösséget vállalni” – fogalmazott Trump. Hozzátette: Oroszországnak el kell döntenie, hogy ezen a sötét úton halad-e tovább, vagy csatlakozik a civilizált nemzetekhez.

Donald Trump hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok semmilyen körülmények között nem akar meghatározatlan ideig Szíriában maradni.

Az amerikai televíziók híradásai szerint az Egyesült Államok és szövetségesei Tomahawk robotrepülőgépeket vetettek be több szír helyszínen is. A Fox és a CNN hírtelevíziók helyszínen lévő tudósítókra hivatkozva jelentették, hogy a szíriai fővárosban legalább hat robbanás hallatszott.

MTI

32 hozzászólás

  1. antal m.

    KEDVES NYILAS ! Köszönöm a figyelmét.
    Tisztelettel.

    Válasz
  2. antal m.

    Sorok-Soros! Ön téved akkor amikor fontoskodik! Nem úgy ,,véleményez,,-nek, hogy rágalmazza a személy akinek célozza írását!/ 46 évi építészségem, hol ismeri?/ Hogy cáfolása hiteles-jogos legyen,- legkevesebb jártas kellene legyen ebben! Helyesírásaimról, nem Ön illethet, mert nincs Önnek tanári képesítése!
    Ön tartsa tiszteletben az embereket, ha elvárja a tiszteletüket! Foglalja helyét úgy a közösségben-fórumon miként ülte és koptatta az iskolai padokat!!
    Mivel Ön egy embert hergelő táltos gyűlölködő, – eltérek minden fontoskodásától! ! !
    ELNÉZÉST,– A FÓRUMOZÓKTÓL!

    Válasz
  3. antal m.

    Sorok- soros-nak ajánlat!
    ,,A romániai Székelyföld autonómia statútuma,, –címmel megtalálható az interneten 1-97 cikkely.
    Hogy véleményezni tudjon hitelesen az autonómiáról, kérem tanulmányozni!
    Senki nem élvezi a mellé beszéléseket!

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Hat ha nem elvezi,akkor miert beszel melle allandoan antal m? Az a regeje vagy muszaki minoseg az milyen? Honnan tudja,hogy horgas az orrom? Gondolja,hogy nem ertemhogy mit akar kifejezni,hamar csak burkoltan meri kiirni? Ha maga gerinces? Miota? Maga tenyleg abrandozik es megrontotta az eletet,dehat mindenki azt csinal az eletevel amit akar. En a forumon kommentelo,beiro,velemenyiro vagyok egy a sok kozul,ugy mint maga. Az afrikai csendet ne rajtam kerje szamon,sot semmit sem,mert nekem is annyi beleszolasom van mint maganak. Semmi. A hatalmak kezelik ugy ahogy kezelik. Lehet vele egyeterteni,vagy nem,de befolyasolni egyaltalan. Megerteni bizonyos dolgokat meglehet,csak kello tudas kell hozza. Kepzelje el,hogy olvastam az Autonomia statumat. Es velemenyezni is tudnam,es esetleg nem lenne egyforma a maga velemenyevel,mert nem is lehet. Es az baj lenne? En is kerem,hogy tanulmanyozzan meg mast is a vilagrol,hogy nyiljon a szemlelete,es akkor mindjart nem tart …kavaronak.

      Válasz
      • ez van

        Kedves Joe! Már annyiszor emlegette azt a más világszemléletet, hogy kíváncsivá tett, hogy milyen az? Le tudná írni nekünk egy pár mondatba, hogy okuljunk belőle, esetleg hasznunkra is fordítsuk. Olyan jó szó és szövegértelmezési megjegyzései vannak, hogy bátorkodom ezt kérni öntől.

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Kedves ez van, szivesen valaszolok barkinek a kerdeseire,ha azt civilizaltan kerdezi,es barmilyen problemarol beszelhetnenk mas hangnemben is. Nem rajtam mulik. Ige hasznukra is fordithatnak,ha tenyleg mas szemszogbol is neznek a vilagot es nemcsak az egyoldalu egynyelvu hiradasokbol,(esetleg ketnyelvu) taplalkoznanak. A vilag erdekszferakra van osztva,mindig is ugy volt es lesz. A nagyhatalmi erdekek,legyen az politikai,vagy gazdasgi,ezek menten mukodnek. Hogy ez a maga,vagy masok nezeteivel egybeesik,vagy nem az egy masik tema. Ezek menten megy a penz es a vilagkereskedelem. Barkinek lehet belatasa ezekrol a dolgokrol hiszen elerheto az interneten,ha nincs nyelvi akadalya. A problema ott van,hogy a nyelv hianyaban es az informaciok hianyaban,vagy a tapasztalatok hianyaban nem ertik meg sokan ezeket a mindennapi eletuket is nagyban befolyasolo dolgokat. Meg az Euro bevezetesenek is ellene vannak,heves vitat folytatva,de senkitol konkretan megirva az ellene valo tenyeket. Megha valaki idelatogat is nehezen ert meg dolgokat,mert soha nem tapasztalta,nem is tudott rola,hogy letezik. Ennek a cikknek sem latjak,tudjak felfogni (valoszinu hogy tobben is tudjak,csak hallgatnak vele) a nagy kepet(lehet hogy nemez a magyar helyes megfeleloje),hogy mi van mogotte. Mig a vilag vilag volt,mindig voltak proxi haboruk es lesznek,ami arrol szol,hogy utik a szekeret,hogy ertsen a lo belole. A hsznuk az lenne belole,hogy mint kisemberek arra oszpontositsanak,hogy amennyire csak lehet a sajat eloremenetelen gondolkozzon,dolgozzon,hogy a lehetosegekhez merten minel jobb anyagi korulmenyeket biztositson maganak es a csaladjanak. Es gondoljon az oreg korara,mert ha nincs valami felreteve,az oregkora nagyon keseru lesz. Ami a legfontosabb,hogy ne varjon csodat,hogy valaki igergeti,mert csodak nincsenek. A vilag a PENZEN alapul es ne almodozzanak azon,hogy valaki jotekonysagot fog csinalni akarhol a vilagan. Megkell erteni,hogy a modern vilagban az arutermeles atalakult es ugynezze a vilagot,hogy barmit akar csinalni,abbol az azsiai orszagok tizezerszer,szazezerszer tobbet kepesek gyartani olcsobban,es a mai eszkozokkel kepesek milliard tonna szamra egyhet alatt akarhova elszalitani a vevoknek. Maguk azokkal kell versenyezzenek,mert barmit akar csinalni,valakivel versenyeznie kell. Minosegben,mennyisegben arban. Tudom hogy meglesz a kioktatas,de az ugysem valtoztat a vilagon sem penzen,sem hatalmon. Hogy maga mint kisember elfogadja,vagy ezsi magat rajta az senkit sem erdekel. Csak egy pici pelda: egy par hettel ezelott beszeltunk a rokonsaggal,hogy szeretnenk egy gyerek szekely ruhat ugy fiunak mint lanynak,de eredetit. Azt mondta a rokon,hogy van az uzletben,de kinai gyarmany es az anyag nem o,lyan sem a varrasa,ezert majd erdeklodik es csinaltat egy ottani szaboval,de felvolt haborodva,hogy miert kell onnan hozni,es miert nem tudjak otthon megcsinalni egy gyarban??? aztan elmabgyaraztam,hogy hanyat lehetne orszgosan eladni,mennyiert lehet megcsinalni,es meddig tart amig a piac feltoltodik es utanna??? De ott megeri,mert abban a gyarban tizezerszamra csinaljak a programozhato varrogepen akarmilyent akarhova a vilagon. De minden termekkel igy van. Na ez a kulombseg a vilagszemlelettel koztunk akik nyugaton elunk es maguk kozott. Hogy jo ez vagy nem de ez az uj vilag akar tetszik akar nem. A megrendelest pillanatok alatt ellehet intezni,es a fizetest is,es mar fognak is neki gyartani. Ezert kellenek a tobbnyelvu szakertok akik ezeket lebonyolitsak es munkat szereznek,mar ha van mivel kivel,hogy csinalni es van PENZ hozza.

          Válasz
          • Nyilas

            Kedves Joe.
            ez van “civilizáltan” kérdezett öntől konkrét dolgot, remélve, hogy majd tanul öntől valami okosságot. Erre ön, szokásához híven, tudálékosan, kioktatóan, hosszú sorokban ecsetelte a semmit, amit mi itt mindannyian tudunk, csak önnek tűnik újdonságnak, mert azt hiszi ez a tudás a kiválasztottak privilégiuma.

          • Tóducz

            Soros Dzsóé, szakmát váltott, a fűnyírógépről áttért a varrógépre?

          • Nyilas

            Kedves Soros Joe.
            Ha az igaz lenne, amit ön a rokonáról meg a székely ruháról irt, akkor a rokona még idiótább lenne mint maga. Annál már csak mi lennénk idiótábbak, ha a “történetét elhinnénk.
            Legalább annyi esze lenne, hogy nem éppen egy ilyen egyedi darabbal próbálná magyarázni a globalizmust, mert úgy belekeveredett mint kismacska a cérnagombolyagba.
            Elmabgyarázta, a képzeletbeli rokonának, hogy székely ruhát azért nem éri meg székely gyárban mert olyan kevés fogy belőle, hogy a piac hamar feltöltődik, és utána?
            De a kinainak megéri, mert ott tizezerszámra gyártják.
            A székely ruhát.
            Hát maga tényleg nem normális Joe.

      • Backspace

        Milyen világszemlélettel magyarázod Moszul tizenkétezer utcán heverő temetetlen halottját ? Nem terroristák . Rakka nyolc-kilenc ezer . A grandiózus natos koalíció levegőből elkövetett hőstettei . A népesség jobban félt és fél az amerikai repülőktöl mint az isil-tól , van-e fogalmad erről? Milyen elfajzott aljas világszemlélettel legitimizálod???

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Sotethatter,mikor Sadam elgazositotta a kurdokat, vagy a villanypoznakra akasztotta az embereket,es ott logtak napokig akkor hol kussoltal? Igaz akkor rend volt ugye?

          Válasz
      • Tóducz

        Soros Dzsó, há antal m. úr onnan tudja, hogy horgas az orra, me úgy ír, mint egy horgas orrú!

        Válasz
        • Sorok-Soros

          A fasiszta,rasszista,antiszemita stb. emberek soha nem adjak fel a gyuloletuket,legfennebb,ha a helyzet ugy kivanja elbujnak, mint a patkany, vagy megfutamodnak gyavan. Ok mindhalalig gyulolkodok lesznek.

          Válasz
  4. antal m.

    Sorok- Soros! Milyen regéje vagy műszaki minőségében von engem célba? Igen horgas Önnek az orra! … Ökörszarvának minősíti látványát! ,,Az ábrándozás az élet megrontója,,/Mikszáth K. Jó lesz mérsékelni magát ,,világszemlélet,, vagányságaiban!
    Felfedezhette azt, hogy e fórumon Ön egy sz…. k…ró,- nimen!

    Válasz
    • Nyilas

      antal m. 2018-04-16-n 15:18 közelében
      Vörösmaty Mihály: A merengőhöz

      Válasz
  5. antal m.

    Ez a fenti eset a legkorábbi megfenyítés és légi csapás most!
    De még 2oo1 szeptember 11 amerikai terror támadás forrásai következményei gyanánt történik ma is! Azóta nincs csend az afrikai államokban. A nyomor és a terror azt a népet nagyban uralja! Nem úgy látszik, hogy le csendesedne valami,- hanem további harcmezővé alakult. Az a rémítő, hogy oríási hadi-harci ütközet-é fejlesztették Közép Keletet, az afrikai részt, a népet földre teperték!
    A migráció rohamává tették-űzték népét!! Kihatással van egész Európára, úgy anyagilag mint társadalmilag! A HATALMIAK MIND EZT MÁR NEM TUDJÁK KEZELNI!

    Válasz
  6. antal m.

    Sorok -Soros! Ön egy részrehajló-oportunista,- felénk gerinctelennek nevezik!
    Arra dől a merre elfúja a szél! Most Ámerikás ,- de galaci is volt! ! !…
    Ha Ön romániában született, / itt volt katona/akkor, hogy nem fogja fel, mi az az autonómia?/ ,,világszemlélete,,-vel/ Ezt a kérdést felteszem,-mert a székely-magyarokat nem szenvedi,-sokat gyalázta soraiban!…Tudja Ön,!…
    Nemzeti identitást biztosító,- hogy megmaradjunk őseinktől örökölt földrészen,-,tökéletes tiszta kultúránkban! VAN EZEKRŐL FOGALMA, –URAM?! Eltévedt ember a rengetegben!
    Hátha éppen a ,,világszemléletét,,-keresi Ön???

    Válasz
    • Sorok-Soros

      En soha nem voltam galaci, nem is irtam soha,de a tudoc ember duhebe a szeme kaprazni kezdett es nem latta jol,hogy azt irtam,HOGY A GALAC-I katonatarsam mondta,amit mondott. Maganak nagyon keves dologrol van fogalma,az egyik a sok kozul,hogy fogalma sincs sem az AUTONOMIAROL,sem AZ ELERESEROL,sem a VELEJARO JOGOKROL,aztan ne is beszeljunk a KOTELESSEGROL. Mikor mivel gyalaztam a SZEKELY-MAGYAROKAT,vagy egyaltalan barkit?? Ha en nem ertek magaval vagy masokkal egyet akrmiben az akkor gyalazkodas? Irtam-e en valaha,hogy ne maradjon ott ahol van,vagy ne tartsa meg az identitasat,kulturajat???? Mert az anyanyelvet azt nemtudta megtartani,csak felig-meddig,hiszen a beirasai nem egy epiteszmernoki szinten van ….-az biztos.Hogy mikrol van fogalmam??? Ne fitassa,inkabb azon torje a fejet,hogy maganak mirol is van fogalma es arrol aztan ertekezhetunk,mert vilagfogalma esetleg van,csak az a vilag amit maga ismer,az eleg zsugorodott. Nem eleg nezni,latni is kell(ene) tovabb mint az okor szarva.

      Válasz
      • Tóducz

        Soros Dzsóé, naponta többször is meggyalázza a magyar nyelvet és még bár nem is szégyenli magát érte. Ön egy igazi galaciaktól “okuló” nem magyar, aki szennyezi Ámerikát!

        Válasz
      • Nyilas

        “Mikor mivel gyalaztam a SZEKELY-MAGYAROKAT,vagy egyaltalan barkit??”
        Kedves Joe.
        Amikor megjelent itt.
        Már az maga gyalázat az erdélyi székely magyarokra, hogy ön magyarnak mondja magát.

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Es ezt Nyilas,meg Toducz donti el,mert kiszoljak a szajukon,hogy ok az egyeduli MAGYAROK.Mas senki sem lehet,es mar az is a MAGYAROK ellen van ha Sorok-Soros egyaltalan erre az oldalra mer irni. Az ilyen Nagy Magyarokert szakadott szet az orszag a tortenelem folyaman,mert egymast allandoan ragtak,ragjak,es ezert fog egy parszaz ev alatt eltunni,mint Magyarorszag.

          Válasz
          • Nyilas

            Kedves Joe.
            Mennyi idős is az ön Amerikája?
            Mert Magyarországra önök már 907-ben kimondták, hogy ““decretum… Ugros eliminandos esse”
            Hány év is telt el azóta Joe?

          • Tóducz

            Áporodott Soros Dzsóé, há a maga szerűek miatt “kovácsolódott” össze Magyarország! Inkább írjon angolul vagy romákul, hátha úgy jobban tudja elmakogni mondanivalóját!

        • szentgyörgyi

          Kedves Nyilas ,kàr vitatkozni egy ilyen söpredékkel. Tamàsi Aron rég megirta ,hogy ” Aki embernek hitvàny az magyarnak alkalmatlan ! ” a Sorok Soros ennek a fejezetnek minden lehetö pontjàt a végletekig màr kimeritette. A feje fölül az értelmet lenyirtàk ,csak egy hitvàny gyökér maradt belöle.

          Válasz
  7. antal m.

    Ime amit emlegettem!
    Uralkodás egymás fölött, +- egy érdek érdekében,- de távol se az, hogy a szenvedő népet szolgálja! Az előttem hozzászólók már meg is fejtették az érdeket!
    A GAZDAG OLAJ MEZŐK, LEHETNEK AZ OKAI!?

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Semmi koze az olajhoz antal m,semmi. Nezzen jobban utanna az okoknak,es keresse mashol. Hatha ratalal,csak ahoz mas vilagszemlelete kellene legyen.

      Válasz
      • Tóducz

        Soros Dzsóé, újból összetévesztette a fűnyírógép használati utasítását a polgrajz tankönyvvel.

        Válasz
  8. Backspace

    Nem bombázták eleget a szerencsétleneket. Nem. Ennyire fontos a szaúdi olajsejkeknek a Szírián keresztül tervezett olajvezeték. Képesek rombadönteni és elpusztítani mindent ami útjukban áll. A többi csak ürügy. Az OPCW oda sem ért vizsgálódni , sürgõsen bombázni kell mi? Ha eddig nem volt amerikaangolfranciaundorom , most van.
    Trump népszerüségi mutatója emelkedik . Miféle aljas nép szereti ha elnöke szerencsétlenek bombázását rendeli el? , Tények , kézzelfogható mérhetõ és kimutatható bizonyítékok mellõzve , az nem számít , Ez a csapás nem a demokrácia , hanem az olajsejkek pénzével megkent fegyverlobbi diadala a józan ész fölött.
    A zöldek kussolnak . A bombákra nem kell környezetvédelmi illetéket fizetni .

    Válasz
  9. Tóducz

    Megjött az orosz szóbeli válasz is. A két nagyhatalom úgy viselkedik, mint a hülye gyerekek az óvodában. Az egyik hülye gyereket megkérdezte otthon az anyukája, hogy hát mit csináltatok ma az óvodában? Hát béketárgyalásokat tartottunk mesélte a gyerek: ültünk a bilin és kentük egymásra a sz@rt.

    Válasz
  10. Tóducz

    Na mi van Soros Dzsóé, harcolunk a békéért és bombázgatunk idegenben? Bombákon szállítgatjuk a demokráciát, ha kell, ha nem kell?

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Maga csak uljon tovabb a bilin es beszelje meg a parittyas baratjaval tovabbra is ,es kenjek egymasra tovabbra is,mint ahogy irta.

      Válasz
      • Tóducz

        Soros Dzsóé, amíg beírótársait a bilire küldi, addig az Ön által támogatott amcsi gazemberek gyilkolásznak világszerte össze-vissza. Tele van az emberek iránti tisztelettel és szeretettel! Látszatdemokráciát exportálnak anyahajón, rakétákon, bombákon, stb.-én!

        Válasz

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.