Drágulhat a víz Baróton / Fotó: sikerado.hu

A tevékenységét várhatóan egy-két hónap múlva elkezdő új városi – és idővel talán kistérségi – vízszolgáltató, az Eraqua Rt.-t érintő kérdések is voltak a baróti tanács szerda délutáni ülésének napirendjén. Konkrét számok nem hangzottak el, de sejtették, bizonyosan nőni fog a vízszolgáltatás és a csatornahasználat ára.

Lázár-Kiss Barna András polgármester javasolta, fogadják meg a régebb elhangzott javaslatot, s az alapszabályzatot módosítsák úgy, hogy a hamarosan felálló vezetőtanács ne csak három-, hanem öttagú legyen, köztük pedig legyen több műszaki végzettségű szakember, mint jogász és közgazdász.

A városvezető azon a véleményen volt, hogy a kezdeti időszakban, amíg a vezetőség számára kiírt versenyvizsgák és a személyzet alkalmazása miatt ideiglenes helyzet áll fenn, az igazgató fizetése a polgármesteri hivatal irodavezetői illetményével legyen egyenlő, majd a menedzseri szerződésben vállaltaktól tegyék függővé.

Nagy István független tanácstag azon kérdésére, hogy a polgármesteri hivatal mellett működő vízszolgáltató alkalmazottjainak mindenikét átveszik-e, Lázár-Kiss azt válaszolta, szeretnék, de kérdés még, hogy a munkaügyi hivatal hozzájárul-e vagy kifogásokat támaszt. „Ezek az emberek évek óta helytállnak, megérdemlik, hogy továbbra is alkalmazzuk őket. Megoldást kell találnunk rá, hogy egyikük se maradjon munkahely nélkül” – mon­dotta.

A polgármester úgy vélte, ahhoz, hogy a cég ne legyen veszteséges, a fizetéseket és a felmerülő költségeket folyamatosan fedezni tudja, valószínűleg növelniük kell a víz árát, ám az áremelés mértékének meghatározásához néhány hónap gyakorlati tapasztalatra lesz szüksége a vezetőségnek.

A részvényesek tanácsának összetételét a helyi tanács képezi le, így az öt tagból négy RMDSZ-es – néhány perces szünetet kérve végül Ráduly László Dezsőt, Weithaller Waltert, Kotecz Attilát és Pál-Szilágyi Zoltánt nevesítették –, az EMNP és a függetlenként mandátumot szerzett Nagy István alkotta frakció Dimény Lászlót javasolta. A cég részére huszonötezer lejt szavaztak meg, amit a kez­deti időszakban működésre költhet el. A tanács nem támogatta, hogy a vállalat saját hatáskörben dönthessen kölcsön felvételéről: a polgármester azzal érvelt, az ilyen jelentős kérdésekről a tanácsnak kell határoznia.

Hecser László / Háromszék