Délelőtt még megvolt a jelenlét

Ma délelőtt 10 órára (Szerk. megj.: tegnap) újabb rendkívüli ülésre hívta össze a tanácstagokat Pásztor Sándor tanácselnök, miután kedden két alkalommal sem sikerült a megyei önkormányzati képviselőtestület ülését megtartani.

Miután a délelőttre összehívott ülés eredménytelen volt (részletek lejjebb), 14 órára azonnali tanácsülést hívott össze Pásztor Sándor, melyen – akárcsak délelőtt – többek között a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellen indított per visszavonásáról kellett volna dönteni. Ezen az ülésen a PNL frakciója nem jelent meg.

A tanácselnök elmondta, a prefektúra kéri az új tanácstag beiktatását, a tanács alkalmazottai pedig megkeresték, mivel aggódnak a fizetésük miatt. Az ülés után Pásztor Sándor elmondta a liberális pártiak tudják, hogy törvényellenes, ha nem szavazzák meg az új tanácstag beiktatását, ezért vagy nem jelennek meg, vagy megakadályozzák a napirend elfogadását, mint az délelőtt is történt. Ő a lezárult per után békejobbot nyújtott a PNL-seknek, erre ők maguk akadályozzák meg az ellenük folyó per visszavonását, tette hozzá.

Az első, délelőttre összehívott ülésen egyébként a PNL frakcióvezetője, Ionel Avrigeanu abba kötött bele, hogy annak napirendje nem azonos a múlt szerdai ülés napirendjével, és állítólag ők nem tudtak a módosításokról. Miután Pásztor Sándor bekérette a vonatkozó iratokat, kiderült, hogy a PNL-seket is értesítették múlt csütörtökön a keddre összehívott ülés napirendjének bővüléséről, illetve a per visszavonásáról ő magfa szólt hétfőn telefonon Avrigeanunak.

A frakcióvezető – miután a legelemibb udvariassági szabályokat is semmibe véve szakított félbe bárkit – erősen zsarolásra emlékeztető stílusban javasolta, hogy bocsássák szavazásra mindkét napirendet, s majd meglátják, mi történik. Ioan Mang alelnök emlékeztetett: a megyei tanácselnök módosíthat a napirenden, illetve nemcsak joga, kötelessége is napirendre tűzni az új tanácstag mandátumának érvényesítését, miután erre a prefektúra is felszólította.

A diskurzus nem vezetett eredményre, a napirend megszavazásánál 17–17 lett az arány, az ülést nem lehetett megtartani, ezek után a liberálisok vádolták meg a tanács vezetőségét azzal, hogy nem érdeklik őket sem a projektek, sem a tanácsnál és az annak alárendelt intézményeknél dolgozók fizetése, nemes egyszerűséggel megfeledkezve arról, hogy több ülés alkalmával éppen ők tették lehetetlenné a szükséges határozatok meghozatalát.

Fried Noémi Lujza / Reggeli Újság