Viorica DăncilăFotó: Facebook – Viorica Dăncilă

Egyöntetűen, egyetlen tartózkodással szavazta meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága, hogy az alakulat Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselőt jelölje a Mihai Tudose lemondásával megüresedett miniszterelnöki tisztségre – közölte Liviu Dragnea a testület keddi ülését követően.

A pártelnök azt mondta, több jelölést is előterjesztettek, mindegyiket megtárgyalták, és végül – egyetlen tartózkodással – Viorica Dăncilának szavaztak bizalmat.

Dragnea szerint Ecaterina Andronescu is szerepelt a jelöltek között, a PSD alelnöke azonban kevéssel az ülés vége előtt visszavonta jelölését.

A pártelnök hangsúlyozta, ő maga és a végrehajtó bizottság többi tagja is számtalan, többnyire a jelenlegi helyzetet előidéző történésekkel kapcsolatos kérdést tett fel Viorica Dăncilának. "Civilizált módon kérdeztünk, és civilizált válaszokat kaptunk. Az volt a szándékom, hogy – amennyiben az államfő megbízza a kormányalakítással – tudja, milyen kockázatoknak teszi ki magát, és milyen hibákat követhet el, amelyek a kormánytagokkal, a pártbeli kollégákkal való feszült viszony kialakulásához vagy rossz kommunikációhoz vezethetnek" – mondta Dragnea, hozzátéve, hogy a Dăncilă jelölésére vonatkozó javaslat Niculae Bădălău szenátor részéről érkezett, és a párt nőszervezetének képviselői is támogatták azt.

A szociáldemokrata pártelnök azt is elmondta, hogy ő maga is tagja lesz annak a küldöttségnek, amelyet szerdán 12 órára tárgyalásra hívott az államfő. Rajta kívül Marian Neacșu pártfőtitkár, még egy pártbeli kollégája, illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetségének két képviselője lesz jelen a konzultáción.

Agerpres