Szomorú hetet zárt Erdővidék. Pénteken érkezett a hír, hogy Köpecen egy 26 éves nő otthonában szülte meg gyermekét, annak azonban nyoma veszett. A Kovászna megyei ügyészség bűnügyi kivizsgálást indított egy 81 éves köpeci asszony ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte és elásta újszülött dédunokáját. Szombaton egy középkorú férfi a lakásában vetett véget éle­té­nek Baróton, a kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A ház Köpecen, ahol a csecsemőgyilkossággal vádolt asszony és unokája éltek. Gazda nélkül maradt

A hétvégi online média szalagcímein túl, miszerint horrorisztikus gyilkosság történt Köpecen, a valóság egy kicsit másképp fest. Vagy legalábbis más árnyalata is van, amit gyakran rohanó világunkban nem tudunk vagy nem vagyunk hajlandók észrevenni. A csecsemőgyilkossággal gyanúsított nő és unokája Köpec egyik mellékutcájában, a falu szélén laknak egy emeletes, de vakolatlan házban.

Érdeklődésünkre a közelben lakók elmondták, a házat még az idős nő férje építette a régi rendszerben, aki azóta elhunyt. Mára omladozni kezdett, ami nem csoda, hiszen a két ott lakó nőnek a házfenntartást legalább két nyomos ok akadályozta: egyrészt mindketten mentális és pszichés zavarokkal küzdöttek, másrészt mintegy havi 800 lejből tengődtek, ami talán nagyon szűkösen elég lett volna kettejüknek megélni, házat javíttatni viszont aligha.

Csakhogy a megélhetésükre sem futotta, talán betegségükből kifolyólag sem tudtak gazdálkodni a pénzzel, hiszen, mint megtudtuk, havi juttatásukat alighogy megkapták, az idősebb nő harmadnap már kopogtatott a szomszédoknál tíz lejért. A fiatalabb nő elmeállapotát tükrözi egy eset, melyet a szomszédok meséltek: kiment a kertbe, félmeztelenre vetkőzött, és ordított. Az édesanyja is beteg volt, az elmondás szerint őt egy időben kezelték, aztán egy juhpásztorral eltűnt, otthagyva lányát a nagymamájával.

Ilyen helyzetben, ilyen körülmények közepette maradt terhes ez a fiatal nő, nyilván, nem tudni kitől, és ha a megszült csecsemőt a nagymamája valóban kitette a kertbe, talán a vadállatok, talán a kóbor kutyák is széttéphették, ezekből fényes délben is nem egy ólálkodott a kerítés nélküli bennvaló körül. A csecsemőgyilkosság esetén túlmenően, ami igazán rettenetes, az a nemtörődömség, ahogy az állam, egyáltalán az egész rendszer viszonyul a hasonló sorsú emberek iránt, gyakorlatilag teljesen magukra hagyva őket.

– Egy civilizált társadalomban ilyen eset egészen biztosan nem fordulhatott volna elő – nyugtázta egyik szomszédjuk.
Adrian Baciu ügyész szerint az idős nőt – akit azzal gyanúsítanak, hogy a csecsemőt az anyja tudta nélkül közvetlenül a szülés után elásta – gyilkossággal gyanúsítják, és pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá.

– Tulajdonképpen azt követően szereztünk tudomást az esetről, hogy az öregasszony elment a családorvoshoz, és bejelentette, hogy az unokája gyereket szült. Amikor az orvos azt kérdezte, hogy hol van a gyerek, azt válaszolta, hogy elásta. Mi azonnal a helyszínre siettünk, de csak a holttest nyomait találtuk meg, valószínű, hogy a fagyos földben nem elég mélyre elásott tetemet felfalták az állatok – nyilatkozta Adrian Baciu.

Az ügyész hozzátette, a gyerek édesanyja, akit tanúként hallgattak ki az ügyben, azt nyilatkozta, hogy meg szerette volna tartani a gyereket.

Baróton is szomorú esemény történt a hétvégén. Az információk szerint szombaton délelőtt egy középkorú férfit holtan találtak laká­sá­ban, bicskával szúrta meg magát, úgy vetett véget életének. Úgy tudni, családi problémái voltak az alkohol miatt, néhány nappal korábban pedig bántalmazta is feleségét, akitől nem volt elválva, de külön éltek.

Öngyilkossága előestéjén viszont még megbeszélték, elmennek kórházba, hogy megpróbálják kezeltetni a gondokat, a szándék azonban már későinek bizonyult.

Böjte Ferenc, Erdély András / Székely Hírmondó