Fotó: revista22.ro

Elhagyta hétfőn a vaslui-i börtönt Relu Fenechiu volt szállításügyi miniszter, miután Vaslui törvényszéke feltételes szabadlábra helyezéséről döntött.

Távozásakor a volt miniszter az újságírók értésére adta, hogy véleménye szerint igazságtalanul fosztották meg szabadságától, és bocsánatot kért azoktól, akiket ugyanazon ügy kapcsán szintén börtönbüntetésre ítéltek.

Állítása szerint Sofica Dumitrașcu bíró meglátogatta őt a börtönben, és bocsánatát kérte amiatt, hogy szabadságvesztésre ítélte.

"Az engem elítélő személyek közül egyvalaki, Sofica Dumitrașcu bíró hihetetlen meglepetést okozott nekem, amikor eljött hozzám Jilavára a börtönbe és bocsánatot kért tőlem. Ez leellenőrizhető, a dokumentumok minden bizonnyal nyilvánosak (...). Pontosan ezt mondta: 'Relu, kérlek, bocsáss meg, nem tehettem másként, Stanciu asszony azt mondta nekünk, hogy egyöntetű döntést kell hoznunk'. Azt is elmondta ugyanakkor, hogy kérte Stanciu asszonyt, hogy legalább a velem együtt elítélt ártatlan embereket hagyja békén, akik semmiben nem hibásak, de ő azt felelte, hogy nem lehet, ennek így kell történnie' – mondta Fenechiu.

A volt miniszter szerint (az időközben elhunyt) Sofica Dumitrașcu ígéretet tett, hogy mindezeket nyilvánosságra fogja hozni, a kockázatok ellenére. 'Isten azonban magához szólította őt, de meggyőződésem, hogy az igazságra egy nap fény derül' – tette hozzá Fenechiu.

Arra a kérdésre, hogy milyen volt a rácsok mögött eltöltött három és fél év, a volt miniszter úgy felelt: 'hihetetlenül nehéz volt a család számára', apja ugyanis bebörtönzése után nem sokkal elhunyt.

Fenechiu kijelentette, többé nem érdekli a politika. 'Nem térek vissza a politikába és hallani sem akarok arról, hogy üzleti kapcsolatom legyen a román állammal. A családomra akarok vigyázni' – mondta a volt miniszter.

Relu Fenechiu liberális politikust, a szállításügyi tárca egykori vezetőjét 2014 januárjában ítélték jogerősen 5 év és 6 hónap szabadságvesztésre. Ebből három és fél évet töltött le. Büntetését egyrészt a fegyházban ledolgozott napok, másrészt a tudományos anyagok publikálása révén rövidítették meg.

A volt minisztert az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádja alapján ítélték el. Eszerint 5,5 millió lejes kárt okozott az államnak azzal, hogy cégein keresztül régi, rossz állapotban levő transzformátorokat és kapcsolókat adott el újak árán egy moldovai villamossági szolgáltatónak, utóbbi vezetőségének bűnrészességével. A kár mai napig nem térült meg. Egy másik ügyben befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolta a DNA, ebben beismerő vallomást tett a volt tárcavezető.

Agerpres