Elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról.

A Boldogasszony zarándokvonat a Nyugati pályaudvaron. Fotó: MTI

A négynapos útra induló zarándokokat Soltész Miklós, a budapesti kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Varga Lajos váci segédpüspök áldotta meg.

Soltész Miklós azt hangsúlyozta, hogy a csíksomlyói búcsú és a zarándokvonat közösséget teremt, amire nagy szüksége van most Európának és a világnak.

Nagy örömnek mondta, hogy a vonaton több mint 250 fiatal is utazik, köztük Dél-Amerikából, a diaszpórából, Felvidékről és Kárpátaljáról érkezettek. Az államtitkár arra kérte a zarándokvonat utasait, hogy közvetítsék a kereszténység örömét és szépségét, ezzel is erősítve az összetartozást a magyarok és más nemzetek között, eljuttatva az üzenetet Románia és az ortodoxia felé is.

A Boldogasszony vonatot Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson ünnepséggel fogadják.

A zarándokok pénteken Madéfalvára, Csíkszeredába, majd Csíksomlyóra mennek, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt, a búcsú egyik legnagyobb keresztaljaként felvonulva a kegytemplomhoz.

Az ünnepi szentmise helyi idő szerint 12.30-kor (közép-európai idő szerint 11.30-kor) kezdődik a csíksomlyói hegynyeregben, szónoka Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke. (MTI)

Háromszék