Fotó: Vargyasi Levente

Igazi székelyföldi nagyprodukcióval indultak szombat este a 27. Szent György Napok. A hagyományosan a Krisztus Király templomban tartott nyitókoncerten három zenekar, öt kórus és három szólista adta elő a zeneirodalom egyik legnépszerűbb művét, Carl Orff Carmina Burana című szcenikus kantátáját.

 Megnyitó beszédében Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester arról beszélt, hogy ahogy van ökológiai lábnyom, úgy lehetne kulturális lábnyom is, és Sepsiszentgyörgy nyomot hagy a kultúrában.

„Kevés hely van Európában, ahol új színház, új bábszínház, új könyvtár, új művelődési központ építésében gondolkodnak az önkormányzatok. Az elmúlt években Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye átvállalt a kultúra terén olyan összerdélyi feladatokat, amelyeket máshol, elsősorban Kolozsváron kellett volna megvalósítani, ahol viszont nem volt meg a szükséges önkormányzati háttér. A Szent György Napok a találkozások ünnepe is, amikor mindig megnő az egy négyzetméterre eső boldogság, vidámság, jókedv városunkban” – mondta Antal Árpád.

Fotó: Vargyasi Levente

Az ezt követő előadás minden bizonnyal az egyik legnagyobb zenei produkció volt, amit Székelyföldön valaha létrehoztak. Az orgonistaként világhírnévre szert tett, németországi egyetemeken karmesteri diplomát szerző Steffen Schlandt  fiatal brassói karnagy vezényletével, az 50 tagú zenekar és több mint 150 tagú egyesített kórusból elemi erővel tört elő  a világi élvezeteket dicsőítő vágáns költők verseire komponált, a tavasz, a bor és a szerelem himnuszaként is ismert mű, amelyet az előadás végén a templomot zsúfolásig megtöltő hálás publikum percekig tartó, hosszas tapssal honorált.

Fotó: Vargyasi Levente

Steffen Schlandt a koncert után nagyra értékelte a résztvevők erőfeszítését, és úgy vélte, hogy a kórusnak, amelyben 10 éves gyerekek együtt énekeltek 70 éves idősekkel, sikerült átvinnie a zenéből áradó energiát a népes közönségre.

Fotó: Vargyas Levente

A sepsiszentgyörgyi Georgius és a Csíki kamarazenekart a marosvásárhelyi filharmónia zenekarának hangszeresei egészítették ki.

Fellépet a Vox Humana kamarakórus (karnagy Szilágyi Zsolt Herbert), a Pro Musica kamarakórus (karnagy Sipos Zoltán), a Krisztus Király templom Laudate kamarakórusa (karnagy Lőfi Gellért), a Canticorum női kar (karnagy Dombora Anna), a Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella gyermekkara (karnagy Lőfi Gellért), valamint Sebestyén-Lázár Enikő sepsiszentgyörgyi szoprán, Valentin Racovean tenor és Ștefan Ignat bariton, utóbbi kettő a bukaresti opera művészei. (sajtóközlemény)