Reisinger János irodalomtörténész újabb, ezúttal Munkácsy Mihály Golgota című festményét elemző előadására gyűlt be népes hallgatóság a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termébe, hogy élvezhesse az előadó magával ragadó stílusát, egyedi látásmódot tükröző, mély mondanivalót hordozó mondatait, lexikális tudását.
Német nyelvterületen Golgota, angol nyelvterületen Kálvária néven ismerik, a művész pedig a Consummatum est (Elvégeztetett) címet adta a trilógia időrendben második remekének, mely 1881–1884 között született meg a világ akkori legünnepeltebb festője ecsetéből. Az előadó a művet három szempontból is a festészettörténet legrendkívülibb alkotásaként értékelte. Hatalmas mérete (460×715 cm-es, azaz 32,752 négyzetméteres) és csillagászati, 175 ezer dolláros ára egyaránt azzá teszi, hiszen élő festő ennyi pénzt soha nem kapott egy munkájáért. A legfontosabb azonban, hogy Jézus halálát az elmúlt hatszáz évben így senkinek sem sikerült ábrázolni.
Eszmefuttatása során Reisinger kihangsúlyozta, a Golgota megfestésével Munkácsy újra felvillantja Istentől kapott tehetségét, mert úgy ábrázol két jelenetet egy képmezőben, hogy azok egységes benyomást váltanak ki a szemlélőből.
Ezek közül a jobboldali a megfeszítetteket, a baloldali a levonuló tömeget jeleníti meg. A hangsúlyt pedig az utóbbi kiemelt alakjainak a történtekhez való viszonyulására helyezi, ezért a festmény méretének kétharmadát tölti ki, ám a szemlélőre gyakorolt hatását tekintve a keresztre feszített Jézus és a két lator alakja továbbra is a kép központi részében marad. Ráadásul, hogy Jézust megfesthesse, Munkácsy saját magát köttette fel a keresztre, fotót készíttetvén a jelenetről!
Az előadó megfogalmazásában a képen látható, megfeszített krisztusi test a bűnnélküliség fizikai kifejezéseként arányos, egészséges és erőteljes. Kissé hátradőlt feje és a menny felé tekintő szempára pedig a mindent Isten kezéből elfogadó, bizalomteli ráhagyatkozást jelképezi.
A szakember szerint a baloldalon látható alakok ábrázolásán keresztül a művész tulajdonképpen a világnak Krisztus keresztre feszítéséhez való viszonyulását festi meg, leheletfinom érzékenységgel és döbbenetes kifejezőerővel. Az emberiség egy része ugyanis nem tud mit kezdeni Jézus áldozathozatalával, mert nem illik bele a gondolkodásmódjába, és így bolondságnak tartja. Olyanok is vannak, akik nem értik, hogy Isten miért hagyja magát gonosz emberek által gúnyolni, leköpdösni, valamint megfeszíteni, és felháborodnak a Megváltó viselkedésén.
Végül a harmadik csoport rádöbben, hogy ennek azért kellett így történnie, mert az ember olyan mélyre süllyedt a bűnben, hogy Teremtő Istenét is képes megölni. Ha viszont ezt belátja, és elfogadja Jézus feléje kinyújtott kezét, az Ő önfeláldozó szeretete kiemelheti az örök kárhozatból.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó