1. Sorrendben: vitézségi nagyezüst, kisezüst, bronz, Károly Csapatkereszt, Sebesültek Érme

Fellapozva a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Székely Nép napilapnak a Nagy Háború éveiben megjelent számait, gyakran olvashatunk főként a vidékünkről bevonult és harctéri szolgálatot teljesítő katonák hőstetteiről és a nekik adományozható kitüntetésekről.

Az erre vonatkozó tudósításokat hivatalos hírszolgálat anyagából és a központi sajtóból vette át a lap szerkesztősége, de számos, írói vénával rendelkező, az otthoniak tájékoztatását szükségesnek érző frontharcos küldött a harctéri élményeiről közlésre szánt beszámolót.

Természetes, hogy a kitüntetett katonák hazaírt soraikban is büszkén emlegették a hősiességükért kiérdemelt elismerést. Az elnyert kitüntetés dicsőség volt nekik, büszkeség a hozzátartozóknak. A világháború hazai hőseire is emlékezve az alábbiakban a háború legismertebb osztrák-magyar érdemjeleit mutatjuk be emberközelbe hozva ezeket néhány, újságokból, levelekből, visszaemlékezésekből tallózott idézeteket korabeli fényképekkel.

Meg kívánom jegyezni egyrészt, hogy a részletek után érdeklődő a világhálón számos írást talál a kitüntetésekről, ezek odaítélési szabályzatáról, másrészt számos kitüntetett katona arcképe megtalálható a vitéz Deseö Lajos tábornok szerkesztette Erdélyi ezredek az első világháborúban című munkában.

A kitüntetések értékét tekintve legjelentősebb a II. József német-római császár és magyar király által 1789-ben létesített Vitézségi Érem, melynek fokozatai, kiérdemlési szabályai az évtizedek folyamán sokszor változtak. Ferenc József osztrák császár és magyar király 1915-ben az addigi arany-, nagy- és kisezüst fokozatokat a Bronz Vitézségi Éremmel bővítette.

Az érem előoldalán Ferenc József (1917-től IV. Károly király) jobbra forduló dombormű profilja látható körfelirattal. 1915-ben rendelkeztek arról, hogy az érem tulajdonosai igazolványt kapjanak kitüntetésükről. Az Arany Vitézségi Érem 40 mm átmérőjű, 1916-tól rendelet mondta ki, hogy ez bronzból készüljön a háború idejére, melyet később nemesfém anyagúra fognak cserélni. A nagyezüst szintén 40 mm, a kisezüst és bronz 31 mm átmérőjű. Az arany és ezüst érmekért havi pénzjutalom is járt. Minden fokozat többször is adományozható volt (az 1. sz. képen 1–3.).

Uralkodása alatt IV. Károly a fentieken kívül két „tömegkitüntetést” is alapított: az egyik a Károly Csapatkereszt, amely 12 heti folyamatos frontszolgálat teljesítésével volt kiérdemelhető és cinkötvözetből készült, a másik pedig az 1918 júliusában alapított Sebesültek Érme, amelyet a fegyveres erők azon tagjai kaphattak meg, akik a háború idején harceszközök által megsebesültek, illetve háborús cselekmények folytán maradandó egészségkárosodást szenvedtek (az 1. sz. képen 4–5.).

2.

Háromszék kitüntetettjei közül elsőként Pozsony Ferenc zabolai származású tűzért emeljük ki, aki a keleti fronton 1915-ben két alkalommal is bátran szembeszállt ágyúival a kozák lovasság ellen. 1915. augusztus 19-én így ír szüleinek: „…Most épp ma este kaptam meg a vitézségi érdemjelt, sorakoztattak és megkaptuk egy fiúval együtt a bronz vitézségi érdemjelt szalaggal egybe…”, november 14-én pedig: „…kaptam egy vitézségi érdemjelt azért, hogy az ágyúval az utolsó percig lőttem, amikor a kozákok rohamoztak.” (2. kép. Az idézeteket és a fényképet Pozsony Ferenc Üzenet a frontról című könyvéből vettem át.)

A szülőföld szeretetének szép példáját mutatta a sepsiszentgyörgyi Kakas András szakaszvezető, aki hadbavonulásakor felkereste városa polgármesterét, hogy látná el a Brassóból induló negyedik zászlóaljat lobogóval. Kérését tett követte, a közadakozásból elkészített zászlót a város lakossága is megcsodálhatta Istfánffy János kereskedő kirakatában. A zászlót a frontra induló szerelvény egyik vagonjának oldalára erősítették.

Galíciában egy túlerővel szembeni ütközetben többszöri roham után „…a mi »vén zászlótartónk« magasra emelve a szép lobogót, hangosan kiáltotta: »Előre, fiúk!«” – írja az önkéntes tudósító a Székely Nép 1915/36. számában – majd így folytatja: „A muszkák látva a szép lobogót, körül akarták venni, hogy elvegyék, de ekkor a nyeléről levette, nehogy az ellenség kezébe kerüljön. A lobogó tehát eltűnt, de a führer urat láttuk, rohanok oda, s kérdem, hol a lobogó? »A derekamra csavartam«, volt a rövid válasz. Ezután ellentámadásba mentünk s kivertük állasaikból a túlnyomó ellenséget s megvetettük lábunkat… Ekkor kapta Kakas szakaszvezető úr a vitézségi ezüst érmet, mellyel azóta minden hónap elsején 7 korona 50 fillér jár.”

3.

A bikfalvi Pál András önkéntes szakaszát szintén Galíciában az ellenség bekerítette, s megadásra szólította fel, ők azonban kitörtek s kézitusa után sikerült egységükhöz visszatérni. Társaival együtt kisezüst lett a jutalma. „…senki sem akart ezüstöt, de úgy féltünk a hadifogságtól, hogy inkább nekik mentünk…” – írta haza küldött tábori lapján.
A későbbi neves sepsiszentgyörgyi orvos, dr. Vajna Mihály mint zászlós, az olasz fronton harcolt 1918-ban. A június 15-én lefolyt ütközetben tanúsított vitézségéért kisezüstre terjesztették fel. Naplójában június 20-án így ír: „A 15-i eseményekért 01-re (kisezüst) lettem beadva…

 

4.

De én még ezt is csodálom, kinek olyan parancsnoka van, mint Bartalis Kornél főhadnagy, aki irigyli a kitüntetést tőlünk, frontharcosoktól, s ha tőle függne, nem adna semmit…” (3. kép. A mellékelt felvételen Vajna Mihályt látjuk mellén a kis­ezüsttel és a csapatkereszttel, alatta, zubbonyának zsebén pedig a 24. honvéd gyalogezred jelvényét fedezhetjük fel.)

Az Ojtozi-szoros körüli csatákra emlékezve, évfordulós fényképpel zárjuk írásunkat: IV. Károly gratulál vagy kitünteti (?) a képen látható, már több kitüntetéssel rendelkező katonát. A felvétel hátoldalán azt olvashatjuk: Bereck, 1917. október 16. (4. kép).

József Álmos / Háromszék