Fotó: Cristian Stavri

Döntetlennel kezdte az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszását szombaton a Sepsi OSK, miután ötven percig emberhátrányban játszott a Concordia Chiajna vendégeként, viszont a mérkőzés utolsó másodperceiben Sebastian Ghinga szépségdíjas találatával egyenlíteni tudott.

A csapatok az alapszakaszban már kétszer találkoztak, a szeptemberi odavágóban az Ilfov megyeiek 2–1 arányban győztek, a februári visszavágóban pedig pontosztozkodással zártak. Óvatosan kezdtek az együttesek, viszont a 18. percben a szentgyörgyiek közel álltak a gólszerzéshez. Patrick Petre bal oldali beadását a tizenegyespontnál jól helyezkedő Ibrahima Tandia nem mindennapi mozdulattal lőtt kapura, viszont Alessandro Caparco résen volt, és hárítani tudott.

A kipattanóra Alejandro Gorrin csapott le, aki egy csel után újra célba vette a kaput, de a rövid sarok felé tartó lövését ismét védte a házigazdák olasz kapusa. A Sepsi OSK mezőnyfölényben és határozott elképzeléssel játszott, majd a 22. percben Filipe Oliveira bal oldalról passzolt középre, Petre pedig a keresztléc irányába fejelt, de Caparco ismét védett.

A Ion Moldovan irányította csapat csak a 41. percben veszélyeztetett igazán, amikor Ronaldo Deaconu a tizenhatos vonaltól lőtt Victor Rîmniceanu kapuja felé, de a labda néhány centivel elkerülte a jobb felső sarkot. A piros-fehérek nem sokkal később emberhátrányba kerültek, miután a játékvezető a második sárga lapot is felmutatta Oliveira irányába a Nivaldo Santos elleni belépőjét követően, a portugálnak pedig el kell kellett hagynia a játékteret. Az emberelőnyt kihasználva az első félidő hosszabbításában megszerezte a vezetést a Chiajna: egy jobb oldali szögletet követően a védők között jól helyezkedő Andrei Marc fejelt a jobb felsőbe, a rosszul helyezkedő Rîmniceanu pedig esélytelen volt (1–0).

A második félidőben az Eugen Neagoe irányította csapat inkább a védekezésre koncentrált, illetve ellentámadásokra rendezkedett be, de nem sikerült veszélyes helyzetet kialakítani. Ezzel szemben a hazaiak előbb Răzvan Grădinaru, majd Marian Cristescu révén növelhették volna előnyüket, de lövéseik pontatlanok voltak, sőt, a 84. percben utóbbi újabb próbálkozása a jobb kapufán csattant.

A piros-fehérek a hajrában nyomás alá helyezték az Ilfov megyeieket, aminek az eredménye is meglett, hiszen a mérkőzés hosszabbításának utolsó másodperceiben egyenlítettek. Albert Dalmau passzolt jobb oldalról, Sebastian Ghinga ollózása pedig a földről a bal felsőbe pattant (1–1), így a szentgyörgyiek megérdemelten szereztek pontot emberhátrányban. A háromszéki csapat 11 ponttal a playout osztályozót érő 6. helyén áll.

Dicséretet érdemel a százfős Székely Légió, hiszen ezúttal sem tétlenkedtek, kilencven percen keresztül tőlük volt hangos a Concordia Stadion, a mérkőzést követően pedig a székely himnusz is felcsendült. A Sepsi OSK az alsóházi rájátszás 2. fordulójában, március 19-én, hétfőn 20.45-től a sepsiszentgyörgyi stadionban fogadja az FC Voluntari csapatát.

„Önök is ismernek, és tudják, hogy eddig nagyon keveset beszéltem a bíráskodásról, de őszintén mondom, a játékvezetők teljesítménye kínos volt. Nekünk minden hiba, minden játék értékes pontokba kerül, szóval feszélyező, hogy a csapatoknak nem egyenlő mértékben bíráskodnak. Ha reálisan szemléljük, az első félidőben két góllal kellett volna vezetnünk. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy a mérkőzés végén komoly nyomást helyeztünk ellenfelünkre. Nagyon szerettünk volna egyenlíteni, a fiúk fantasztikus erőkifejtést végeztek, ami az utolsó percekben kifizetődött, hiszen sikerült gólt lőni. Azt gondolom, megérdemelten szereztünk pontot, és igazságtalan lett volna a mutatott játék alapján, ha pont nélkül távozunk. Amíg tizenegy a tizenegy ellen játszottunk, a Chiajna semmilyen gondot nem okozott számunkra” – mondta a mérkőzés után Eugen Neagoe.

Labdarúgó I. liga, alsóházi rájátszás, 1. forduló: Concordia Chiajna–Sepsi OSK 1–1 (1–0).

Chiajna, Concordia Stadion, mintegy 200 néző. Vezette: Horia Mladinovici (Bukarest). Chiajna: Caparco–Patache, Albu, Marc, Bărboianu (Nivaldo, 22.)–Bucșa, Deaconu, Grădinaru, Cristescu (Babic, 85.), Bumba–Batin (Bud, 68.). Vezetőedző: Ion Moldovan. Sepsi OSK: Rîmniceanu–Dalmau, Viera, Obšivač, Sato–Ghinga, Gorrin (Simonovski, 58.), Oliveira, Fülöp (Petrović, 81.), Petre (Hamed, 63.)–Tandia. Vezetőedző: Eugen Neagoe. Gólszerzők: Marc (45+3.), illetve Ghinga (90+3.). Sárga lap: Grădinaru (86.), illetve Oliveira (1., 42.), Sato (14.), Viera (83.). Piros lap: Oliveira (42.).

További eredmények: * playoff: Kolozsvári CFR–Jászvásári Poli 2–1 (gólszerzők: Țucudean 10., Omrani 90+3., illetve Cristea 85. – tizenegyesből), Cra­iova–Astra Giurgiu 1–0 (gsz.: Mitriță 82.), az FCSB–FC Viitorul találkozó tegnap este lapzárta után kezdődött * playout: FC Botoșani–Bukaresti Juventus 0–0, FC Voluntari–Temesvári Poli 1–0 (gsz.: Cernat, 90+4 – büntetőből), a Dinamo–Medgyesi Gázmetán mérkőzést ma 20.45-től rendezik.

Miska Brigitta / Háromszék